vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Veszprémi érsek: A bevándorlás büntetés, amiért Európa elfordult Istentől

Márfai Gyula veszprémi érsekkel készített interjút a Veol.hu az illegális bevándorlás kapcsán. Olyan kulcsmondatok hangzanak el a téma kapcsán, melyek miatt jobboldali gondolkozású embernek kötelező olvasmánnyá válik.

A Szent Korona Rádió szerkesztősége nem tud mindenben egyetérteni Márfai Gyula veszprémi érsekkel, például szerintünk nem vallási kérdés elsősorban a bevándorlás kérdése (lásd Barcsa-Turner Gábor interjút), és nem lehet a kommunista nézeteket valló embereket, a szigorú erkölcsi szabályok elől menekülő, vagy pusztán az anyagi javakért ide áramlókat muszlimnak nevezni. Sőt, állíthatjuk, hogy valójában az eredeti iszlám elől menekül a többség, mert itt Európában semmilyen szabályt, törvényt, vallást nem kell követniük. A vallás legfeljebb szervező erő, politikai jelszó nekik. Persze, akadnak szektás fanatikusok is köztük, illetve nagyon kis százalékban valós menekültek is, akik ténylegesen iszlámhitűek. Kapcsolódó cikk a témában. Az tény viszont, hogy számos olyan kérdésben hiánypótlóak az érsek szavai, melyek csak egy egyházi személy szájából lesznek igazán hitelesek, így idézzük ezeket a kérdéseket:
Az egyházi vezető hetekig fontolgatta, hogy megszólaljon­-e a migránstémában, hiszen a katolikus egyház magyar képviselőinek korábbi nyilatkozatait szövegkörnyezetből kiemelve vagy más kontextusba helyezve ­ komoly felzúdulás követte.­
– Ön szerint mi vár most Európára?

– Európa levetette magáról Krisztus szelíd igáját, most az a veszély fenyegeti, hogy nyakát Mohamed sokkal szigorúbb igájába hajtják. Próféta nem vagyok, de azt tudom, hogy 1986­-ban Európának jó egy százaléka volt még csak mohamedán, ma pedig már közel öt százaléka. A nyugati országokban ez az arány sokkal nagyobb. Nem lehet kizárni, hogy 50 év múlva a muszlimok többségben lesznek, és akkor Európa valóban iszlám uralom alá kerül. Üldözni valószínűleg csak a hitetleneket és az ő normáik szerint erkölcsteleneket (melegházasok, melegfesztiválok, genderideológia, Charlie Hebdo­-szintű folyóiratok, Isten­- és vallásgyalázó megnyilvánulások) fogják. A hívő keresztényeket, zsidókat és más vallásúakat meg fogják tűrni, különösen azokat, akiknek van szent könyvük (bibliájuk, arabul: koránjuk). Az éveket azonban valószínűleg nem Jézus születésétől, hanem Mohamed prófétának Mekkából Medinába történt menekülésétől, a hedzsrától fogjuk számítani (Kr. u. 622­-től), heti ünnepnapunk nem a vasárnap lesz, hanem a péntek, a karácsonyt és a húsvétot pedig sokkal diszkrétebben fogjuk megünnepelni, mint most… Új keresztény templomok nem fognak épülni (mecsetek annál inkább), régi templomainkat azonban megtarthatjuk és fenntarthatjuk, ha önerőből erre képesek leszünk. A muszlimok is rendkívül sokfélék, és többségük békeszerető ember, de mindig lesznek közöttük szélsőséges csoportok, amelyek egy­-egy templomot felgyújtanak, egy­-egy imádkozó csoportot felkoncolnak. Ezeket az iszlám állam is bűnözőknek fogja nyilvánítani, de nem biztos, hogy megtalálja és megbünteti őket.

– A hívő ember felteszi a kérdést: mi lehet ezzel Isten terve?
– Azt hiszem, a népvándorlás végső okára tetszett rákérdezni. A migráció valószínűleg Isten büntetése. A próféták egyértelműen állítják, hogy Izrael (Kr. e. 722-­ben), illetve Jeruzsálem és Judea (Kr. e. 586­-ban) azért esett el, mert a nép Jahve helyett a bálványokat imádta. Ha Európa elesik, annak is a modern bálványimádás (a pénz, a hatalom és a tiltott élvezetek imádása) lesz az oka.

– A nem hívők sokat idézik Ferenc pápát, aki a menekültek mellett emelte fel a szavát.
– Van némi mosolyogtató abban, hogy akik a pápai tévedhetetlenség dogmáját nevetségesnek tartják, most számon kérik tőlünk, miért nem fogadjuk el a Szentatya szavait egy olyan tárgyban, amelyre a tévedhetetlenség nem is vonatkozik. A pápa csak akkor tévedhetetlen, ha hit és erkölcs dolgában az egész egyház számára kötelező tanítást ad. Itt nem erről van szó. A Szentatya azt kérte, hogy minden plébánia fogadjon be egy menekült szír családot. Nos, számos plébánia önmagát sem tudja fenntartani külső segítség nélkül. Azonkívül a bevándorlók túlnyomó többsége nem menekült, nem szír és nem család. A pápa megnyilatkozásait befolyásolja az a félelem is, hogy a muszlim országokban fokozódhat a keresztények üldözése. De arra is gondolt, hogy az ő szülei is bevándorlók voltak Argentínában. Ám bevándorlás és bevándorlás között is óriási különbségek vannak. A Szentatya szülei keresztényként mentek egy keresztény országba, így könnyen alkalmazkodtak új környezetükhöz. A muszlimok azonban nem tudnak és nem is akarnak alkalmazkodni. Ők, mint már mondtam, harci területre jöttek: nem alkalmazkodni, hanem hódítani.

-­ Visszatérhetnek­-e Európa liberális államai a keresztény gyökerekhez, mit tehetnek a hívők ebben a helyzetben?
– Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy Európa vezetőivel együtt megtérjen. Isten kegyelme mindenre képes. De a megtérést elsősorban nekünk, hívőknek kell gyakorolnunk. Véget kell vetnünk az ilyen gondolkozásnak, hogy kicsit bérmálkozom is, meg nem is, kicsit szeretlek is, meg nem is, veled, Uram, de nélküled. Sokat kell imádkoznunk és sokkal komolyabban kell vennünk keresztény hitünket. Halálosan komolyan kell vennünk a keresztény erkölcsöket, különösen a tízparancsolatot.

-­ A nem hívők úgy érezhetik, ők ki vannak rekesztve ebből a megoldásból. Ők mit tehetnek?
-­ Úgy vélem, a tízparancsolat nem csupán a keresztények számára követendő, hanem minden normális társadalmi rend alapja. Számukra elfogadhatóbb az a megfogalmazás, hogy ez a természet rendje, de attól még a tartalma örök érvényű és egyetemes. A ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, felebarátod feleségét, tulajdonát ne kívánd, tiszteld szüleidet: mindenki számára kötelező parancs. Ez az alapja nemcsak az örök üdvösségnek, hanem a földi boldogulásnak is.
(Veol nyomán Idegen Áradat – SZKR)

Legfrissebb

Szíria a népirtó Izraellel akar tárgyalni a diplomáciai kapcsolatukról

A népirtó Izraeli és szíriai tisztviselők találkozóra készülnek a...

Így bántak az ukrán toborzók a kárpátaljai magyar férfivel (+Videó)

Sebestyén Józsefet akarata ellenére sorozták be az ukrán hadseregbe,...

Irán együttműködne a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel

Abbász Aragcsi külügyminiszter szombaton közölte, Irán azt tervezi, hogy...

Brazíliáig menekült a DK deviáns pártigazgatója hogy házasságot kössön

A DK deviáns pártigazgatója épp azzal dicsekszik, hogy ő...

A német külügyminiszter a terrorista Maja Trux mellé állt

Johann Wadephul, Németország külügyminisztere jövő héten tárgyalni akar a...

Kategóriák

Szíria a népirtó Izraellel akar tárgyalni a diplomáciai kapcsolatukról

A népirtó Izraeli és szíriai tisztviselők találkozóra készülnek a...

Így bántak az ukrán toborzók a kárpátaljai magyar férfivel (+Videó)

Sebestyén Józsefet akarata ellenére sorozták be az ukrán hadseregbe,...

Irán együttműködne a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel

Abbász Aragcsi külügyminiszter szombaton közölte, Irán azt tervezi, hogy...

Brazíliáig menekült a DK deviáns pártigazgatója hogy házasságot kössön

A DK deviáns pártigazgatója épp azzal dicsekszik, hogy ő...

A német külügyminiszter a terrorista Maja Trux mellé állt

Johann Wadephul, Németország külügyminisztere jövő héten tárgyalni akar a...

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

HVIM: A románok budapesti provokációjával is szembeszállunk

Mihai Tirnoveanu, a román Calea Neamului Egyesület elnöke augusztus 3-án...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55