kedd, október 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kína betiltja Beethovent és Wagnert vallási okokra hivatkozva

Betiltják az ikonikus IX. szimfóniát (a mű zárótételének zenei anyaga tartalmazza az ún. Örömódát, melyből az Európai Unió himnuszát is megalkották), de vallási okokra hivatkozva betiltják Wagner Tannhäuserét is. Egy karmester tanár már felmondott – írja a vasarnap.hu.

A Messenger kínai megfelelőjén, a WeChaten elkapott beszélgetésből – mely feltételezhetően a kínai zeneművészeti konzervatórium karmester tanára, Wu Lingfen és mások közt zajlott – derült ki, hogy Kína betiltani készül a kulturális világörökség olyan kiemelkedő részeit, mint a Beethoven IX,, vagy a Tannhäuser – jelentette az International Christian Concern.

Lingfen szeptember 27-én közölte, hogy az őszi félévre új útmutatókat szabtak a tanárok számára, melyekben kikötik: kerülni kell a vallásos zenei matériát a tanítás során.

Ezzel gyakorlatilag Kína kikukázza az egyetemi szintű zeneművészeti képzésből a komolyzenei irodalom több mint felét.

Johann Sebastian Bach minden zeneműve végére oda írta a három betűt: SDG, azaz Soli Deo Gloria. Ezzel vélhetően meg is pecsételődött örökségének távol-keleti sorsa.

Lingfen kifejezte, hogy számára az Örömóda nem vallásos, csak klasszikus zene, majd bejelentette, felhagy a tanítással.

A Radio Free Asia (RFA) megkereste a Németországban élő Wang Xilin kortárs kínai zeneszerzőt. Az új szabályozással kapcsolatban a művész kifejtette: „Beethoven IX. szimfóniája nem csupán vallásos zene, hanem világítótorony az emberiség civilizációja és ideái számára, az emberi eszmény csúcsa. 1942 óta a Kínai Kommunista Párt meghatározta az irányvonalat a művészet számára, amely így a pártot szolgálja” – közölte a zeneszerző, majd hozzátette, hogy a párt könyörtelenül kivégzett minden olyan nagy művészeti alkotást, amelyet nem tartott megfelelőnek. Mint fogalmazott,

„ma a könyörtelen kivégzés a nemzetközi művészetet érte”.

A zeneszerző szerint nevetséges és bolond dolog betiltani ezeket a műveket. „A CCP saját apokalipszise felé lépdel” – tette hozzá.

(Vasarnap.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A hazafiak folytatják a jogi küzdelmet az LMBTQP-lobbi ellen

2019-es esemény miatt álltak ismét bíróság előtt a hazafiak:...

Ismét a székely zászló miatt büntették meg az FK Csíkszereda csapatát

Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke, a kormánykoalícióban részt...

Hatásos volt a bojkott: Csődbe ment egy vegán kóser étteremlánc

Palesztinpárti aktivisták tartós bojkottkampánya következtében csődbe ment egy zsidó...

2026. január 1-től tilos orosz gázra importszerződést kötni az EU tagállamainak

Szijjártó Péter kijelentette, továbbra sincs szándékában Magyarországnak, hogy lemondjon...

Sugárhajtómű, nagyobb robbanófej – Továbbfejlesztették a Gerán drónokat

A Gerán drónok jelentős fejlesztéseken mentek keresztül, melyeket az...

Kategóriák

Az évtized lopása – történelmi jelentőségű koronaékszereket loptak el a Louvre-ból

Kilenc történelmi jelentőségű ékszert loptak el vasárnap a franciaországi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55