péntek, október 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szaúd-Arábia megkezdte a csatlakozási folyamatot a Sanghaji Együttműködési Szervezethez

Szaúd-Arábia érdekes politikát folytat. Míg tavaly megkezdte Izraellel való kapcsolatának normalizálását és a jószomszédi viszony kialakítását és az USA felé is közeledő lépéseket tettek, addig idén a nyugati blokk egyik nagy ellenségével Iránnal normalizálta viszonyát, most pedig csatlakozni kíván a kínaiak és oroszok által vezetett védelmi szervezethez. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A szaúd-arábiai kormány jóváhagyta az ország csatlakozását a Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO), ezáltal Rijád tovább építi együttműködését Kínával – jelentette az SPA szaúdi állami hírügynökség szerdán.

A kabinet ülésén elfogadott beadvány szerint Szaúd-Arábia ezáltal tárgyalási joggal is járó partneri státuszt kap az SCO-ban, ilyennel rendelkezik mások mellett Törökország, Katar és Egyiptom is. Ez a státusz az első lépés, mielőtt a királyság teljes jogú tagságot kapna a szervezetben.

A Sanghaji Együttműködési Szervezet egy eurázsiai biztonsági, gazdasági és politikai szervezet, amelyet Oroszország, Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán hozott létre 1996-ban Sanghaji Ötök néven, a nevét 2001-ben változtatta meg.

Hatodik tagként Üzbegisztán csatlakozott a tömörüléshez, majd – 2017-ben -Pakisztán és India lett a teljes jogú tagja. Az SCO szeptemberi csúcstalálkozóján Fehéroroszország, Afganisztán és Mongólia után Iránt is felvették a szervezet megfigyelői státuszú tagjai közé.

Szaúd-Arábia csatlakozásáról még Hszi Csin-ping rijádi látogatása során tárgyaltak decemberben. A két ország tavaly stratégiai partnerségi és egyetértési megállapodást is kötött, a héten pedig a szaúdi Aramco egy több milliárd dollár értékű olajfinomító megépítéséről állapodott meg kínai cégekkel.

Hszi Csin-ping kínai elnök és Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg a héten telefonbeszélgetést folytatott, és mindkét részről méltatták a két ország stratégiai együttműködésének fontosságát. Hszi akkor elmondta, hogy a jövőben kölcsönösen támogatni fogják egymás alapvető céljait, és még több erőfeszítést tesznek a béke és stabilitás biztosítására a Közel-Keleten.

Szaúd-Arábiának is demokrácia importra lesz szüksége?

 

(Orientalista.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Donald Trump rászólt Netanjahura, hogy ne merje annektálni Ciszjordániát

Hoppá! Amerika most bekeményít Izraellel szemben? Már Trumpnak is...

Barcsa-Turner Gábor: Vérben és könnygázfelhőben született a nemzeti radikalizmus

"A pesti srácok példájából tanulva vállalnunk kell a túlerővel...

Menesztette a nemzetbiztonsági tanácsadóját Benjamin Netanjahu

Kedd éjjel Benjamin Netanjahu váratlanul felmentette Tzachi Hanegbit az...

Kategóriák

Donald Trump rászólt Netanjahura, hogy ne merje annektálni Ciszjordániát

Hoppá! Amerika most bekeményít Izraellel szemben? Már Trumpnak is...

Barcsa-Turner Gábor: Vérben és könnygázfelhőben született a nemzeti radikalizmus

"A pesti srácok példájából tanulva vállalnunk kell a túlerővel...

Menesztette a nemzetbiztonsági tanácsadóját Benjamin Netanjahu

Kedd éjjel Benjamin Netanjahu váratlanul felmentette Tzachi Hanegbit az...

Izraelbe szökött a börtön elől Fürst György MSZP-s politikus, a parkolási maffia egyik elítélt vezetője

Zsidó származását kihasználva izraeli állampolgárságot szerzett, és a börtönbüntetés...

A baloldal szerint az ’56-os rendezvényre érkezett “külföldiek” fizetett statiszták

Több tucat busz parkol a fővárosban, román (tehát székely),...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55