Az alábbiakban a Pro Hungaria Sacra honlapján megjelent interjú hátramaradt részét közöljük, melyet Östör Dániel atyával készítettek. Választ kapunk az Egyház válságának okaira és arra, hogy ezek miként szüntethetők meg, továbbá olvashatunk az FSSPX-ről, és hazai tevékenységükről. Az első rész itt olvasható el.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!
Tehát az Önök által képviselt testvérület tevékenysége lenne a megoldás? Úgy tűnhet, hogy Önök elszakadtak az egyházi vezetéstől.
Aki ilyet állítana, legyen bármilyen tekintélye, az hazudik. Egy olyan dokumentumot sem tud mutatni, amivel bizonyíthatná, hogy a Piusz közösség ki lenne közösítve. Sokan állítják, hogy a Piusz közösség szakadár. Az elkövetkező időszakban meg kell értetni a hívekkel, hogy attól, hogy nem tartozunk a helyi püspök fennhatósága alá, ugyanúgy a katolikus Egyház tagjai vagyunk. Ausztriában, Franciaországban, Németországban egyre több helyen válik természetessé ez a különleges státusz.
Fontos, hogy letisztázzam: mi csupán azt tesszük, amit a mindenkori Egyház több mint ezerötszáz éven keresztül tett, és abban hiszünk, amiben az apostolok kora óta hitt az Egyház.
Nem teszünk hozzá új tanokat, és nem veszünk el belőle semmit. Sajnos ez nem feltétlenül mondható el minden püspökről és papról, akik megpróbálják kiközösíteni és ellehetetleníteni azokat a papokat, akik kritikával illetik az Egyház erőszakos megváltoztatását. Sok püspök és sajnos pápa sem ad egyértelmű válaszokat a felmerülő kérdésekre, és sajnos gyakran inkább elbizonytalanítja az egyszerű katolikus hívőket. Ezt be kell vallanunk, és ki kell mondanunk, ahogy Sienai Szent Katalin vagy annyi más szent saját korában kimondta. Ettől függetlenül ő Róma püspöke, ő a mi pápánk. Sokan állítják, hogy a Piusz közösség szakadár, mivel nem engedelmes az egyházi hierarchiának. Katolikusságunk a minden idők katolikus tanításának engedelmes, és nem a kor „politikus püspökeinek”. A kő marad: a szilárd szegletkő, Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Mi ebben hiszünk, emellett tartunk ki akkor is, ha sokan megbélyegeznek, ha sokszor megalázva kicsi kápolnákban kell miséznünk. Ma püspökeink szívesebben imádkoznak együtt protestánst felekezetek képviselőivel, vagy – ami nyugaton egyre gyakoribb – muszlim és zsidó emberekkel, mint hagyományhű katolikus testvéreinkkel. Szomorú valóság, hogy sajnos nem egy szív és egy lélek az Egyház, szomorú, hogy a híveknek vándorolniuk kell egyik templomból a másikba, ha nem akarják elveszíteni hitüket a szentmisén. Engedelmességünk gyökere, hogy meghajtjuk fejünket a mindenkori Egyház örök tanítása előtt, és attól akkor sem térünk el, ha ezért hátrány ér bennünket, ha kis kápolnákban kell misén részt vennünk.
Tehát, akkor Önök nincsenek kiközösítve az egyházból, jogilag akkor rendben is lenne a maguk tevékenysége.
Aki azt állítja, hogy ki vagyunk közösítve, hazudik. Senki nem tud ilyen hatályban lévő dokumentumot felmutatni. Sajnos könyörtelen módon bánik a legtöbb püspök azokkal a papokkal, akik megpróbálják a helyére tenni az elveszett dolgokat az Egyház belső életében. Felfüggesztik őket, ellehetetlenítik a munkájukat. A X. Piusz Papi Testvérület azonban nincs kiközösítve, amit Benedek pápa kimondott és Ferenc pápa is megerősített. Nincs ugyanis egy olyan állítása sem, amely ellenkezne a katolikus tanítással.
A július 16-án Ferenc pápa által kiadott Traditio custodes motu proprio értelmében a régi rítusú szentmise betiltásra került? Az eddig elmondottak ellenére az önök által celebrált misék érvényessége mégis kérdéses lehet?
Vegyük ketté ezt a nagyon jó kérdést. A mi szentségkiszolgáltatásaink, beleértve a szentmisét is, érvényesek, és nem tilos rajtuk résztvenni. Tapasztaltunk már olyat, hogy püspöki hatóság olyan levelet adott ki, melyben megtiltja a híveknek a részvételt, sőt azt állítja, hogy nem vagyunk az Anyaszentegyház tagjai. Enyhén szólva nevetséges ez az állítás, de inkább agresszív támadásnak értelmezem, amit nekünk alázattal kell viselnünk. Az biztos, hogy senki nem tud olyan dokumentumot mutatni, ami megerősítene egy ilyen állítást. A kérdés másik rész Ferenc pápa önálló kezdeményezése. Egyáltalán nem került betiltásra a hagyományhű szentmise, mert ha az jogilag lehetséges lenne, már rég betiltották volna modernista nyomásra.
Sokan félremagyarázzák ezt a pápai kezdeményezést. Valakik képesek elmenni odáig, hogy egyenesen azt állítják: ezek a szentmisék nem érvényesek.
Placid atya miséje a munkatáborban érvényes volt, de normál körülmények között nem megengedett így misézni. Ön is megkeresztelhetné saját gyermekét halálveszélyben, és az a keresztség érvényes lenne, de normál körülmények között nem megengedett ilyet tenni. Tehát fontos, hogy különbséget tegyünk az érvényesség és a megengedettség között. Ferenc pápa a kiadott rendelkezéssel megpróbálja korlátozni a hagyományhű szentmise bemutatását. Ez a kérdés azok számára érdekes, akik Benedek pápa motu proprioja alapján celebrálták a régi rítusú szentmiséket, mert azt Ferenc pápáé valóban fölülírta. Azonban tudjuk, hogy már Szent II. János Pál pápa idején egy bizottság vizsgálta meg a kérdést, és kimondták, hogy Szent V. Piusz 1570-ben kiadott Quo Primum kezdetű bullája eltörölhetetlenné tette a tridenti rítus celebrálását. Ilyen szempontból Ferenc pápa kezdeményezése labilis jogi talajon áll. Ugyanakkor el kell fogadnunk azt a tényt, hogy az Egyház megreformálására irányuló törekvések nem katolikus gyökerűek, hanem inkább a modernizációt és a vallások közötti egységet szolgálják. Az 1970-ben megalapított „Piusz” testvérület tevékenysége egyszerűen arra irányul, hogy a katolikus hitet és vallást megőrizze ezektől az idegen ideológiáktól a maga tisztaságában. Ilyen módon Ferenc pápa új motu proprioja is értelmezhetetlen a Piusz közösség számára.
Akkor ezt úgy képzeljük el, hogy papok laza szövetséget alkotva működnek? Nincs elöljáró, püspökök, akik a joghatóságot adnák a papságnak?
Nem mondanám laza szövetségnek, hiszen sziklaszilárd doktrinális talajon állunk, és bármikor alárendeljük magunkat a pápa és a helyi püspök akaratának, amennyiben az nem ellenkezik a katolikus vallás megőrzésének célkitűzésével. A Marcel Lefebvre érsek által alapított, jelenleg négy püspököt magában foglaló X. Piusz Papi Testvérület ad joghatóságot minden hozzájuk csatlakozott társult papnak. Magyarország jelenleg az osztrák tartományhoz tartozik, az ottani mindenkori elöljáró engedélyével és támogatásával működünk Magyarországon.
Mik a terveik Székesfehérváron?
Nincs semmilyen különleges tervünk, amit speciálisan mi dolgoztunk volna ki. Egész egyszerűen újra jelenvalóvá kell tenni a katolikus szellemet egy hitében meggyengült városban.
Először is fontos, hogy az üzenet mindenkihez eljusson. Ezért hoztuk létre a Sensus fidei (hitérzék) című hetilapot. A legnagyobb tisztelettel viseltetve a városban működő lelkipásztorokkal szemben, mégis az a feladatunk, hogy a hívek megértsék: vissza kell térnünk Istenhez, mert az utóbbi időben elszakadtunk tőle. Fontos, hogy egyre több olyan család legyen, ahol természetes, hogy apa és anya a rózsafüzért imádkozzák, hogy első péntekeken gyónnak és böjtölnek, hogy vasárnap misére mennek és ott térdelve, áhítattal imádkoznak. Fontos, hogy a hívek égető kérdéseikre egyészen pontos és világos válaszokat kapjanak, hogy a vallásosságnak visszaadjuk a férfias jellegét, hiszen a legnagyobb, világmindenséget megmozgató erővel találkozunk a vallásos cselekedeteinkben. A kápolnába járó hívek közösségé formálásától nem tartok, mert egészen biztos, hogy mély kapcsolatok jönnek majd létre anélkül, hogy erre presszionálnánk őket. A közösség kialakulása csak úgy lehetséges, hogy egy valaki: a Szentháromságos Egy Isten van a középpontban, hogy mindenki számára fontos az egyházias érzület. Az örök boldogság iránt való törekvésben válhat igazán közösséggé egy csoport.
Mi az a férfias jelleg? Sokszor hallani a tradícióval szimpatizálóktól a harciasságról, férfiasságról, hősiességről? A régi rítus a férfiaknak való, azon belül is a katonás lelkületűeknek?
Nem, egyáltalán nem csak nekik való, én sem vagyok az a kimondott katonás lelkületű pap. A 20. század nagy destruktív ideológiája a nemek forradalma. Ennek gyökerei a feminizmusban vannak, és a gender idelógiában teljesedik ki. Ennek a hatásait az Egyházban is látjuk, amikor a nők felszenteléséért lobbiznak akár egyházi személyek is. Ami már megvalósult belőle a női felolvasók, ministráns lányok, női áldoztatók és oltárszolgálók, vagy akár női lelkipásztori kisegítők. Gyerekkoromban a Bazilikában csak fiúk ministrálhattak. 18-25 éves férfiak voltak a főministránsok. Tudtuk és éreztük, hogy a liturgia egy nagyon férfias dolog. Amikor jobban megismertem más plébániák életét láttam, hogy ez a tapasztalat csak nagyon szűk rétegnek adatott meg. Mivel a teológia, a pasztorális gyakorlat már nem támaszkodhatott a hit szilárd megőrzésére és továbbadására a papi narratíva is megváltozott. Az Egyház emberközpontúvá válása előtérbe helyezte a pszichologizálást, és ezzel magával hozta a rendkívül szentimentális gitáros ének-kultúrát is. A férfiak elszivárogtak a templomból, mert a férfi szív nem szereti ha érzelmi pressziónak teszik ki. A férfinak az kell, hogy szemtől-szembe állhasson Istennel, aki jó apa módjára jutalmaz és büntet. A férfi arra vágyik, hogy ez a találkozás intim, bensőséges legyen, egy olyan kapcsolat, amibe más nem láthat be. Ma az önfeltárulkozás, a saját szennyesünk kiteregetése, az érzelmes tapasztalatok utáni vágy túlontúl szentimentálissá tette az egyházi gyakorlatot. Ez okozza az Egyház elnőiesedését, és egyben gyengülését is.
Ez a szempont hogyan fog megjelenni a székesfehérvári piuszos kápolnában?
Kevesebb demokrácia, több csend, és egy otthon, ami biztonságot nyújt. Azaz fontos, hogy a hívek érezzék: nem egy közösségszervező van az oltárnál, hanem egy olyan pap vezeti a nyájat, aki tudja az utat az Üdvözítőhöz, és járja is azt. A liturgiának nem a gondolatokról kell szólnia, nem az a lényege, hogy minél többet és többször szóljak a néphez. Nem is a feladata, hogy egy külső élményt adjon, mondjuk hogy táncoljunk a misén, hanem hogy a csend által egy belső történésbe sodorojon be. Érdekes, hogy sokat beszélünk a csendről, de ez pont a liturgiákon jelenik meg a legkevésbé. A harmadik fontos szempont, hogy a hívek ne egy folyamatosan változó, meglepetésekkel teli, élményhajhász stand up comedy-re érkezzenek, hanem egy olyan kiszámítható szertartásra, amely nem ad mást, mint a mi Urunk, Jézus Krisztussal való legmélyebb egyesülést. Ez egy közösséget is jelent, ahol a lelkipásztor is kiszámítható, azaz tudom, hogy mikor gyóntat, tudom, hogy nem pletykál rólam, ha kínos dologban fordulok hozzá. Tudom, hogy az álláspont, amit képvisel nem külső nyomásra, politikai okokból, hanem csakis a hívek lelki üdvössége érdekében születik meg.
Ezek olyan alapvető szempontok, amire sokan már évtizedek óta vágyakoznak. Most Isten megadta a lehetőséget, és itt az idő, hogy újra jelen legyen Székesfehérváron a katolikus szellem.
A lényeget majd elfelejtettem, pontosan mikor és hol lehet résztvenni a székesfehérvári szentmiséken?
A Jóisten a Püspöki Palota mellé vezetett bennünket. A Koronázó tér 4. szám alatt hoztuk létre a kápolnát, és amíg nem tudunk templomban misézni, itt tartjuk a szertartásokat. Minden pénteken és vasárnap 17 és 19 órai kezdettel tartunk szentmisét, gyónni pedig a szentmisék előtt fél órával lehetséges a híveknek. Honlapunkon mindenki tud tájékozódni az aktuális miserendről, hiszen mi minden ünnepet a napján fogunk tartani.
Köszönöm a beszélgetést, székesfehérvári tevékenységéhez sok erőt kívánok.
Köszönöm a lehetőséget. Ha Isten velünk, ki ellenünk?
(Pro Hungaria Sacra nyomán Szent Korona Rádió)
A két kard eszménye a Vármegyében: összetartás és lelkigyakorlat