Rejtély: mit keresett három búvár az éjjel a leendő lengyel gázterminál közelében a viharos tengerben?

Gyanús magyarázatot tudott csak adni három, a viharos Balti-tengerből kimentett búvár Lengyelországban arra, hogy mégis mi a fenét kerestek éjnek évadján a fagyos vízben, ahonnan a parti őrségnek kellett kimenteni őket, írja a CBS News. Ráadásul nem is akárhonnan: a búvárokat a gdanski olajkikötő, a Naftoport mellett mentették ki a vízből egy olyan terület közelében, […]
Apáti István beolvasott a kínai „gyarmatosítóknak”

Apáti István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője és alelnöke is felszólalt a debreceni akkumulátorgyár kapcsán tartott lakossági fórumon, ahol a konstruktív megoldási javaslatokon túl a kínai beruházókat, azaz gyarmatosítókat is jól kiosztotta. Mint mondta, a Mi Hazánk kész segíteni a helyieket úgy, hogy közben nem teszik pártügyé a kialakult helyzetet.
Szégyen magyarnak lenni Kárpátalján? Jelképeinket eltávolíttatják, a magyar tanárokat kirúgják

Nemrég számoltunk be arról, hogy Izrael szerint terrorista jelképnek számít a palesztin zászló – aminek használatát be is tiltották. Most úgy tűnik, Ukrajna is újabb szintre emelte a kárpátaljai magyarok üldözését, és nemzetiségi alapon való megkülönböztetését. Kárpátalján nemzeti lobogónkat a hatóságok távolíttatják el az oktatási intézményekről, valamint magyar tanárokat rúgnak ki.
Az LMBTQP-lobbi legújabb agymenése: már csecsemőkorban is lehet egy gyerek transzvesztita

A Harvard Medical School tanfolyamot indít „LMBTQP csecsemők” egészségügyi ellátásával kapcsolatban. A kurzus célja, hogy „nemi és szexuális kisebbségekhez tartozó emberek egész életen át történő egészségügyi segítségére” összpontosítson. Tehát ezek szerint már nem csak a kisgyerekek megrontását tervezik az iskolában, hanem egészen csecsemőkortól kezdve el akarják kezdeni a gyerekek aberrálttá nevelését.
Örökbefogadott fiúkat erőszakolt az amerikai „Apa” és „Apu” – Más homoszexuálisoknak is áldozatul vetették őket
Gyermekpornográfia, folyamatos erőszakolás, prostitúcióra kényszerítés. Ez volt két fiatal fiú élete több éven keresztül, miután egy homoszexuális pár örökbefogadta őket. Az alábbi történet is jól bizonyítja, hogy miért kell minden erővel ellenállni az LMBTQP-jogok kiszélesítésére való törekvéseknek. Az amerikai „Apa” és „Apu” története:
Egy vármegyés lány: Greta Thunberg vagy Andrew Tate?

A fiatalok által félistenként tisztelt agresszív strici, Andrew Tate-nek, vagy a baloldali médiának köszönhetően sztárrá vált autista és szintén agresszív klímaaktivistának, Greta Thunberg-nek van igaza a nemrégiben körülöttük kirobbant műbalhéban? Egy egészséges értékrenddel bíró ember egyértelműen egyiket sem választja, hiszen mind a ketten ugyanolyan károsak követőikre, és mindketten lejáratják saját nemüket, a média mégis próbálja […]