csütörtök, december 4, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

18 hónapos korától kényszeresen transzneműként nevelt kisfiút neveztek ki a Pride főmarsalljának

Nem elég, hogy szerencsétlen gyermeket a teljesen elmebeteg szülei 18 hónapos kora óta transzneműként nevelik, még az LMBTQP-lobbi közössége is hősként tekint rá, ahelyett, hogy megmentenék a teljes szexuális és szellemi zavarodottságtól, ha még nem késő. Kíváncsiak lennénk, hogyan fejezi ki egy 18 hónapos gyermek, hogy transznemű. Természetesen sehogy, ez is csak a degenerált szülők agymenése.

Kövesd Telegram csatornánkat

Kövesd Telegram csatornánkat. Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A Pride rendezvénysorozat eddigi, 18 éves történetének legfiatalabb főmarsallját mutatták be: egy mindössze 11 éves “transznemű kislány” – azaz kisfiú – nemrég „történelmet írt” azzal, hogy az Orlando Pride felvonulás nagykövetévé vált. Dempsey Jara szülei kíséretében, egy nyitott tetejű autóban vonult végig a kétszázezres tömegben, ölében egy kiskutyával, rózsaszín szív alakú napszemüvegben és virágos ruhában – írta a Pink News LMBTQP-portálra hivatkozva a Mandiner.

Elmebeteg édesanyja, Jaime Jara elmondta, hogy

Dempsey már 18 hónapos korától transzneműként él, nyíltan is vállalva az új nemét: lányos ruhákat visel és hosszú hajat növesztett

Szüleit korábban jogosan vádolták gyermekbántalmazással, a fejlődésben lévő gyermek nemi identitását összezavaró végzetes pszichés következmények miatt.

Ennek ellenére 2019-ben a szülők megváltoztathatták Dempsey születési anyakönyvi kivonatát, így

mindössze 7 évesen hivatalosan is lány lett.

Felmerül a kérdés, hogy egy másfél éves kisfiú hogyan tudja kifejezni transz identitását. Még egy 11 éves gyerek sem rendelkezik olyan belátási képességgel, amely elegendő lenne ahhoz, hogy az egész hátralévő életét meghatározó döntést hozzon születési neme megváltoztatásáról – az LMBTQP közösség pedig büszkén mutogatja, mint jelképet.

Még az alelnök is részt vett a tajvani pride vonagláson

A nemváltó klinikák borzalma – Maradandó károsodást okozó gyógyszerekkel kezelik a gyerekeket

(Vadhajtások – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A szószéken jelentette ki, hogy transznemű egy New York-i metodista lelkész

Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista...

Idén is jön a Vármegyés Karácsonyváró

Ahogy előző években is, a HVIM szervezésében idén is...

Ma is 4 millió ember szenved a kínai munkatáborokban – Könyvajánló

Rose Hu 15 évesen keresztelkedett meg. Vallási meggyőződése miatt...

Apácát késeltek Zágrábban “Allahu Akbar” felkiáltással (Frissítve)

A késes támadás fényes nappal, a nyílt utcán, az...

Kategóriák

A szószéken jelentette ki, hogy transznemű egy New York-i metodista lelkész

Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista...

Idén is jön a Vármegyés Karácsonyváró

Ahogy előző években is, a HVIM szervezésében idén is...

Ma is 4 millió ember szenved a kínai munkatáborokban – Könyvajánló

Rose Hu 15 évesen keresztelkedett meg. Vallási meggyőződése miatt...

Apácát késeltek Zágrábban “Allahu Akbar” felkiáltással (Frissítve)

A késes támadás fényes nappal, a nyílt utcán, az...

Izrael hamarosan újra megtámadná Libanont

Az amerikai küldött figyelmeztette Irakot, hogy Izrael a Hezbollah...

Moszkvában járt az amerikai delegáció: Putyin és Witkoff 5 órán át tárgyaltak

Áttörő sikert nem hozott a moszkvai tárgyalás, de ezt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55