kedd, február 3, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Életellenes bűntettet követtek el a Tolvajkergetők?

Karácsony alkalmából nemcsak a már megszűnt Tolvajkergetők Facebook-oldalát tiltották le immár rutinszerűen – ismét a “közösségi irányelvek” megsértésére hivatkozva, bármit jelentsen is az – de a bíróság is úgy döntött, még súlyosabb bűnhalmazatot kíván a csapat nyakába varrni, amiért 2015 áprilisában betörték az orrát egy agresszív, drogok és különféle gyógyszerek hatása alatt álló kerékpártolvajnak.

A Budakörnyéki Járásbíróság arról értesítette a jelenleg csoportosan elkövetett önbíráskodás, súlyos testi sértés és garázdaság miatt eljárás alá vont négy vádlottat, hogy cselekményük minősítése “eltérhet a vádiratban foglaltaktól”, ezért az eljárást a továbbiakban a Budapest Környéki Törvényszék folytatja.

Megyei törvényszék elsőfokon főleg életellenes bűncselekmények ügyében jár el. Ide tartozik az életveszélyt okozó testi sértés és annak kísérlete. Valószínűleg ez ezzel akarják hamarosan megvádolni a Tolvajkergetőket az eddigi súlyos testi sértés helyett. Ennek oka, hogy az ügyben kirendelt orvosszakértőnek feltették a kérdést, hogy szenvedhetett-e volna életveszélyes sérülést a sértett, mire ő azt felelte, hogy ez csak akkor lenne megállapítható, ha egyértelműen bebizonyosodik, hogy guggoló testhelyzetben, acélbetétes bakanccsal rúgták arcon, hangsúlyozva azonban, hogy ez nem állapítható meg. Ennek ellenére az ügyészség szándékosan úgy fogalmazta meg a vádiratot, hogy abban ez álljon – annak ellenére, hogy semmi sem támasztja alá, sőt, vallomásában maga a sértett is cáfolta.

Mint ismeretes, a Tolvajkergetők négy tagja, köztük a csoport alapítója, Tomcat ellen 2015 április végén indult büntetőeljárás, miután rendőrt hívtak egy kábítószeres állapotban levő kerékpártolvajra, majd verekedés tört ki, amelyben a tolvaj orr és arccsonttörést szenvedett, a Tolvajkergetők egyik tagja pedig egy fogát vesztette el. A szövevényes ügyről, melyben a rendőrség páratlan aljassággal fordult a munkájukat segítő civil csoport ellen, a Tolvajkergetők YouTube-csatornáján videoblog-sorozatban mesélnek az érintettek, amely a Szent Korona Rádió oldalán külön rovatként is elérhető.

(Tolvajkergetők – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Egyre több migráns költözik haza Németországból a német bevándorlási hivatal szerint

A német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) közlése...

Megvan ki a golfütős gyilkos, persze, hogy cigány

Tizenegy évvel az eset után azonosították a rendőrök, hogy...

Három cigányasszony megtépett és összevert egy anyukát az óvodában

Miután az óvodába járó cigánygyerek összekapott egy másik kisgyerekkel,...

Szép új világ: a jövőben már e-mailt se kell írnunk, beszél helyettünk az “avatarunk”

Az alább említett "szakértő" legnagyobb érve a mesterséges intelligencia...

Kategóriák

Egyre több migráns költözik haza Németországból a német bevándorlási hivatal szerint

A német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) közlése...

Megvan ki a golfütős gyilkos, persze, hogy cigány

Tizenegy évvel az eset után azonosították a rendőrök, hogy...

Három cigányasszony megtépett és összevert egy anyukát az óvodában

Miután az óvodába járó cigánygyerek összekapott egy másik kisgyerekkel,...

Szép új világ: a jövőben már e-mailt se kell írnunk, beszél helyettünk az “avatarunk”

Az alább említett "szakértő" legnagyobb érve a mesterséges intelligencia...

Az USA most már menedékjogot ad a férfinek, aki az ujgur átnevelőtáborokat dokumentálta

Mint arról már többször beszámoltunk, Kína vérlázító bűncselekményeket követett...

Dugin: Egész Észak-Amerika egy hatalmas Epstein-sziget

Alexander Dugin a mai Nyugatot olyan civilizációnak látja, amely...

Varsóban már minden második ember ukrán?

Az elmúlt fél évben több mint félmillióan emigráltak Ukrajnából,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55