vasárnap, augusztus 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Vannak még észszerű döntések is: nem bűncselekmény nem ellátni a fenyegetőző cigányokat

Nagy port kavart 2020-ban azon eset, amikor a mentősök nem voltak hajlandók behajtani Csenyéte cigányfaluba és ellátni egy beteget, miután annak hozzátartozói többször is megfenyegették őket. Most pont került az ügy végére, a mentősöket nem marasztalják el. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra… 

Az eset még 2020-ban történt, a mentősök kálváriája csak most ért véget. Ismeretes, hogy Kótai Győzőhöz családja kihívta a mentőket, ugyanis a férfit eszméletlenül találták. A mentősök meg is indultak, ugyanakkor mivel a család úgy érezte, hogy túl későn érkeznek ki, többször is újratárcsázták a 112-t és különböző fenyegetésekkel ösztönözték a diszpécsert, hogy gyorsítsa fel kollégáit. A mentősök ekkor megkapták a felsőbb utasítást: rendőr nélkül nem hajthatnak be a faluba. A család hepajának köszönhetően így a rendőrök kiérkezését is meg kellett várni, addigra azonban a falu polgármestere kivitte a határig Győzőt, akit már nem tudtak megmenteni.

A fenyegetések okozta trauma miatt aznap a mentősök nem is tudták műszakjukat folytatni, kálváriájuk ugyanakkor ezzel még nem ért véget. Gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak ellenük eljárást, szerencsére azonban észszerű ítélet született, nem marasztalják el őket.

Csenyéte az ország egyik legelcigányosodottabb települése, így nem meglepő, hogy nem Győzőé volt az első eset, amikor nem tudták rendesen ellátni a segítségre várót. 2017 szilveszterén egy 5 éves fiú halt meg hasonló okok miatt. A faluról egyébként az a hír járja, hogy a helyiek néha be sem engedik a faluba azokat, akik nem odavalósiak. De Magyarországon nincsenek “no-go zónák”…

Széttéptek egy férfit a mérai cigányok által szándékosan szabadon engedett harci kutyák

Megvakította barátnőjét a drogos cigány, amiért elhagyta őt

(Telex nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Küszöbön a német sorkatonaság

A gazdaságilag lerongyolódott Németország továbbra sem adja fel a...

Migránsellenes tüntetések borítottak lángba több brit várost

Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon...

Benjámin Netanjahu szégyentelen hazugságnak nevezte a gázai éhínségről szóló jelentést

Volt pofája "szégyentelen hazugságnak" nevezni pénteken Benjámin Netanjahu izraeli...

Százan léptek a selmeci diákok nyomába a Hadak Útján – Ilyen volt a HVIM Selmeci Őrjárat túrája

Rekordot döntött a résztvevők száma az idei Selmeci Őrjárat...

Kategóriák

Jeffrey Epstein volt szeretője: „Nem hiszem, hogy öngyilkos lett”

Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a szexuális bűncselekmények sorozatáért...

Halálra erőszakolt egy templomba igyekvő nőt egy migráns az USA-ban

Az alábbi, kivételesen gyomorforgató esemény a Tennessee állambeli Nashvilleben...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55