szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A “mesterterv” – a Fidesz legnagyobb ballépése az idei Budapest Pride

A Fidesz sikeresen elérte, hogy a Budapest Pride volt az eddigi legnagyobb ellenzéki tüntetés az országban. Míg korábban csak azok mentek ki, akik nyíltan támogatták a devianciát, most a kormány elintézte, hogy egy többszázezres kormányellenes tüntetéssé alakuljon a rendezvény. A nagy létszám ellenére azonban egy maréknyi hazafi így is felmutatta a normalitást. Alább a Kuruc.info cikkét közöljük.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Mivel tegnap a Fidesz megteremtette Magyarország történetének legnagyobb Budapest Pride-eseményét – „tiltásból” – egyrészt a kormányellenes hangulat is magasabb fokra hágott, másrészt az LMBTQP-lobbi is új erőre kapott.

A kormányellenes hangulat érzékelhető tehát a valódi jobboldal, és a globalista baloldal felől egyaránt. És maga a lobbi? Hirtelen ennyi ember lett – hogy egy régi, Cool Head Klan klasszikussal éljek – „buzibarát”, vagy sokan „csak” be akartak inteni a NER-nek? Igazából részükről mindegy, ami az LMBTQP-lobbi legkényelmesebb, szó szerinti melegágya.

Akik a NER-iránti – egyébként jogos – utálatból még a világ egyik legagresszívabb lobbijával és azok képviselőivel is képesek együtt menetelni, azoknak az égvilágon semmilyen morális iránytűje nincsen, ezt egészen biztosan megállapíthatjuk. Lehet, hogy a magyar társadalom egy törpe kisebbségét alkotják, akik úgymond „hardcore” fokozaton népszerűsítik az LMBTQP-t, ám, mivel ők számítanak egy jól körülhatárolható, de elszánt kisebbségnek, ezért minden velük való közösködés végső soron őket erősíti az „elfogadás” és a „szabadság” hamis oltárán. (Történelmi példa, de lényegében a moszkoviták is az „antifasiszta front” idiótáinak hátán kapaszkodtak fel, de ide sorolhatjuk a Tanácsköztársaság résztvevőit is.)

Egyre többen látjuk át, hogy a Fidesz uralmának 2026-ban vége szakad. Ha így lesz, 16 év után kerülünk majd egy merőben új helyzetbe, ez már emberi léptékkel mérve is hosszú idő. Hogy miként tudja magát erősíteni a radikális jobboldal az új felosztásban, külön cikkek témája, de az biztos, hogy szükség lesz rá, mert ha mástól nem is, a jobboldalt gúzsba kötő fideszes álnemzetieskedéstől jövőre legalább megszabadulunk.

A homoszexuálisok „jogai” a Fidesz fotelharcosságának köszönhetően egybeolvadtak a fokozódó NER-ellenességgel, persze csak azok szemében, akiknek mindegy, hogy Orbánt az ördög, vagy egy pozitív erő űzi majd el. A tömeg nem feltétlenül szólt pusztán a lobbinak, de az LMBTQP-ügy soha nem látott löketet kapott, és paradox módon kizárólag a Fidesznek köszönhetjük.

 

Nem így persze a Mandiner és a Nézőpont szerint, aki megpróbálták még menteni a menthetőt. E „gyorselemzések” szerint a Fidesz „mesterterve” azért vált be, mert „az ellenzék” (nem tették hozzá, hogy maximum csak a baloldali) „eggyé vált a Budapest Pride-al”, amit ugye az ország többsége ellenez.

Ez már az a szint, amit valahol mélyen valószínűleg ők sem hisznek el. Orbán nem leválasztotta a Pride-ot a magyar emberről, hanem annak karjaiba lökte őket, miközben még azzal is növelik az elégedetlenséget, hogy amúgy meg lassan működésképtelen az ország. Ha igazán vad konteós lennék, akkor azt mondanám, hogy a NER igazából a homoszexuális lobbit igyekszik még jobban megerősíteni, mondjuk nem lennék meglepve, ha tényleg így lenne.

Annyi azonban egészen biztos, hogy a Fidesz a tegnapi napon totálisan és visszafordíthatatlanul leszerepelt. Persze számunkra mindig is „leszerepeltek” voltak, de egyértelmű, hogy az amúgy is fogyatkozó támogatókból egy jó adagot vesztettek el szombaton.

Elvégre év elején azt mondta a miniszterelnök, hogy „ne fáradjanak” a Pride megszervezésével, ehhez képest az ország történetének legnagyobb aberrált felvonulását láthattuk tegnap.

Minden más csak NER-es hazugság.

A Fidesz nem, de a hazafiak idén is megmutatták, hogy nem kérünk a deviáns lobbiból – Ez történt június 28-án

A Pride tele volt kihurcolt gyerekekkel, Steiner Kristóf gyerekvédelemről beszélt, drag queenek vonaglottak színpadon (+ KÉPEK)

HVIM: Megfutamodott a Fidesz, de mi büszkék lehetünk a vármegyés harcosainkra!

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Népzene helyett cigányzene fogadja a turistákat

Ahelyett, hogy végre a valódi magyar kultúrával ismertetnénk meg...

Héber nevű “magyar” fiú harcolt az ukrán fronton haláláig, az apja Kijevben akarja eltemettetni

Önkéntesen, sőt engedély nélkül távozott egy magyar származású, bár...

Életvédő kampányra kapták a pénzt – nyaraltak belőle, ingatlant vásároltak vagy zsebre rakták

A program felügyeletével megbízott cég azt mondta, hogy amint...

Elkezdte beszolgáltatni a fegyvereit a Kurdisztáni Munkáspárt

Ünnepélyes keretek között kezdte el a fegyverek beszolgáltatását a...

Ismét gyerekeket és nőket gyilkolt az IDF Gázában

Miközben a nyugati világ cionista politikusai folyamatosan Izrael önvédelmi...

Kategóriák

Népzene helyett cigányzene fogadja a turistákat

Ahelyett, hogy végre a valódi magyar kultúrával ismertetnénk meg...

Héber nevű “magyar” fiú harcolt az ukrán fronton haláláig, az apja Kijevben akarja eltemettetni

Önkéntesen, sőt engedély nélkül távozott egy magyar származású, bár...

Elkezdte beszolgáltatni a fegyvereit a Kurdisztáni Munkáspárt

Ünnepélyes keretek között kezdte el a fegyverek beszolgáltatását a...

Ismét gyerekeket és nőket gyilkolt az IDF Gázában

Miközben a nyugati világ cionista politikusai folyamatosan Izrael önvédelmi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55