hétfő, április 6, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kétnyelvű utcanévtáblákat helyeztek ki Lemhényben

Nemrég minden utca nevet kapott és már ki is helyezték a kétnyelvű utcatáblákat Lemhényben, mindemellett pedig a vasúti átjárót is felújították. Már csak az lenne a kérdés, hogy meddig hagyják majd a románok a kétnyelvű táblákat?

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Az utcanevek bekerültek az utcanévjegyzékbe, és ennek megfelelően az utcanévtáblákat is elkészíttették, majd ki is helyezték azokat a településen – osztotta meg lapunkkal Jénáki Csongor, Lemhény polgármestere.

“Immár minden utca nevet kapott, a táblákat ki is helyeztük. Akad néhány hiba, ezek kijavítása azonban folyamatban van. Mostantól, annak, aki személyazonossági igazolványt cserél, végre az utcanév is rákerül az új kártyájára”

– fejtette ki a településvezető.

A PNDL2 országos fejlesztési program keretében nyertes projekt részeként a 2B jelzésű községi úton lévő vasúti átjárót felújították.

“Hamarosan érkeznek a gázszolgáltató szakemberei, hogy az útkereszteződés és a vasút közötti szakaszon elhaladó gázvezetéket védőcsőbe helyezzék. Miután ez megtörtént, azt az útszakaszt is leaszfaltozzák”

– sorolta az elöljáró.

“Az Almás-rét felé vezető úton lévő hidak közül az alsót korábban felújították, és már a másodiknál is munkához láttak. A híd elkészülte után folytatják a felsőlemhényi út aszfaltozását, egészen a tavaly felújított, mintegy 700 méter hosszú senki útjáig”

– sorolta. A kérdésre, hogy mindez mikor készül el, azt válaszolta: “a kivitelező azt ígérte, hogy idén befejeznek mindent.”

Lefestették a kétnyelvű útjelző táblák magyar nyelvű feliratait egy erdélyi településen

„Erdély mindörökre román föld” – Idén is provokálni fognak Tusványoson a magyarellenes románok

(Székelyhon.ro nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

„Egy nap mindannyiótokat elégetünk” – 2025-ben is csúcsra járatták a keresztényellenességet Izraelben a zsidók (II. rész)

Folytatjuk cikksorozatunkat, mely a zsidók részéről, Izraelben történt keresztényellenes...

A “demokratikus” Szíriában járt Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij vasárnap Szíriában járt, Damaszkuszban találkozott Ahmed es-Saraa...

Zsidó-kereszténység a gyakorlatban: Veszélyben a keresztény palesztinok jövője

A keresztények elleni zaklatás és erőszak megkérdőjelezi hosszú távú...

Kategóriák

Migránsok akarhatták felrobbantani a Török Áramlat gázvezetéket

Kulcsfontosságú nyilatkozatot tett Djuro Jovanic, a szerb Katonai Biztonsági...

Húsvétvasárnap: Krisztus valóban feltámadt!

Krisztus feltámadt! Húsvétvasárnap elmélkedjünk Kocsis Fülöp érsek-metropolita gondolataival.  Kövesd Telegram...

Kitiltották az USA-ból Kászim Szulejmáni unokahúgát

Az amerikai hatóságok őrizetbe vették Kászim Szulejmáni, az iráni...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55