vasárnap, február 8, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Vádat emeltek a gödöllői templomot megrongáló férfi ellen

A Gödöllői Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen, aki tavaly márciusban felgyújtotta a gödöllői görögkatolikus templomot, majd megrongálta a bent lévő ikonokat. Gyalázatos tettével az eszmei értéken felül közel másfél millió forintos kárt okozott.

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

A férfi 2021. március 15-én, a kora esti órákban minden különösebb ok nélkül elhatározta, hogy tüzet fog gyújtani. Ezért telepakolta a sporttáskáját égetett szeszes itallal, motorolajjal és falfestékkel, majd azzal gyalog elindult gödöllői otthonából.

Este nyolc óra körül érkezett meg a gödöllői görögkatolikus Szent Kereszt-templomhoz, majd annak ajtaját baltával próbálta betörni sikertelenül, ezért többszöri nekifutással berúgta azt. A magával hozott szeszes üveget a padlón összetörte, a motorolajat pedig szétlocsolta a templom hátsó padsorain. Ezután a szeszt és az olajat is begyújtotta.

Ennek végeztével a padok között felállított egyik ikont felborította, és a falfestékkel töltött vödröt a templom szentélye felé dobta. A vödör feldöntötte az ott elhelyezett ikonosztázion egy részét, a festék pedig a képekre fröccsent. A férfi ezt követően hagyta el a helyszínt.

A tüzet időközben a templomba érkező plébánosának sikerült eloltania, de így is közel másfél millió forintos kár keletkezett. A gödöllői rendőröknek példás felderítőmunkával és gyorsasággal alig egy héttel a cselekmény után sikerült elfogniuk az elkövetőt.

A Gödöllői Járási Ügyészség templom megrongálásával elkövetett rongálás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen. Az esetet ennél súlyosabban kéne kezelni, ugyanis vallásgyalázással állunk szembe. De tudjuk, csak az LMBTQP és egyéb kisebbségeknek vannak jogaik.

Egy harcos gondolatai az LMBTQP-lobbiról és a liberális „meseországról”

Elítélte a Kúria az őseinket büdös magyar migránsoknak nevező Tóta W. Árpádot

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A Hattyúk tavát is utolérte a ruszofóbia

A ruszofóbia áldozata lett a Hattyúk tava is? Nos,...

Az Iszlám Állam terroristái követték el a terrortámadást Pakisztán fővárosábanban

Négy férfit vettek őrizetbe az iszlámábádi terrortámadás megtervezése miatt....

Homoszexualitás és kereszténység – A legdémonibb bűn?

Aranyszájú Szent Jánossal már körbejártuk, hogy miért is olyan...

Sári Gyula, a De Gaulle elleni merénylet másik magyar résztvevője emlékére

Alig több mint egy hónappal barátja, Marton Lajos után,...

Kategóriák

Ahogy megmondtuk, kár volt minden forint: A jogosítványra kapott pénzt is elitták a cigányok

Már több cikkünkben foglalkoztunk a megbotránkoztatóan naiv belpesti újságírók...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55