Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság
közkegyelem

Közkegyelmet kérnek Pintér Sándortól a buzivonagláson résztvevők számára

Tényi István fel akarja menteni a bírság alól azt a több százezer embert, akik a tiltott gyűlésnek titulált Budapest Pride-on részt vettek. Azzal érvel, hogy a tömeges részvétel miatt a szabálysértési eljárások aránytalanul megterhelnék a hatóságokat, ezért indokolt lenne a közkegyelem.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Tényi István közérdekű bejelentésben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a kormány kezdeményezze közkegyelem elrendelését a „Büszke Budapest – szabadságünnep” résztvevői számára. Beadványa szerint a rendezvény jogi megítélése vitatott, a rendőrség tiltott gyűlésnek minősítette, a részvétel pedig szabálysértésnek számíthat.

Tényi István, aki rendszeresen tesz hatósági bejelentéseket, most közérdekű bejelentéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez. Azt kéri, hogy a kormány kezdeményezze az Országgyűlésnél közkegyelem elrendelését azok számára, akik részt vettek a június 28-i „Büszke Budapest – szabadságünnep” rendezvényen.

Beadványában Tényi arra hivatkozik, hogy a rendezvény jogi szempontból vitatott volt. (Nem, nem volt. – a szerk.) A Kúria egy június 20-i határozata szerint a Pride napjára tervezett demonstráció céljai között szerepelt a transznemű emberek jogai melletti kiállás is, ami szerinte kérdéseket vetett fel a gyülekezési és gyermekvédelmi törvények megsértésével kapcsolatban.

A rendőrség több alkalommal is elutasította a gyűlés bejelentését. Ezt követően Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette: a főváros önkormányzati rendezvényként, civil szervezetekkel együttműködésben tartja meg az eseményt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság viszont ezt is gyűlésnek minősítette, és tiltó határozatot hozott.

Karigeri szerint se a gyülekezési, se a gyermekvédelmi törvényt nem sértette a buzivonaglás

Karácsony Gergely szerint az esemény nem volt sem demonstráció, sem Pride felvonulás, nem volt benne szexuális tematika vagy kamionos parádé – szerinte ez csupán egy városi megemlékezés volt a magyar szabadság napján. A rendőrség viszont úgy látta, hogy a rendezvény sérti a gyülekezési törvényt, ezért tiltott gyűlésnek minősítette.

Jogosan tesszük fel tehát a kérdést a főpridemester Karácsony Gergelynek, hogy ha szerinte a színpadon vonagló drag queen show nem sérti a gyermekvédelmi törvényt, akkor mégis mi?

Tényi emlékeztetett, a tiltást a szervezők nem támadták meg bíróságon, így az hatályossá vált június 27-én. Az eseményen mégis sokan részt vettek, noha a rendőrség jelezte: a tiltott gyűlés szervezése és az arra való buzdítás bűncselekménynek minősül.

A szabálysértési törvény szerint az is jogsértést követ el, aki ilyen tiltott gyűlésen részt vesz, különösen akkor, ha a rendőrség előre figyelmeztette a tiltásra. A hatóság jelenleg vizsgálja, kik vehettek részt a szervezésben, és milyen büntetőjogi következmények jöhetnek szóba.


A Fidesz megengedte a vonaglást és még közkegyelmet is adna??

Tényi a bejelentésében hangsúlyozza: a közkegyelem az állam részéről történő szimbolikus vagy politikai döntés, amellyel tömegesen lemond a büntetés kiszabásáról.

Ilyenre a rendszerváltás óta mindössze négyszer volt példa. Az Alkotmánybíróság egy korábbi döntése szerint a közkegyelem elrendelése teljes mértékben az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, amely maga dönthet róla, hogy mikor és milyen feltételekkel él ezzel az eszközzel.

Tényi azzal érvel, hogy a rendezvényen való tömeges részvétel miatt a szabálysértési eljárások lefolytatása komoly terhet róna a hatóságokra. Ezért szerinte indokolt lenne, ha az érintettek közkegyelemben részesülnének, és mentesülnének az eljárások alól.

A budapesti Pride után Orbán Viktor is megszólalt, a miniszterelnök többek között arról írt, hogy a Pride-ot brüsszeli utasításra rendezték meg, és szerinte ez azt mutatja, mi lenne, ha nem ők kormányoznának. Hozzátette, hiába voltak kint rengetegen, a 2022-es „gendernépszavazás” 3,7 milliós részvételi számával nem tudják felvenni a versenyt.

A „mesterterv” – a Fidesz legnagyobb ballépése az idei Budapest Pride

HVIM: Feljelentést teszünk nemzeti jelkép meggyalázása miatt a Pride transzférge ellen

HVIM: Megfutamodott a Fidesz, de mi büszkék lehetünk a vármegyés harcosainkra!

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.