Így nyár végén az ősz közeledtével mindig kettős érzések bujkálnak bennem. Egyrészt büszke vagyok az Államalapításunkra, az ezer éves magyarságra. Másrészt szomorúan nyugtázom évről-évre hogy július, amikor a világrengető győzelmeinket arattuk csendes meleg melankóliában telik. Nem hivatalos ünnep sem a pozsonyi csata, sem pedig a nándorfehérvári diadal napja sem. Ám szívesen „fiatalítjuk” magunkat az ezeréves államunkkal. Véleményem szerint a Magyar Királyság valóban első szent királyunknak köszönhető, de az államiságunk sokkal régebbi.
A tévécsatornák augusztus végén mindig előkeresnek valamilyen történelmi filmet, amit újra és újra le lehet vetíteni. Bár szerintem igazán nívós magyar történelmi film 1968 óta nem született, és az a film a Várkonyi Zoltán féle Egri csillagok. Azóta voltak korszakok amikor a pénz hiányzott, és voltak olyanok is, hogy az akarat. Ez utóbbi a mai napig jellemző, mert pénz még lenne, de szándék a döntéshozók kezében nincs.
A hosszú hétvégén a tévé kapcsolgatása közben találtam rá a Julianus barát c. filmre. Ez azért volt érdekes számomra, mert még gyerekkoromban láttam, és azóta teljesen kikerült a látókörömből. (Mint sok más társa, ami a fent említett évszám után készült.) Annyi bizonyos, hogy Franco Nero és a magyar történelem szorosan összekapcsolódik. A Die Hard sorozat második részének Esperanza tábornoka volt már Árpád, Gellért püspök és a Julianus barátban is feltűnik mint Fra Domenico, a kiváló szónok. A magyarok felkutatására indult utazóval már részletesen foglalkoztunk, a cikk első része itt olvasható.
Engem mégis a korszakot véleményező rendezői sugallata gondolkoztatott el. Koltay Gábor, akiről nyíltan kimondhatjuk hogy egy dilettáns a magyar történelmi filmek készítése terén különös mondandókat ad a szereplők szájába. II. Andrást egy könnyen befolyásolható, mindig az utolsó tanácsra hallgató uralkodónak írják le, akinek a tegnapi cselekedetei szöges ellentétben állnak azzal, amiket ma tesz. Aki pedig ezt elmeséli, az első kettő Batman magyar hangjának, az maga a király második felesége Courtenay Jolanta, vagy magyar változatban Jolánta. Nos, a királynő a Capeting-dinasztiából származott és elődjével Meráni Gertrúddal szemben jó feleség volt és egyáltalán nem ártotta bele magát a politikába. A filmben mégis attól retteg, hogy az érthetetlen módon beszélő és szinte még pogány-szakos magyarok hamarosan őt is ugyanúgy kardélre hányják majd, mint tették az elődjével egy pilisi vadászat során. Érdemes egy kicsit utánanéznünk voltak-e alapjai Jolánta félelmeinek, és hogy ki is volt ő.
A származására már kitértem. Az egyik éllovas frank ház tagjaként grófok, majd latin császárok leszármazottja, Fülöp Ágost király rokona. Nem kell részleteznem, hogy ez mit jelentett a korban. Ő fejeztette be a már 80 éve épülő aradi templom építését, és 1224-ben fel is szenteltette a templomot. De a legérdekesebb számunkra a halála, és az ami utána történt vele.
András király az V. keresztes hadjáratról hazatérve (amiről itt írtunk) még ajándékot is hozott a feleségének: egy kancsót, amelyben Krisztus a vizet borrá változtatta…
Jolánta 36 éves korában esett betegségbe, ami aztán el is vitte őt. Az, hogy milyen kór támadta meg, arról sajnos semmit sem tudunk. 1233-at írtak ekkor, és az asszony a legnagyobb nyilvánosság előtt haldoklott. Utolsó órájában ott volt mellette mindenki: az ország főurai (akiktől annyira félt a film szerint), a püspökök, az érsek, András és az előző házasságából született gyermekei, sőt, még az éppen Magyarországon tartózkodó pápai követ is. Miután Jolánta meghalt, András király úgy rendelkezett, hogy a kedves felesége holttestét főzzék meg!
Mert csak a csontjait akarta eltemettetni, afféle ereklyeként. Hasonló történt a korszak egyik nagy formátumú uralkodójával Barbarossa Frigyes német-római császárral is. Őt a hazájától távol, Ázsiában érte a halál. A katonái kifőzték a testét, és csak a csontjait vitték haza eltemetni. Így járt a magyar királyné is.
Igazán jó lenne már végre a Nemzeti Ünnepeink alkalmával olyan filmalkotásokat nézni, amelyek nem arra akarnak (hamisan) rávilágítani, hogy például a 13. században a magyar királyné retteg a főurak szeszélyétől, hanem tényszerűen és hitelesen mutatják be a kiragadott időszakot és a tragédiák és dicső tettek – ha kell – egyformán kapnak szerepet bennük.
Írásom elkészítésében gondolatébresztőként felhasználtam a Koltay Gábor rendezte Julianus barát című filmet, valamint forrásként szolgált számomra Vitéz Miklós: Magyar Királyok és Uralkodók 8. része II. András és IV. Béla címmel.
(Nyitray György Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)