szombat, március 21, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Idomeni – újságírókra támadnak a migránsok

Több mint kaotikus a helyzet a görög-macedón határ melletti Idomeni táborban. Már a humanitárius szervezetek és az orvosok is elhagyták a helyszínt, mondván, hogy az adott körülmények között nem tudnak dolgozni– jelentette az M1 helyszínen lévő tudósítója.

Muci Attila tapasztalatai szerint a migránsok egyre agresszívabbak. „Az egyik görög tévés csoport odajött hozzánk és arra figyelmeztettek, hogy amennyire tudunk, vigyázzunk magunkra, ugyanis őket kedden munka közben megtámadták” – nyilatkozta a tudósító, aki hozzátette, hogy eddig nem volt példa arra, hogy a migránsok az újságírók ellen forduljanak.

Nem úgymint Stockholmban, ahol a Channel Nine stábjára támadtak, akik a migrációról forgattak 60 Minutes című műsoruk számára.

A tudósító arról is beszámolt, hogy kedden a táborban két fiatal férfi benzinnel lelocsolta magát, majd rögtön meggyújtották magukat. Az egyikük állapota még mindig válságos, a thesszaloniki kórházban ápolják.

A helyszínen a nemzetközi vasútvonalat kedden lezárták, a táborba vezető utat blokád alá vették a migránsok, így az élelmiszer utánpótlás sem tud eljutni a táborba. Szerdán délelőtt a görög egészségügyi miniszter is ellátogatott a táborhoz, hogy tájékozódjék a helyszínen, ám a migránsok élőláncot alkottak és nem engedték be az autóját, így gyalog sétált be a táborba.

(hirado.hu – Idegen áradat – SZKR)

Legfrissebb

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Kategóriák

Irán a keresztények barátja, Izrael az ellensége

A judeo-keresztények mindig hangoztatják, hogy a zsidók a barátaink,...

Különleges jelvény vár a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra sikeres teljesítőire (+VIDEÓ)

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében megvalósuló 100 Katona...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55