szerda, július 16, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Engedélyezte a Budapest Pride-ot a Kúria, majd a rendőrség megint betiltotta

A Kúria pénteken megsemmisítette a rendőrség határozatát, amely betiltotta a Budapest Pride-ot, azonban péntek este a rendőrség ismét tiltó határozatot hozott a rendezvény ellen.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A Kúria múlt pénteken arról tájékoztatott, hogy jogosan tiltott meg a rendőrség egy az LMBTQP-emberek “jogegyenlőségéért” négy szervezet által június 28-ára Budapestre meghirdetett felvonulást, vagyis a bíróság elutasította a felperesek által a rendőrségi határozat ellen benyújtott keresetet. A Kúria mostani közleménye szerint – megalapozott tényállás hiányában – nem foglalhatott állást a gyűlés megtiltásának törvényességéről, ezért megsemmisítette a gyülekezési hatóság határozatát, és új eljárásra kötelezte, azzal, hogy tegyen eleget tényállástisztázási és indokolási kötelezettségének.

Azonban rendőrség péntek esti közleménye szerint jogerőssé vált a Pride betiltása. „A Budapest Főváros Önkormányzata és a Szivárvány Misszió Alapítvány 2025. június 28-ra tervezett gyűlését a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mint gyülekezési hatóság megtiltotta. A szervezők a határozatot nem támadták meg a bíróságon, így az jogerőssé vált” – közölte a rendőrség.

A szervezők azért nem fordultak a bírósághoz, mert azzal érvelnek, hogy a szombati Pride önkormányzati rendezvény lesz, és mint ilyen nem esik a gyülekezési törvény hatálya alá, tehát nincs is mit megtámadniuk. A rendőrség azonban nem így látja a helyzetet.

Karácsony Gergely főpolgármester június 16-án jelentette be, hogy a 2001. évi XVII. törvény alapján, a magyar szabadság napján saját rendezvényeként szervezi meg a Budapest Büszkeség menetét (angol nevén: Budapest Pride). A főváros ezzel akarja kikerülni a Pride betiltását célzó törvénymódosítást. A rendőrség viszont azt közölte, hogy ők igenis a gyülekezési törvény alapján bírálják el a rendezvényt, majd meg is tiltották a felvonulást.

Karácsony Gergely azzal reagált a rendőrség határozatára, hogy „a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot, ezzel az erővel az unikornisok sétáltatását is betilthatta volna”. Szerinte mivel a főváros „nem tett a gyülekezési törvény szerinti bejelentést”, a tiltás nem releváns. „A Fővárosi Önkormányzat június 28-án, a magyar szabadság napján, megrendezi a Budapest Büszkeség szabadságünnepet, mint önkormányzati rendezvényt. És pont.”

A Budapest Pride tervezett útvonalát egyébként lefoglalta a HVIM és a Mi Hazánk, amit a rendőrség engedélyezett a gyülekezési törvény alapján, így ha a deviánsok arra vonulnának, azzal megsértik a hazafiak gyülekezéshez való jogát.

Karigeri főpridemester forrong: követeli a rendőrségtől, hogy tiltsák be a nemzeti szervezetek rendezvényeit szombaton

HVIM: A szombati napon kellemes hangulatú gyűléseket tartunk Budapesten

A Kúria sem engedett! Törvényesen nem lehet Pride!

Karigeri bejelentette: a főváros rendezi a Budapest Pride-ot

(Telex, Mandiner nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Tüntetők blokkolták egy Izraelnek szánt rakomány kirakodását a pireuszi kikötőben

Megtagadták a rakodómunkások az Izraelnek szánt katonai minőségű acél...

A NATO golyófogónak használná fel a moldovaiakat az orosz-ukrán háborúban

Nagyon úgy fest, hogy Moldovát el akarják törölni a...

Az F-35-ös használhatatlan a britek szerint és pénz sincs rá

A brit védelmi minisztérium lesújtó jelentést tett közzé az...

Kategóriák

Tüntetők blokkolták egy Izraelnek szánt rakomány kirakodását a pireuszi kikötőben

Megtagadták a rakodómunkások az Izraelnek szánt katonai minőségű acél...

Az F-35-ös használhatatlan a britek szerint és pénz sincs rá

A brit védelmi minisztérium lesújtó jelentést tett közzé az...

Trump fontolgatja Tomahawk cirkálórakéták küldését Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök fontolóra vette Tomahawk típusú cirkálórakéták átadását Ukrajna számára. Ezek az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55