Varga Szabolcs Hangony alpolgármestere és amikor szóltak neki, hogy három cigány bement egy bácsihoz, akkor nagyon helyesen nem azt mondta, hogy nem az ő dolga, hanem azonnal kezébe vette az irányítást és intézkedett. Mint egyébként kiderült a három cigány Ózdról jött rabolni…
Tudhatnátok már, hogy Hangony Község Önkormányzata minden eszközét és tudását beveti azok ellen, akik a hangonyi embereket, és a társadalmi békét veszélyeztetik! Különösen védjük, tiszteljük és szeretjük az időseket! Az idősek védelme volt az egyik programpontunk! Az elmúlt hetekben mindnyájukat meglátogattuk, hogy biztosítsuk Őket támogatásunkról! És Ti mégis Hangonyon akartatok garázdálkodni? Többé ne tegyétek! Kérem!
18 óra után kaptam a telefonhívást, hogy gond van, mert három kiilleszkedett fajankó (kettő Hölgy és egy Úr), egy egyedülálló öreg bácsira ráverte az ajtót, és kérte, hogy engedje be Őket kicsi kunyhójába! Taxival érkeztek. Stílusosan. Az ózdi velence telepről. Természetesen két perc alatt elindultam, rohanásom közben hívtam Szín István körzetes rendőr barátunkat, aki tájékoztatott, hogy hogy oldjam meg a problémát! Mikorra hívtam a rendőrkapitányságot, kiderült, hogy úton van már a segítség! Közben sikerült beszélni a szomszédokkal, és hívni barátokat, hogy mi legyen!? Továbbá sikerült megszerezni a Bácsika telefonszámát. Kétszer nem vette fel. Aztán harmadjára igen. Mondtam, hogy jöjjön ki a házból, hiszen a szomszéd kocsmába feljöttem, hogy igyunk meg egy sört, hiszen már rég beszéltünk! Egyszer elvette Tőle az egyik kiilleszkedett, hogy mi van??! Mondom: Hangony Község alpolgármestere vagyok, és itt vagyok XY bácsi háza előtt! Szeretném, ha átjönne, mert sörözni és beszélgetni akarok Vele! Visszadobta Neki a telefont, és öreg barátom mondta, hogy bocs Szabolcs, de már pizsamában vagyok, majd holnap találkozunk! Aztán pár perc múlva megérkeztek a rendőrök! Egy percben vázoltam Nekik a helyzetet, szétnéztek, lámpa, és be is mentek az ajtón! Amikor kijöttek (sok-sok perc múlva), az egyikük már rögtön a rendőrségi autóban foglalt helyet! smile hangulatjel A másik „lányka” meg fel volt háborodva, hogy ezt most, hogy és miért? (Közben érkezett értük egy TAXI, de arra is rácsesztek, mert ismerősünk volt, és azzal a lendülettel ment is vissza Ózdra, a majmok nélkül. Ők meg majd sétálhatnak.)
Köszönet Krisztának, hogy így figyelnek az utcára, és köszönet Beának. Remélem kedves hangonyiak, mindenki ilyen szomszéd! Figyeljünk egymásra, mert ezek a „senkiháziak” egy magasabb szintre emelték a rablást! Mi meg akadályozzuk meg!
Szilágyi István képviselőtársam ott volt egy pillanat alatt, Szilárd polgármesterünkkel meg folyamatosan tartottuk a kapcsolatot! És így a végére egyet kérek kedves hangonyiak, azt hiszem, mondhatom, minden képviselő társam nevében! Mindig hívjatok, és szóljatok! Amiről nem tudunk, azzal persze, hogy nem foglalkozunk, és ma tudtam meg, hogy ez a három „arany ember” már június óta itt császkál Hangonyon! Az tuti, hogy ők többet nem fognak, de mindig jön a következő…
Mi meg innen a végekről csupán annyit üzenünk nektek, hogy ide ne! Ne tegyétek be a lábatok ebbe a faluba, mert nem szeretünk titeket! Itt ne lopjatok, ne garázdálkodjatok, ne bántsátok az időseket, sem a fiatalokat… És amikor véletlenül idekeveredtek, segítünk visszamenni oda, ahonnan jöttetek… És köszönjétek meg végül, hogy csak ennyi…