hétfő, február 2, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Mussolini maradt Salò díszpolgára

Az észak-olaszországi Salò díszpolgára maradhat Benito Mussolini, miután a városi tanács elutasította a kitüntető cím visszavonására beterjesztett indítványt. A testület nagy többséggel, 14:3 arányban erősítette meg az egykori olasz fasiszta diktátor díszpolgári címét csütörtök esti ülésén, amelyet a tárgyalt téma kényessége miatt rendkívüli biztonsági intézkedések mellett tartottak meg.

Giampiero Cipani polgármester és a jobbközép pártok képviselői anakronisztikusnak és politikai célzatúnak minősítették a balközép képviselők által beterjesztett javaslatot. A polgármester a szavazás után azt  mondta, a történelmet nem lehet eltörölni.

A Garda-tó partján fekvő 10 ezer lakosú városban volt a székhelye 1943. szeptember 23. és 1945. április 25. között az Olasz Szociális Köztársaság nevű, Mussolini vezette emigráns olasz kormányzatnak, amelyet a város neve után Salói Köztársaságként is emlegetnek. Az állam azután jött létre, hogy a német ejtőernyősök és SS-alakulatok (Otto Skorzeny vezetésével)  1943. szeptember 12-én kiszabadították Mussolinit a fogságából, hogy Olaszországot továbbra is a tengelyhatalmak oldalán tartsák.

Mussolininak hatalma tetőpontján számos olasz város adományozott díszpolgári címet, többen közülük ezt azóta visszavonták, legutóbb tavaly áprilisban az ugyancsak lombardiai Bergamo. A néhai diktátor 1924 óta díszpolgára Salónak.

Skorzeny: Kommandós vállalkozásaim – Egy rendkívüli ember rendkívüli könyve

(Ansa/MTI, 444 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Három cigányasszony megtépett és összevert egy anyukát az óvodában

Miután az óvodába járó cigánygyerek összekapott egy másik kisgyerekkel,...

Szép új világ: a jövőben már e-mailt se kell írnunk, beszél helyettünk az “avatarunk”

Az alább említett "szakértő" legnagyobb érve a mesterséges intelligencia...

Az USA most már menedékjogot ad a férfinek, aki az ujgur átnevelőtáborokat dokumentálta

Mint arról már többször beszámoltunk, Kína vérlázító bűncselekményeket követett...

Dugin: Egész Észak-Amerika egy hatalmas Epstein-sziget

Alexander Dugin a mai Nyugatot olyan civilizációnak látja, amely...

Kategóriák

Varsóban már minden második ember ukrán?

Az elmúlt fél évben több mint félmillióan emigráltak Ukrajnából,...

Hatvannégy Vármegye: A balassagyarmati csehkiverés ékes példája a magyar ellenállásnak!

A HVIM-Magyar Ellenállás már 16. alkalommal rendezte meg a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55