kedd, december 23, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Büszke szomorúsággal gondolunk rátok – Kitörő hősökre emlékezünk

Az 1945-ben, a budai várból kitörők tette a hősiesség megynilvánulásának egyik legpéldaadóbb és legodaadóbb formája volt. Ahogyan Otto Wöhler fogalmazott: “Felrázó példátok elátkoz minden gyáva lemondást, emberi nagyságotok a jövő forrása, dicsőséges tetteitek az életet jelentik.” Az ő jellemük a tradicionális embertípus megnyilvánulása volt, ahogyan arról egy, a fiának levelét fogalmazó anya is tanúskodik. 

Egy norvég anya levele a Waffen-SS-ben szolgáló fiához

Örülök, hogy ilyen alapos kiképzésben volt részetek: kész férfivé érlelt benneteket!

Nem félek semmitől, és nem féltelek benneteket, kedves Felix. Milliók harcolnak a zászlók alatt, a kegyes sors úgyis megtart benneteket, ha az Életnek és Világnak még szüksége van rátok.

Ha pedig nem, szeretett fiam, akkor katonaként teljesítitek kötelességeteket, életeteket áldozzátok egy olyan nemes ügy érdekében, amelyért mindkettőtök lelke lobogí; és akkor ezáltal teljesül be földi létetek értelme…

Akárhány évet is töltünk itt a Földön, az élet mindannyiunk számára oly rövidnek tűnik. Mindnyájan ugyanazt az utat járjuk be, hogy előbb vagy később jutunk e a végére, teljesen mindegy. Nem az Idő számít: a fő, hogy tisztességgel éljünk és tisztességgel haljunk meg.

Forrás: Téged hív az SS (Szemelvények az 1943. évi SS-zsebnaptár és a Téged hív az SS specifikus kiadványaiból)

https://szentkoronaradio.com/blog/2020/02/06/a-kitores-felulnezetbol/

Legfrissebb

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Értelmetlen akciókkal veszítik el a legtöbb nyugati harckocsit az ukránok

Kiderült, hogy az Abrams-tankok nagy része csak azért égett...

Mindössze 3 év börtönt kap a négerbűnöző, aki kivégzett egy családapát

Egy négerbűnöző brutálisan összevert egy 43 éves családapát Londonban...

Dzsenifert késeltek a Nagymező utcában

Úgy tűnik nemcsak a támadók, hanem az áldozat is...

Kategóriák

Tombol Németországban a matricabűnözés

Úgy látszik nincs nagyobb gondjuk a németeknek, mint a...

Moszkva nemet mondott a nyilvános hanuka gyertyagyújtásra

A városvezetés biztonsági okokra hivatkozott, amikor megtiltotta a zsidóknak...

Putyin évértékelő: Az orosz elnök szerint nem ők a békés útra lépés gátja

Vlagyimir Putyin értékelte a 2025-ös évet. Gazdaság, külpolitika, háború,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55