szerda, október 22, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Székely Szabadság Napja – Londonban

A Magyar Magvető Mozgalom 2016-ban is megszervezi a Székely Szabadság Napját Londonban.

Alább a szervezet felhívása olvasható:

Kedves Angliában elő Honfitársaink!

Idén is megtartjuk a “Székely Szabadság Napját”, Londonban.
Az esemény során kifejezzük a szimpátiánkat a székelyföldi autonómia mozgalommal és kiállunk a jogtalanul fogvatartott székely hazafiak mellett!

Helyszín: 10 Downing street, London, SW1A 2AA

Időpont: 2016. március 10.
18 órától gyülekező ,18:30-tól kezdődik a tüntetés.

Gyertek el, és buzdítsatok mindenkit, hogy minél nagyobb létszámban legyünk jelen ezen a napon!

Szabadságot Székelyföldnek!
Igazságot a politikai foglyoknak Romániában!

A rendezvény Facebook eseménye a hivatkozásra kattintva érhető el.

(Székelyföld Nem Románia – SZKR)

Legfrissebb

Epstein egyik áldozatát egy korábbi izraeli miniszterelnök verte és erőszakolta, derült ki az emlékiratokból

Újabb részletek derülnek ki a korábban politikai befolyásolás céljából...

Újabb két túsz holttestét adta át a Hamász Izraelnek

A Gázai övezetben folyamatosan keresik az izraeli túszok holttestét,...

Elásta a kertben az anyját, hogy felvehesse utána a holokauszt-kárpótlást

Az izraeli rendőrség őrizetbe vette azt a nőt, aki...

Az európaiak eltussolják az ukrán szabotázsakciókat?!

Szergej Lavrov (orosz külügyminiszter) és Marco Rubió (amerikai külügyminiszter)...

Kaliforniában kötelező feltüntetni a diákigazolványokon a transzaktivisták “forróvonalát”

Kalifornia állam kormányzója szerint ugyanolyan fontos az öngyilkos segélyvonal...

Kategóriák

Elhalasztódik a budapesti békecsúcs

Trump kijelentettem, hogy nincs értelme összeülniük Budapesten Putyinnal, mert...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55