Catalaunum előtt és után, egy regény tükrében. A tisztelt olvasók, és a szerkesztőség visszajelzései egy kis elmélkedésre késztettek. Az izgalmas téma mellett, az érdeklődés sokkal nagyobb volt, mint azt vártuk. Attila, a hunok, és Róma térdre kényszerítése valóban érdekes kérdéskör. Az előző íráshoz kapcsolódóan Gárdonyi Géza láthatatlan ember c. regényét felhasználva próbálom meg az olvasókat bevezetni a hunok, és az író gondolatvilágába.
A hunok táborában
„Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.”
A láthatatlan embert 1901 nyarán kezdte folytatásokban közölni a Budapesti Hírlap. Ekkor már kifogyóban volt a könyvesboltokban Az én falum két kötetre duzzadt elbeszélés-gyűjteményének harmadik kiadása, Gárdonyi írói nevét magasra emelte legjobb történelmi regénye, az Egri csillagok.
Gárdonyi sokat foglalkozott a magyar történelemmel. E témák felé fordulásának az okát a millenáris megnyitására visszaemlékezve így mondja el: „Elkezdődött az ünnep. Az ötvenkettedik magyar király megjelent a pompás emelvényen, s alant a zenekarok rázendítették a Gotterhaltét. Elég volt. E nap elhatározása termelte a rákövetkező években az Egri Csillagok, a láthatatlan ember, A kék szemű Dávidkáné regényeimet és más apró magyarvérű munkáimat. „
Gárdonyi történelmi kutatásokba kezd, s a forrásmunkák tanulmányozása közben rájön, hogy a korabeli történelemkönyvek meghamisítják a magyar múltat. Először a török korban búvárkodik, majd a nagy festőfejedelem, Munkácsy gyászpompás temetése Attila felé fordítja figyelmét. A források közül különösen megragadja a fantáziáját Attila kortársának és személyes ismerőjének, Priszkosz rétornak az írása. Hozzálát az anyaggyűjtéshez, régészeti néprajzi tanulmányokat olvasgat, szálkás betűivel kartonlapra írja a meghódolt népek neveit, öltözetüket és harcmodorukat, s a legfontosabb alakokat lerajzolja színes krétával, hogy a mese szövése közben össze ne tévessze őket. Meglátogatja a catalaunumi csatamezőt, képzeletében visszapörgeti a nagy összecsapást, látja a harcolókat a holtakat a holdfénynél, s meggyőződéssé érlelődik benne, hogy Jordanes tévedett, s a csatát nem a hunok vesztették el. Elgondolásait papírra is veti, s a Budapesti Hírlapban megjelenteti a hunok győzelmét bizonygató cikkét. Arra számított, hogy tudományos vita kerekedik belőle, amelynek eredményeit felhasználhatja regénye írásánál. De Gárdonyi cikkét hozzájárulásnak tekintették a millennium magyarkodó hangulatához, s nem akadt vitapartnere. Pedig Gárdonyinak nem holmi magyarkodás miatt volt olyannyira szüksége a hunok győzelmére.
Gárdonyi a hunok győzelmét bizonygatja a fejlett kereskedelemmel és kézműiparral rendelkező, műveltebb Kelet-Római Birodalom, valamint a hatalmas hadászati erőt képviselő Nyugat-Római Birodalom felett. Szívvel-lélekkel a hunok mellett foglal állást. Igaz, ő még hisz a csodaszarvas legendában, a hun-magyar rokonságban, s nem fogadja el a történészektől, hogy a magyarok elődei éppúgy a meghódítottak közé tartoztak, mint a török vagy bolgár törzsek. Még vitatkozik, s nem akarja elismerni, hogy a hunokkal való rokonságunk nem több az uralkodó és a meghódolt népek természetes keveredéséből származó rokonságnál, de a regény olvasása közben mégis érezzük: nem ez az igazi oka, hogy a hunok pártjára áll. Gárdonyi emberi romlatlanságukat, becsületességüket dicséri, ezt vési az olvasó emlékezetébe. A hunoknál nincs például adó, ott nem zsákmányolják ki az embereket, nem száll a hatalom apáról fiúra, hanem mindenkinek magának kell bizonyítania a rátermettségét.
Erre a legjobb példát a regény egyik szereplője a Szabad Görög adja meg. „ – Hát én hun vagyok – feleli az ember, a bajusza két ágát megtapintva. – De az is igaz, hogy görögül születtem. A nevem most Szabad Görög, mivelhogy Görögnek neveztek rabszolgakoromban. És könnyedén sóhajtott:
-Bizony atyámfia, görbe az útja némelyik életnek. Sose tudhatjuk, hová jutunk vénségünkre.
S elmondta, hogy olajkereskedő volt Isztriában. De a hunok oda is betörtek és a vagyonát elrabolták. Őt magát láncra verték. A fővezérnek lett a rabja, mert a gazdag embereket a főurak maguknak tartják meg.
-Hát bizony – sóhajtott Priszkosz -, a civilizáció van idehurcolva és láncra kötve. A civilizáció szolgája itten a barbárságnak!
A görög-hun vállat vont:
-Hát… ha nem váltott ki a rokonságom, kiváltott maga a jó Isten. A gazdám magával vitt a kazár háborúba. Vitézül küzdöttem mellette: nagy zsákmány lett a jutalmam. Azzal a zsákmánnyal váltottam ki magamat. Azután hun nőt vettem feleségül. Gyerekeim is vannak. Látnád micsoda életrevaló gyerekek! Aztán hát a fővezérrel egy asztalnál ülök. Azelőtt úgy szólított, hogy Te barom! – most meg azt mondja: Pajtás! Jó barátom. Bizony azt mondom: Hála Istennek, hogy olyan szerencsétlenül jártam Isztriában.
Priszkosz a fejét rázta.
-Ha már egyszer szabad ember lettél, szabad lett volna hazatérned is.
-Akármikor.
-Miért maradtál akkor a barbárok között?
-Barbárok? Hm. Csak ti mondjátok őket barbároknak. Különb nép ez valamennyinél. Mert amikor háború nincsen, itt mindenki zavartalanul élhet a házában, vagyonában. Azt cselekszem, amit akarok. Adót nem fizetek. Hozzám nem tolakodik be semmiféle állami tisztviselő, se törvényszolga, se végrehajtó.
-Örökösen háborúskodtok.
-Akkor is, nálunk nem rongy az ember élete, mint a rómaiaknál. A ti birodalmatokban mindig folyik a vér. Ha nem hadak ellen küzdötök, a rablókkal bajoskodtok. S ha a rablók se bolygatnak, bolygatnak a hivatalos rablók: a végrehajtók, meg az állami tisztviselők. A római birodalomban a hatalmasnak és a gazdagnak mindent szabad. Az igazságot pénzért szolgáltatják s a végletekig nyúló perekben az ügyvéd meg a bíró kizsarolja a feleket.
Priszkosz védte a rómaiakat, amire a hun csak bólogatott-legyintett:
-Legyen a te szavad igaz. De azért az is igaz, hogy ahol a fejedelem isten, ott a nép sorsa pokoli.” Ugye milyen igaz ez ma is? Mennyire is ráismer a mai ember a nyomorúságos sorsára: végrehajtók, semmirekellő törvények, tolakodó állami tisztségviselők, s a rabság…
Mára történelmünk rehabilitációja elkerülhetetlenné vált. A tudomány alapja a kérlelhetetlen igazságkeresés kell hogy legyen. A tudomány nem lehet a politika prostituáltja. A történelmi tényeket mindenképpen tiszteletben kell tartani, akkor is, ha nem szolgálják az aktuális politikai érdekeket. A meghamisított történelemből nem lehet tanulni, megérteni a jelent, tervezni a jövőt. Alkalmatlan a “historia est magistra vitae” elv megvalósítására. És akkor a legfontosabbról, a közös történelem ország – és nemzetmegtartó jelentőségéről – a sikerekből merített erőről és a kudarcokból származó tapasztalatokról – még nem is beszéltünk.
Gárdonyi ezeket a tendenciákat látta meg már bő száz évvel ezelőtt. E szabad életet szerető ember azonban – Zéta főhőséhez hasonlóan – önkéntes rabságot vállalt és bezárkózott dolgozószobájába az egri várhegyen. Azt hitte az íráshoz csak nyugalom kell. De tévedett, mert a harc – a múlt eltörlése – kint már javában dúlt, és dúl ma is. Az író tolla alatt igazi hús-vér embereket ismerhetünk meg a regényeiben. Gárdonyi történelmet írt, egy régen letűnt dicsőséges kort elevenít meg, tiszta erkölcsű embereket ábrázol, ezért a láthatatlan embert a legnagyobb regényei között illik számon tartanunk.
Forrás:
Tóth László: Gárdonyi Géza láthatatlan ember utószó. Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest 1966.
Gárdonyi Géza: a szerző hagyatékában talált jegyzetek.
Julianus barátai.blog/ a magyar történelem meghamisítása
(Nyitray György – Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)