Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Szabadon engedték a Fáklya rendezvénye után elfogott két férfit

A gyanúsítottak elfogásáról szerdán számolt be a BRFK, egyben indítványozták előzetes letartóztatásukat is. Információink szerint erre azonban nem került sor, így szabadon engedték a Fáklya rendezvénye után elfogott két férfit – írja a Magyar Jelen. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy szélsőbaloldali, kommunista csoport készült a Forradalmi Internaciónálé kikiáltására hétfőn kora este a VIII. kerületi Kesztyűgyár művelődési házban. A rendezvényt a hírek szerint egy hazafias csoport látogatta meg, és dulakodás alakult ki a felek között, mely során egy kommunista könnyű sérüléseket szenvedett.

Feljelentést tettek a rendezvény szervezői ellen

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság közösség tagja elleni erőszak bűntett miatt folytat nyomozást. Az elkövetők azonosítása és elfogása érdekében külön nyomozócsoport alakult – írta a BRFK még kedden. Szerdán aztán már arról számoltak be, hogy két feltételezett tettest az elkövetéstől számított 24 órán belül elfogtak. Őket gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és a rendőrség kezdeményezte letartóztatásukat. Erről péntekig volt ideje dönteni az ügyészségnek, illetve a bíróságnak.

Információink szerint azonban ez végül nem történt meg és a két férfit pénteken szabadon engedték.

Ennek kapcsán kerestük a BRFK-t, azonban levelünkre nem érkezett válasz, amit természetesen várunk továbbra is. Rákérdeztünk arra is, hogy mi lett a sorsa annak a feljelentésnek, melyet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom budapesti vezetője tett még a múlt héten a Fáklya rendezvényével kapcsolatban.

Az alkotmányos rend megváltoztatására készülhet a szélsőbaloldali Fáklya

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.