szerda, március 18, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A végjáték – dokumentumfilm a fehér népirtásról

Nem különös, hogy valami okból az összes fehér ország, és csak a fehér országok erőteljes bevándorlást szenvednek el a harmadik világból? A sokszínűség a fehér-ellenes politika fegyvere, a sokszínűség jelszava alatt fehér népirtás folyik.

Nem titkos összeesküvés ez, hiszen Wesley Clark, az amerikai hadsereg volt tábornoka, demokrata párti politikus (nem meglepő talán, hogy apai ágon zsidó származású – a szerk.) nyíltan meg is fogalmazta: “Európában nincs helye etnikailag tiszta országoknak”. A bevándorlás erőltetése csupán az első lépés, melyet erőszakos integráció és erőszakos asszimiláció követ. Ha a folyamat nem elég gyors, az állam akár be is avatkozhat, mint ahogy azzal nyíltan fenyegetőzött is Nicolas Sarkozy volt franciaországi elnök (családfájának nem kell egészen a gyökeréig ásni, hogy “szárazlábú” ősöket találjunk – a szerk.) még 2008-ban. A cél tehát igen egyszerű: teljesen levadászni a fehér embert.

(Kuruc.info)

Legfrissebb

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Magyar tanulmány bizonyítja: A másfél évesek fele naponta a képernyőn lóg, közben pedig idegronccsá válnak

Egy korábbi magyar kutatás már alátámasztotta, hogy a gyermekek...

Magyar család örököseitől kobozná el a földet a szlovák állam, a kitelepítésre és a Beneš-dekrétumokra hivatkozva

Földelkobzás sújtja egy magyar család örököseit a Beneš-dekrétumokra, illetve...

Az USA szárazföldi hadművelettel szerezné meg az iráni uránkészletet?

Hiába a folyamatosak amerikai-izraeli légicsapások, az iráni uránkészlet még...

Kategóriák

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Az USA szárazföldi hadművelettel szerezné meg az iráni uránkészletet?

Hiába a folyamatosak amerikai-izraeli légicsapások, az iráni uránkészlet még...

Perceken múlott csak az ifjabb Hámenei élete

Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei túlélte az izraeli...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55