kedd, december 23, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Mi Hazánk megtartja kegyeleti megemlékezését

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat biztosításával tartja meg a cigánybűnözés elleni felvonulását, illetve kegyeleti megemlékezését a Mi Hazánk Mozgalom, mely a belügyminisztert a BRFK álláspontjának felülvizsgálatára és inkább a cigánybűnözőkkel szembeni fellépésre kéri. Amennyiben a helyszínen megjelenőket mégis távozásra szólítják fel, s a közös vonulást a rendőrség nem biztosítja, úgy mindenki egyénileg sétálhat át a Deák téri mécsesgyújtásra, a Kresz szabályainak betartásával – áll a közleményükben.
„Nem engedélyezi a rendőrség a Deák téri kettős gyilkosság miatt szervezett tüntetést” – írta több balliberális médium, miközben a tüntetésről szóló alaphírt pont úgy elhallgatták, mint a Mi Hazánk korábbi megnyilatkozásait. Valójában a rendőrségnek soha nem is kell engedélyeznie a tüntetéseket, azokat pusztán be kell jelenteni, de egy kegyeleti megemlékezésnél még az sem szükséges. „A Budapesti Rendőr-főkapitányság megítélése szerint a tervezett rendezvény a Gyülekezési törvény hatálya alá tartozó gyűlésnek minősül” – írta most a hatóság, valójában azonban nem, ahogy a keresztállítási rendezvényeinkről is csak tájékoztatni szoktuk a rendőrséget, azokat sem minősítik a Gyt. hatálya alá tartozó gyűlésnek. Ahogy most temetések is tarthatók, ugyanúgy azokhoz köthető kegyeleti megemlékezések is, s ahogy az „eltérő kultúrájúak” szokásait tiszteletben tartja a rendőrség, úgy a mi kegyeleti megemlékezésünk sajátos részleteit is tolerálnia kell.

A Mi Hazánk felkérte a résztvevőket, hogy viseljenek maszkot, és figyeljenek a szükséges távolságtartásra is. Dr. Gaudi-Nagy Tamás vezetésével jogvédelmi biztosítást nyújt a rendezvényen az NJSZ, de bízunk benne, hogy nem kerül sor rendőrségi túlkapásra.

A Becsület napi megemlékezéseket politikai indokkal betiltó, ám a homoszexuális propagandafelvonulásokat garázdasággal együtt is tudomásul vevő Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitánytól nem meglepő a mostani beavatkozási kísérlet, de a Mi Hazánk szerint inkább a cigánybűnözőkkel vagy azokkal a drogterjesztőkkel kellene foglalkoznia, akiket már egy kisiskolás is megtalál, de a rendőrség nem – szögezi le Novák Előd önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.

(Kuruc.info)

 

Legfrissebb

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Értelmetlen akciókkal veszítik el a legtöbb nyugati harckocsit az ukránok

Kiderült, hogy az Abrams-tankok nagy része csak azért égett...

Mindössze 3 év börtönt kap a négerbűnöző, aki kivégzett egy családapát

Egy négerbűnöző brutálisan összevert egy 43 éves családapát Londonban...

Dzsenifert késeltek a Nagymező utcában

Úgy tűnik nemcsak a támadók, hanem az áldozat is...

Kategóriák

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Értelmetlen akciókkal veszítik el a legtöbb nyugati harckocsit az ukránok

Kiderült, hogy az Abrams-tankok nagy része csak azért égett...

Mindössze 3 év börtönt kap a négerbűnöző, aki kivégzett egy családapát

Egy négerbűnöző brutálisan összevert egy 43 éves családapát Londonban...

Dzsenifert késeltek a Nagymező utcában

Úgy tűnik nemcsak a támadók, hanem az áldozat is...

Tombol Németországban a matricabűnözés

Úgy látszik nincs nagyobb gondjuk a németeknek, mint a...

Moszkva nemet mondott a nyilvános hanuka gyertyagyújtásra

A városvezetés biztonsági okokra hivatkozott, amikor megtiltotta a zsidóknak...

Putyin évértékelő: Az orosz elnök szerint nem ők a békés útra lépés gátja

Vlagyimir Putyin értékelte a 2025-ös évet. Gazdaság, külpolitika, háború,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55