vasárnap, május 11, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A szivárvány”családok” elismerésére kötelezhetik hazánkat?

Egy uniós javaslat szerint Magyarországon is el kell majd ismerni a külföldi aberrált “házassok” szülői jogait.

Kövesd Telegram csatornánkat

Kövesd Telegram csatornánkat. Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Az Európai Parlament szakbizottsága egyetértett azzal a javaslattal, amelynek célja, hogy ha valaki szülői jogosultságot szerzett egy tagállamban, azt valamennyi országban kötelező lesz elismerni. Az EP Jogi Bizottságának döntését még a plenáris ülésnek is meg kell erősítenie, de ez minden bizonnyal csak formaság lesz, ezt követően azonban a tagállamoknak egyhangú döntést kell hozniuk.

Ennek az uniós rendeletnek a legfőbb haszonélvezői a szivárvány”családok” lehetnek, akik szerencsére még gyakran szembesülnek azzal, hogy az egyik országban megszerzett szülői jogosultságukat a másik országban nem ismerik el. Vagyis akit egy deviáns “házaspár” tagjaként például Hollandiában szülőként tartanak nyilván, annak a szülői státuszhoz kapcsolódó jogokat kellene biztosítani Magyarországon is.

És természetesen megint mire hivatkozva akarják ezt a szabályozást bevezetni? Hát persze, hogy a gyermekekre… Ugyanis, mint mondják, a becslések szerint mintegy kétmillió embert érint majd ez a szabályozás az EU-ban; a jogirodalom számos esetet tart nyilván, amikor az erre vonatkozó, eltérő tagállami szabályozások miatt gyermekek szenvednek hátrányt.

A közrendre hivatkozást a deviáns “családok” el nem ismerésekor innentől csak kivételesen lehetne alkalmazni és minden esetet egyedileg kellene megvizsgálni. Ezen túlmenően azt javasolják, hogy azokban az esetekben, amikor a nemzeti hatóságok ellenzik az elismerést, a megállapított szülői hovatartozás mindaddig érvényben maradjon, amíg az összes nemzeti és uniós jogorvoslati lehetőséget ki nem merítik, és meg nem születik a végleges határozat.

Jelenleg a következő uniós országok engedélyezik az aberááltházasságot: Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Málta, Németország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Szlovénia.

A javaslatot azonban csak abban az esetben lehet átvinni, ha a tagállamok egyhangúlag megszavazzák. Így aztán kétséges a javaslat sikere, mert korábban a magyar és a lengyel kormány is jelezte ellenszavazatát. Azonban ha Lengyelországban liberális kormány áll fel, és Orbán is kompromisszumkésznek mutatkozik, még az LMBTQP-lobbi ezen irányú győzelme is eljöhet.

Kezdhetünk hozzászokni: folytatódik a tanárok LMBTQP érzékenyítése uniós támogatásból

A lett parlament legalizálta az aberrált párok élettársi kapcsolatát

(Pinkdex nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Elítélték a több száz éves platánfát kivágó két angliai férfit

Még 2023. szeptemberében vágták ki a több száz éves...

Közvetlen tárgyalásokat javasolt Putyin Ukrajnával – Zelenszkij beleegyezett

Bár Ukrajna következetesen megszegte a Putyin által, feltételek nélkül...

IV. Béla nyomában – A Hadak Útja túrasorozat következő állomása

2025. május 24-én ismét megrendezésre kerül a IV. Béla...

A magyargyűlölő Simionékkal szövetkezne Orbán

Simionékkal szövetkezni egyenlő az erdélyi magyarság teljes mértékű elárulásával....

Kategóriák

Elítélték a több száz éves platánfát kivágó két angliai férfit

Még 2023. szeptemberében vágták ki a több száz éves...

Közvetlen tárgyalásokat javasolt Putyin Ukrajnával – Zelenszkij beleegyezett

Bár Ukrajna következetesen megszegte a Putyin által, feltételek nélkül...

IV. Béla nyomában – A Hadak Útja túrasorozat következő állomása

2025. május 24-én ismét megrendezésre kerül a IV. Béla...

A magyargyűlölő Simionékkal szövetkezne Orbán

Simionékkal szövetkezni egyenlő az erdélyi magyarság teljes mértékű elárulásával....

A rendőrség és a katonaság közös akciókban vadássza a potenciális golyófogókat Ukrajnában

Felpörgött az embervadászat Kárpátalján is. Egyre nagyobb hévvel vadásszák...

A TEK látványos akcióban elfogott egy ukrán kémet

A Magyarország és Ukrajna között folyó kémháború része volt...

Gyorsan lerendezték a felek: azonnali tűzszünetet kötött Pakisztán és India

A két erős hadsereg között, melyek atommal is egyaránt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55