Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Apáti István beolvasott a kínai „gyarmatosítóknak”

Apáti István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője és alelnöke is felszólalt a debreceni akkumulátorgyár kapcsán tartott lakossági fórumon, ahol a konstruktív megoldási javaslatokon túl a kínai beruházókat, azaz gyarmatosítókat is jól kiosztotta. Mint mondta, a Mi Hazánk kész segíteni a helyieket úgy, hogy közben nem teszik pártügyé a kialakult helyzetet.

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Mint ismeretes, Debrecenben most tartottak másodjára lakossági fórumot a város határába épülő gigamega akkumulátorgyár kapcsán. Már első alkalommal kifújolták a polgármestert és a kivitelező cég képviselőit. Most másodjára pedig pofon is elcsattant, illetve lehazaárulózták a beruházást támogató politikusokat, a megvett szakembereket és az üzletembereket. Az akkumulátorgyár tönkreteszi a lakókörnyezetet, de az ivóvizet és a levegőminőségét is súlyosan károsíthatja, ahogy történik ez már rendszerszerűen Gödön. A gödi gyár szintén kínai tulajdonú, ahol fittyet hánynak a környezetvédelmi előírásokra, nehézfém-szennyezés történik, amire válaszul maximum 1-2 millió forintos bírságot kap a cég.  Az is felháborító, hogy az ország legjobb minőségű termőföldjére telepítenek több négyzetkilométeres ipari komplexumokat.

(Szent Korona Rádió)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.