szerda, november 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Romániában betiltják az energiaitalok kiskorúaknak történő árusítását

A román szenátus elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja az energiaitalok kiskorúaknak történő árusítását – közölte a román sajtó.

Kövesd Telegram csatornánkat

Kövesd Telegram csatornánkat. Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A benyújtott tervezet célja, hogy intézkedéseket hozzanak az energiaitalok fogyasztásának mérséklésére, illetve nagy hangsúlyt fektetnek majd arra is, hogy tájékoztassák és felvilágosítsák a vásárlókat az ilyen típusú italok fogyasztásával kapcsolatos kockázatokra.

A rendelkezések be nem tartása esetén a gazdasági szereplők 25 ezer és 50 ezer román lej, nagyjából 2 és 4 millió forint közötti bírságot kockáztatnak.

A Román Nemzeti Közegészségügyi Intézet tájékoztatása szerint jelentősen megnőtt az energiaital-fogyasztás mértéke. Egy 2013-as tanulmánya szerint a felnőttek 30 százaléka, a serdülők 68 százaléka és a 10 év alatti gyermekek 18 százaléka fogyaszt különböző típusú energiaitalokat.

A szenátus által már elfogadott törvényjavaslat hamarosan a román képviselőház elé kerül, ahol szavazással dönthetnek majd annak jóváhagyásáról.

Magyarországon is terítéken van a tiltás

Itthon a Mi Hazánk állt elő hasonló javaslattal idén januárban, melyet úgy tűnik, mostanra a kormány is támogat: nemrég Hollik István és Nacsa Lőrinc is arról beszélt, hogy hamarosan betilthatják az energiaitalok árusítását a 18 éven aluliak számára.

A mesterséges intelligencia receptjéből készítik az új magyar energiaitalt

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Friss kutatás: 300 ezer kilométer hosszú úthálózata volt a Római Birodalomnak

Egy a Scientific Data című folyóiratban közzétett tanulmány, illetve...

Nyíltan diszkriminálják a magyarokat a Budapesten megnyílt vietnámi kávézóban?

A menüben helyet foglaló diszkriminatív mondatot "szerkesztési hibának" tudja...

Az Apple alkalmazáson keresztül már nem lehet b*zulni

Bár a kommunista Kína állammal nem sok mindenben értünk...

Orosz repülőgép NATO-légtérbe irányításával akartak eszkalálni a britek és az ukránok

Az ukrán-orosz háború komoly eszkalációját magában hordozó brit-ukrán szabotázsakciót...

Kategóriák

Ukrán provokáció a varsói Függetlenségi Meneten?

Komoly belső konfliktusok árnyékában indul a mai napon a...

Hogy micsoda? Imádság Drakulával a német katolikusoknál

Drakula jelmezben, infantilis, konzumidióta amerikai csicsákkal "feldíszített" templom. Ilyen...

A Meta bevételének 10%-a scamekből és hamis hirdetésekből származott 2024-ben

A Meta jelzése szerint 2024-ben teljes bevételének 10 százaléka...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55