csütörtök, december 4, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az Erdő álma címmel hirdet szépirodalmi pályázatot a Debreceni Nagyerdőért Egyesület

Az Erdő álma címmel hirdette meg az idén országos vers- próza- és meseíró pályázatát a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület – írja az Erdeiprogramok.hu. Várják minden Magyarországon, vagy a környező országokban élő magyarajkú diák jelentkezését.

Az egyesület közleménye szerint a pályázatot ötödik alkalommal hirdetik meg. A koronavírus-járvány miatt az idén meghosszabbított határidőig, június 15-ig nyújthatók be az írások, amelyeket nyolc kategóriában ismert szakemberekből álló zsűri bírálja el. Köztük van Finta Éva József Attila-díjas költő, Kozák Mari költő, meseíró, Hajnal Éva költő, Jóna Dávid költő, Kardos M. Zsöte költő és Balku László író, újságíró.

A szervezők arra kérik a 6-19 éves korosztályba tartozó gyerekeket, fiatalokat, hogy írják meg a természetben tapasztalt élményeiket versben, prózában vagy mesében. “Célunk, hogy közelebb hozzuk hozzájuk a természetet és arra biztassuk őket, hogy minél többet kiránduljanak az erdőkben. A témaválasztás szabad, de a pályaműnek valamilyen formában mindenképpen kapcsolatban kell lennie az erdővel, a természetes környezettel” – idézte a közlemény Marincsák Ibolya egyesületi elnököt, főszervezőt.

Minden kategória első hat helyezettje értékes jutalomban részesül, a helyezett pályaműveket könyvben is megjelentetik. A kötetet és a pályázatot már harmadik éve támogatja az Agrárminisztérium – jelezték, illetve hozzátették: a felhívásra tavaly 1316 pályamunka érkezett, közülük az előválogatás után 855 került érdemi elbírálásra a zsűri elé.

A pályázatra a http://www.nagyerdoertegyesulet.hu/ és a https://www.facebook.com/pg/debreceninagyerdoert/ címeken lehet jelentkezni.

(Erdeiprogramok.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Zsidó magánkórházba öli Orbán Viktor a magyar adófizetők pénzét

Ha esetleg bárkinek kétségei lettek volna, hogy zsidóbérenc az...

A szószéken jelentette ki, hogy transznemű egy New York-i metodista lelkész

Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista...

Idén is jön a Vármegyés Karácsonyváró

Ahogy előző években is, a HVIM szervezésében idén is...

Kategóriák

Zsidó magánkórházba öli Orbán Viktor a magyar adófizetők pénzét

Ha esetleg bárkinek kétségei lettek volna, hogy zsidóbérenc az...

A szószéken jelentette ki, hogy transznemű egy New York-i metodista lelkész

Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista...

Idén is jön a Vármegyés Karácsonyváró

Ahogy előző években is, a HVIM szervezésében idén is...

Ma is 4 millió ember szenved a kínai munkatáborokban – Könyvajánló

Rose Hu 15 évesen keresztelkedett meg. Vallási meggyőződése miatt...

Apácát késeltek Zágrábban “Allahu Akbar” felkiáltással (Frissítve)

A késes támadás fényes nappal, a nyílt utcán, az...

Izrael hamarosan újra megtámadná Libanont

Az amerikai küldött figyelmeztette Irakot, hogy Izrael a Hezbollah...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55