szerda, október 22, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Fehéroroszország elnökét nem hatja meg a McDonald’s kivonulása

Aljakszandr Rihoravics Lukasenka kicsit sem szomorú a gyorsétterem lánc Fehéroroszországból való kivonulása miatt, hiszen ő is tudja, hogy az egyszerű ételt egészségtelen formája helyett bárki képes elkészíteni teljesen természetes anyagokból, ráadásul még egyel kevesebb az amerikai multi, aki Európában rontja a levegőt.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

“Szerintük mi nem tudunk egy hamburger bucit ketté vágni, majd húst beletenni és megfűszerezni? Úristen, ki vágyik erre a szarra? Még olcsóbb, ha te készíted…“

– mondta Fehéroroszország elnöke.

Lukasenka nevetségessé tette a McDonald’s kivonulását Fehéroroszországból

Lényegre törő ábrázolás a McDonald’s-ról.

A fehérorosz vezető szerint mindig arra buzdította az embereket, hogy “ne kapkodjanak a külföldi dolgok után”.

“Nem tudnak egy zsemlét kettévágni, és ebbe a két félbe egy szelet húst, krumplit és salátát tenni? Uraim, nem tudom, ki eszi meg ezt a szart?”

– hangsúlyozta Lukasenka.

Az elnök megjegyezte, hogy a fehéroroszok nagyon is képesek egy ilyen gyorséttermet saját maguk is létrehozni.

Nyugati alkatrészekből álló drónokkal támadják az ukránokat

Az ukránok vizsgálhatják ki a lengyel rakétabalesetet

(Vadhajtások – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Újabb két túsz holttestét adta át a Hamász Izraelnek

A Gázai övezetben folyamatosan keresik az izraeli túszok holttestét,...

Elásta a kertben az anyját, hogy felvehesse utána a holokauszt-kárpótlást

Az izraeli rendőrség őrizetbe vette azt a nőt, aki...

Az európaiak eltussolják az ukrán szabotázsakciókat?!

Szergej Lavrov (orosz külügyminiszter) és Marco Rubió (amerikai külügyminiszter)...

Kaliforniában kötelező feltüntetni a diákigazolványokon a transzaktivisták “forróvonalát”

Kalifornia állam kormányzója szerint ugyanolyan fontos az öngyilkos segélyvonal...

Elhalasztódik a budapesti békecsúcs

Trump kijelentettem, hogy nincs értelme összeülniük Budapesten Putyinnal, mert...

Kategóriák

Cigányoknak mindent lehet? Csupán felfüggesztettet kaptak a magyarverő cigányok

Három és fél évvel ezelőtt egy keresztelőn a cigányok...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55