Idén harmadik alkalommal került sor az Attila Védvonal Emléktúrára, mely több szempontból is egyedülálló esemény.
Egyrészt (sajnos) jelen pillanatban nincs még egy olyan rendezvény, amely az egész nemzeti oldal számára lehetőséget ad arra, hogy minden ellentétet félretéve közösen mutathassunk fel valami értéket, másrészt mivel teljesítménytúráról van szó, így olyan személyek is eljönnek a rendezvényre, akik egyébként soha nem találkoznának a hazafias csoportokkal, és az általuk képviselt világnézettel.
A túrán tagszervezetünk az elmúlt évekhez hasonló módon szervezőként, pontőrként, és résztvevőként egyaránt jelen volt. Az idei évben szervezői szempontból olyan tekintetben volt némi bonyodalom, hogy az eddigi főszervező átruházta Barcsa-Turner Gábor HVIM társvezetőre feladatait, de mivel mindannyian rendelkezünk “némi” rendezvényszervezői tapasztalattal, így szerencsésen úrrá lettünk a dolgon. Idén az indítás, és rögtön az első állomás pontőrsége volt tagszervezetünk feladata, melyet szintén sikeresen elláttunk a zord időjárási viszonyok ellenére. A budapesti csapatból sajnos csak két ember tudott elindulni a túrán, és egyiküknek sérülés miatt nem sikerült teljesíteni a teljes távot, tehát 50%-os eredményességgel “dolgoztunk”.
Hogy ne csak áradozzunk a rendezvényről annyi kritikát azért megfogalmazunk a “civil” teljesítménytúrázókkal szemben, hogy ha már egy komoly történelmi háttérrel rendelkező, kegyeleti emléktúrán vesznek részt, akkor illett volna érdeklődést mutatni ilyen irányba is. A sport, és az egészséges életmód rendkívül fontos, de üres időtöltés csupán, ha az embernek nincs igénye tartalommal megtölteni.
Mivel a túra hivatalos oldalán rövidesen közzé lesz téve egy részletes beszámoló, így mi nem eresztjük bő lére miénket, beszéljenek helyettünk a képek.
Zajlik a regisztráció a rajtnál.
7:30-kor erős esőben vágtak neki a túrázók a 44 km-es távnak.
Beérkezés az első ellenőrző pontra, ahol tagszervezetünk házi pogácsával, és süteménnyel várta a résztvevőket.
A Jobbik ellenőrzőpontja a Fóti-Somlyó tetején.
Percekben volt mérhető az az idő, amikor egyáltalán nem esett az eső.
Érkezés Mogyoródra.
A hatalmas sárban elakadt a szervezők egyik terepjárója. Budapesti vármegyések, és túrázók oldották meg a problémát. A komfortzónájukat otthon felejthették.
A Szent László kilátóhoz való feljutásért alaposan meg kellett küzdeni.
A Betyársereg budapesti tagjaival.
Ilyen “út” vezetett le a Szent László kilátótól. Ha sítalpaink lettek volna pikk-pakk leérünk az aljára.
Túléltük a kilátótól levezető utat.
Erdei vándor.
A túra felénél már sajnos látszott, hogy problémák lesznek…
A kilátás gyönyörű volt, nagy kár, hogy az időről nem mondhattuk el ugyanezt.
Zsíros deszka, és forró tea a Jobbik ellenőrzőpontján.
Emléktábla a katonasíroknál.
A Magyar Nemzeti Gárda pontjának díszítő elemei.
Nem volt egyszerű kijutni a horhosból.
Az utolsó pecsét is a helyére került. Az előző négyből pedig csak tintafolt maradt.
Zárszóként csak annyit szeretnénk mondani a túra kapcsán, hogy egy ilyen eseményen mind szervezőként, mind pontőrként, mind résztvevőként felemelő érzés részt venni, hiszen olyan heroikus cselekedetek előtt tisztelgünk ezzel, mely példaértékű kell, hogy legyen az egész nemzet számára. Az pedig, hogy az időjárás nem volt kegyes hozzánk relatív. Egyrészt a mi felfogásunk szerint semmi értéke nincs a könnyen teljesíthető feladatoknak, másrészt így kaphattunk egy kis bemutatót abból, hogy milyen, zord körülmények közt teljesítményt felmutatni. Ha egyszer eljön az az idő, amikor nem csak az időjárással kell küzdenünk, akkor is ez a gondolat lesz mérvadó számunkra.
(Fővárosi HVIM)