Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
volt iráni elnök

Egy év elteltével ismét hazánkban járt a volt iráni elnök – idén is a fenntarthatóságról beszélt előadásában

Ahogyan a tavalyi évben, úgy idén is ellátogatott hazánkba Irán korábbi elnöke, Mahmúd Ahmadinezsád előadást tartani. A téma idén sem különbözött a tavalyitól: a fenntarthatóság és környezetvédelem jegyében zajlott. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A volt iráni elnök, Mahmúd Ahmadinezsád egy év után tért vissza Magyarországra. Ezúttal is a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadást egy fenntarthatósággal foglalkozó konferencia keretében – szúrta ki a Hetek.

A Dolate Bahar nevű iráni lap több fotót is megosztott Mahmúd Ahmadinezsád látogatásáról. A lap szerint a politikus a „Fenntarthatóság a változó világban” című rendezvényen vett részt, ahol beszédet is mondott.

Az iráni lap tudósítása szerint Mahmúd Ahmadinezsád találkozott Dr. Deli Gergellyel, az NKE rektorával is, akivel kölcsönösen ajándékot cseréltek.


Ahogy portálunk is beszámolt róla, tavaly májusban ellátogatott Budapestre a szókimondása miatt sok bírálatot kapó Irán korábbi elnöke, előadást tartani. Ahogy akkor fogalmaztunk, úgy ezúton is gratulálunk a bátor és szuverenitását megőrző NKE-nek, hogy a zsidó nyomás ellenére is kitartottak! Ritkaság számba megy az ilyesmi, pláne az elmúlt egy évre visszatekintve, amióta Orbán Viktor zsidó gyarmatként viselkedik Izrael irányába.

A tavalyi előadás a a „közös értékek a globális környezetben” témáról szólt. Irán korábbi elnöke a környezetet károsító veszélyek kezelésének fontosságáról mondott beszédet, ahogy az idein is. Bár az Index tavaly úgy nyilatkozott az előadásról, mint ami egy informális béketárgyalás is lehet a közel-keleti eseményekkel kapcsolatban, azonban a külügyminisztérium ezt cáfolta.

Budapesten járt Mahmúd Ahmadinezsád, volt iráni elnök, informális béketárgyalás lehet a háttérben?

Csoda történt Magyarországon: nem a zsidók akarata érvényesült, előadást tarthatott a volt iráni elnök

Megtartotta a zsidó ajvékolás ellenére az előadását a volt Iráni elnök

(neokohn.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.