szerda, április 29, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Emléktáblát kap az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra

A Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület újabb emléktáblát avat az isaszegi temetőben, mellyel a településen elhunyt, második világháborús hősi halottakra kívánnak megemlékezni. Az emléktáblán helyet kap az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra története is, mely mára már a legnagyobb rendezvény, ami az 1944 őszén zajló harcoknak állít emléket. Alább a HVIM közleményét változatlanul közöljük:

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület hosszú évek óta példás munkát végez a második világháborús hadisírok feltárásában és felújításában, emellett pedig több kiemelt helyszínen is ismeretterjesztő emléktáblákat helyeztek el. Májusban az isaszegi temetőben is avattak egyet, mellyel az ott eltemetett két hősi halottnak állítanak emléket. Most ennek hátoldalára helyez el egy másik táblát az Alkay Zsolt Kalóz vezette egyesület, mellyel az Isaszegen elesett hősi halottaknak állítanak emléket, valamint helyet kap rajta az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra története is. Igazán megtisztelő, hogy Kalózék úgy érzik, az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra egy olyan civil kezdeményezés, mely megkerülhetetlen részét képezi a hazai második világháborús emlékezéspolitikának.

Az emléktábla felavatására 2025. szeptember 20-án 10:30-kor kerül sor, a túra 19 km-es távjának indítása előtt. Az emléktáblát leleplezi, és rövid megemlékező beszédet mond Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társelnöke és a túra főszervezője.

A Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület tagjai évek óta résztvevői az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúrának, közülük többen is minden évben a leggyorsabb teljesítők között vannak, ezzel is példát mutatva a társadalomnak abban, hogy a sport nem választható el a jobboldali ember életétől. Valamint az előző évekhez hasonlóan, a célban ismét kaphatóak lesznek ismeretterjesztő kiadványaik, melyeknek témája főként a hazánkban zajló, második világháborús harcok.

Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra idén 13. alkalommal kerül megrendezésre, mely igazi, kihívással teli megemlékezés a hazánk, és Európa védelmében elesett hős katonákra. A 45 km-es teljes, és a 19 km-es családbarát táv mellett idén másodjára kerül megrendezésre a Harci Verseny, ami összesen 10, az ellenőrzőpontokon teljesíthető feladatból áll, melyeket a szervezők pontoznak. Nagyrészt ügyességi, erőnléti és szellemi-lelki feladatból áll, melyre jelentkezni a teljes táv nevezői tudnak a rajtban.


HVIM: XIII. alkalommal az Attila Védvonal hőseinek nyomában

(HVIM nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Megfejtették a régészek Kanázsvár titkát Mátraderecskén

Izgalmas leletek és új felfedezések láttak napvilágot Mátraderecskén. A...

Svájc: Oltáriszentséget adtak a kutyáiknak, mégsem közösítik ki őket

A egyházmegye közölte, hogy nem közösítik ki az eucharisztia...

Leégett egy erdélyi település görögkatolikus temploma

Az építés alatt álló, erdélyi görögkatolikus templom kedd délelőtt...

Időjárás mint fegyver – Irán ellen szisztematikusan időjárás-hadviselést folytatnak?

Egy régi, időjárás-hadviselésről szóló Pentagon-tanulmány Irán kapcsán ismételten összeesküvés-elméleteket...

Kategóriák

Megfejtették a régészek Kanázsvár titkát Mátraderecskén

Izgalmas leletek és új felfedezések láttak napvilágot Mátraderecskén. A...

Svájc: Oltáriszentséget adtak a kutyáiknak, mégsem közösítik ki őket

A egyházmegye közölte, hogy nem közösítik ki az eucharisztia...

Leégett egy erdélyi település görögkatolikus temploma

Az építés alatt álló, erdélyi görögkatolikus templom kedd délelőtt...

Időjárás mint fegyver – Irán ellen szisztematikusan időjárás-hadviselést folytatnak?

Egy régi, időjárás-hadviselésről szóló Pentagon-tanulmány Irán kapcsán ismételten összeesküvés-elméleteket...

Tárkányi Zsolt tiszás képviselő a “kóser pecsétért” a Mazsihisznek gyűjt pénzt “karlendítős” plakátjával

Tárkányi Zsolt tiszás képviselőről a kampányidőszak alatt olyan "lejárató"...

Az EU-s pénzek mellé jöhet az LMBTQP-lobbi

Már kutatások is alátámasztják, hogy a transzneműek között jóval...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55