Reisz Pál atya legújabb interjújában számos fontos témáról elmondta a véleményét, a Hadházy-féle csürhe tüntetésétől kezdve egészen a Szent X. Piusz Papi Testvérület működéséig.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
A Hit Pajzsa-díjas Reisz Pál atyával beszélgetett az Ostiarius a Hadházy-féle inzultusról, kommunista antiklerikalizmusról, a II. Vatikáni Zsinatról, régi rítusról, és a Szent X. Piusz Papi Testvérületről. Az interjút változtatás nélkül közöljük.
Pál atya a Parma Fidei-díjat a kommunizmusban tanúsított hősies kiállásáért kapta, ráadásul pár héttel azután, hogy a balos csőcselék inzultálta. Igen erős az áthallás: nem csoda, hogy néhány hőzöngő balos nem tudta megfélemlíteni azt az atyát, akibe még a kommunizmus ügynökeinek is „beletört a bicskája”. De mégis miként élte meg ezt Pál atya, mi játszódott le a lelkében, milyen gondolatok jutottak eszébe, amikor kiállt az Önt inzultáló tömeg elé?
Egész véletlenül kerültem én oda. Nem én vagyok az illetékes a templomban, én csak egy kisegítő vagyok, már régen nyugdíjas. Megvan ennek a templomnak a gazdája, Peregrin atyának hívják és ő az, aki olyan ügyeket intéz, amik a templommal kapcsolatosak.
Hónapokon keresztül tapasztaltam, hogy ordenáré viselkedésű emberek vannak itt, elállják a templom bejáratát, ordítoznak, zenéjük is van, beszédek is vannak, tehát nem ide, a templom elé valók.
Olyannyira, hogy a liturgikus eseményeket is megzavarták a templomban, mert ugyanakkorra esett egy litánia majd szentmise, előtte egy órával rózsafüzér, tehát mise előtt is legalább egy órával elmélyült, halk imádság van. Ugyanakkor itt van egy ordítozó tömeg, és hitvány obszcén táblák mutatják, hogy itt kikről is van szó. És nekem az volt a véleményem korábban is, már a legelején, hogy ezt mi ne tűrjük. Húzzuk meg a harangokat, hiszen a harangok arra valók, hogy elriasszák a bajokat.
Próbáltam a rendőrökkel is beszélni, hiszen itt voltak, és azt mondták, ők nem tudnak mit csinálni, nekik az a kötelezettségük, hogy rendezvényt biztosítsák.
Aztán ebből a harangozásból nem lett semmi, egészen addig – ezt később tudtam meg –, amíg a mi főnökünk, a templomigazgató atya írt Hadházynak, hogy viselkedjenek másként. Minthogy nem kapott rá választ, és aznap ő mondta a litániát és utána a misét is, el kellett neki döntenie, hogy mit fog hallgatni: ezt az ordítozást, vagy inkább a harangot. És inkább meghúzatta a harangot. És itt kezdődött az inzultus.
Én akkor gyóntattam 6 óráig, és amikor végeztem, kinéztem az oldalajtón – nem is a főbejáraton – kíváncsiságból, és akkor pár pillanaton belül öt kamera rám szegeződött több különböző szögből, illetve kiabáló emberek megjelentek, és valahogy belecsöppentem az események közepébe, mivel az én megjelenésem fölkeltette az érdeklődésüket.
Aztán jött a tüntetés szervezője is, a Hadházy Ákos nevezetű személy, és érdeklődött, hogy s mint, én pedig elmagyaráztam neki többszörösen, ugyanazt ismételgetve, hogy ennek a tüntetésnek itt nincsen helye. Ezeknek a megnyilvánulásoknak, mocskolódó rigmusoknak, hangoskodásoknak, obszcén tábláknak itt nincs helyük. És neki – ha intelligens ember – látnia kell, hogy nem ide való.
Akkor aztán kialakult egy kórus, ami azt kiabálta nekem, hogy „szégyelld magad, szégyelld magad”. Meglepni nem lepett meg, hiszen újdonsággal nem szolgált, hogy itt kiabálnak,
de megtapasztaltam, hogy emberségükből kifordult, gyűlölettől eltorzult arcú és lelkű emberek vettek körül. Ilyen vagy olyan ideológiát erre nem lehet mondani, ez egyszerűen csak emberalatti volt. Lehet ezt mondani akárminek, ilyen vagy olyan ideológiának, de ez egyszerűen csak emberalatti volt, és nem csak akkor és ott velem szemben, hanem általánosságban, a jelenlétükből ez fakadt.
Felmerült az atyában, hogy akár tettlegességig fajulhat a dolog, hogy esetleg fizikálisan bántalmazzák? Hiszen a templomba is elkezdtek benyomulni.
Ilyen nem jutott eszembe különösebben, azt láttam, hogy ott tolonganak emberek, de azt, hogy be is mentek a templomba, azt nem láttam, mivel az egy más vonulási út, de azt érzékeltem, hogy a Hadházy ettől megijedt. Később tudtam meg, hogy azt a pár embert, aki behatolt a templomba, később azonosították és megbüntették őket a rendőrök.
Az eseményeket követő sajtóvisszhangot hogyan élte meg Pál atya? Nem volt ez kicsit hasonló a kommunizmus alatti sajtóhadjárathoz, ami az ominózus esztergomi „fütyülős” esetet követte? Hiszen a balos sajtóban nekiestek az atyának – a kommentekről nem is beszélve.
Nem csak a balos sajtóban. Van olyan sajtó is, amely magát katolikusnak mondja. Még ott is.
Itt a Szemlélekről beszélünk?
Igen. Ugye az kiadja magát katolikusnak, vagy kereszténynek, de semmi köze hozzá. És azt hozta ki, hogy hát ez egy szörnyű dolog, hogy a harang zavarja a tüntetést, de az, hogy a miniszterelnök anyját szidalmazzák kórusban, az nem zavarja őt. Meg a táblákat is meg lehet nézni, hogy milyenek, az se zavarja. Nem számít, csak az, hogy a tüntetést megzavarja a harangszó, pedig a harangnak megvan a szerepe. A híveket hívja, a halottaktól elbúcsúzik, és a veszélyt jelzi. Hát itt veszély volt.
Az esztergomi eseményekre nem emlékeztetett. Akkor inkább hivatalos közegekkel volt konfliktus. És az egy bizonyos szempontból hosszú ideig tartó, legalább egy évig tartó huzavona volt. Már akkor én igazgató voltam, az esztergomi ferences gimnáziumban, és attól tartottam, hogy meg akarják szüntetni az iskolát. Később megtudtam, hogy 12 fős rendőrségi osztály volt ez. Komárom-Esztergom megye a legkisebb megyéje volt Magyarországnak és ott 12 ember csak egyháziakkal foglalkozott a rendőrségben, „belső elhárítás” címen. Az ÁVO-t 56-ban megszüntették, helyette a rendőrségen jelent meg ilyen formában az elhárítás.
Igen, és A tartótiszt című filmben az atya találkozott is az egyik ilyen belügyessel. Miként élte meg?
Csalódás volt. Már a rendszerváltás után voltunk. Én azt hittem, hogy ő egy megtérő, hogy bejön ide a rendházba. Itt találkoztunk, ő elmondta a magáét, én is elmondtam a magamét, és a film rendezője kihozott belőle valamit – nem túl sokat –, de mégis az ellentét megmutatkozott. De a nagy csalódás abban volt, hogy én azt hittem, hogy megbánta, amit csinált. Megváltoztak a külső viszonyok – rendszerváltás – szükségtelenné váltak az ilyen rendőri akciók, ezért gondoltam, hogy a jószándék vezette, de nem. Utána ébredtem rá – mert azért nem lehetett egy egyszerű dolog a számára sem, hogy ide eljöjjön -, hogy ő azt akarta megmutatni, hogy ő szakemberként csinálta azt, amit megrendeltek. Tehát nem jókedvéből csinálta, hanem ez volt a foglalkozása, szakmája.
De ha hasonló feladattal megbízzák, akkor ugyanilyen „lelkiismeretesen” a másik oldalt is támogatta volna. De valószínű ráébredt arra, hogy arra amit csinált, nincs szükség normális körülmények között. Tehát emberek tönkretételével, gyarlóságaikat kihasználva beépíteni embereket – erre már nincsen szükség.
Mondok egy példát. Édesapám nagyon vallásos és jó ember volt. A környékbeli papokkal jóban volt Gyöngyösön. 50-es évekre kell gondolni.
Volt egy tisztelendő bácsi, közmegbecsülésben volt, szentként tisztelték. Egyszer csak eltűnt egy időre, majd megint megjelent. Ekkor ezt mondta édesapámnak: „előttem semmi bizalmasat nem szabad mondani, mert belőlem mindent kivernek.” Min mehetett keresztül? Ilyen munkára vállalkozott a tartótiszt, de egy szelídebb időben.
A forradalom után nem volt olyan brutális ez a foglalkozás, hogy egyháziakat megverjenek. Az 50-es évek első felében még a sajátjaikat is agyonverték.
Manapság nyugaton ez a fajta antiklerikalizmus abban mutatkozik meg, hogy egzisztenciálisan tesznek tönkre hitüket megvalló katolikusokat. Sokat hallani arról a véleménydiktatúráról, ami az egyetemeken terjed, vagy éppen a közösségi médiában. És ez Magyarországon is kezd egyre jobban megjelenni. Pál atya mit javasolna a katolikus fiataloknak, miként reagáljanak az ilyen katolikusellenes törekvésekre?
Ezekkel a csapdákkal nem kell foglalkozni. Nekünk megvan a katolikus tanításunk, és hogy ezek között vannak olyan tételek, amelyek ezzel a liberális rendszerrel nem egyeztethetőek össze, azzal nem kell foglalkozni.
Sőt, hogyha valami nem illik ebbe a liberálisok által megkívánt keretrendszerbe, még jobban ki kell fejteni. Megalkuvás nem lehet, ez biztos.
Nagyon jó példa a püspöki karnak az elnöke, Székely János. A legegyszerűbb keresztény tanítást fogalmazta meg, és támadásnak lett kitéve. Itt Magyarországon! Ez egy hihetetlen dolog számomra.
A legalapvetőbb katolikus dolgokat fejti ki az eutanáziával, az abortusszal, vagy genderelmélettel kapcsolatban. Ez hozzátartozik a katolikus tanításhoz. Ezzel nem lehet alkudozni.
Gyakran mondják: „A politizálást ki kell zárni!” Miért kéne? A papok ugyanúgy politizálhatnak, mint bárki más. Az igaz, hogy a szószéken nem erről kell beszélni, de gondoljunk Mindszentyre. Ott volt asztalverés rendesen. Nem ok nélkül tüntették őt el. Mindszenty nem politizált? Hát hogyne politizált volna. Még azt is megmondta, melyik pártra kell szavazni.
Igen, ez a II. Vatikáni Zsinat előtt a 20. században természetes volt, Vass József és Ernszt Sándor például még miniszterek is voltak, de Ausztriában és Szlovákiában is volt pap kormányfő.
De ha már zsinati változások: Pál atya miként élte meg a II. Vatikáni Zsinatot? Miként csapódtak le Magyarországon a zsinatot körülvevő különböző progresszív – és nem ritkán eretnek – vélemények?
Én éppen kispap voltam, amikor a II. Vatikáni Zsinat volt. Mi nem tudtuk, hogy ez mit jelent, és hogy milyen változások vannak. Van ez az anekdota, hogy megkérdezték XXIII. Jánost, miért hívja össze a zsinatot, ekkor odament az ablakhoz, és kinyitotta, majd mondta: „hogy bejöjjön a friss levegő”.
Látványos gesztus volt, ami ugyan semmit nem mondott a tartalmáról a zsinatnak. Elég sok olyan tapasztalat volt, amely meglepte, még VI. Pált is, hiszen ő mondta, hogy „a sátán füstje behatolt az Egyházba.”
De az én tanáraim mind neoskolasztikusok voltak. Tanulni is a nagyon jó Schütz Dogmatikából tanultunk.
És a liturgikus reformot miként élte meg? Talán az gyorsabban interpretálódott, mint a tanbeli felhígulás.
A szentelésem után körülbelül még öt évig trienti rítus szerint miséztem. Már mindenütt új mise volt. Amikor a pasaréti templomban vasárnap egy misét mondtam – meg egy kis hittant is tanítottam, ministránsokkal foglalkoztam -, a lényeg, hogy ott voltam, és a templomban miséztem, már mindenütt az új mise ment, én meg szentül meg voltam győződve, hogy ez most a világ rendje, hogy így kell misézni. És akkor a provinciális rámírt, hogy amennyiben nem fogadom el, ami a templomigazgató szándéka, úgy felfüggeszt. Azért akart felfüggeszteni, mert én az új rítus szerint miséztem. Most meg azokat akarják felfüggeszteni, akik régi rítust tartanak. Na, erre varrjál gombot. Hogy tudott idáig süllyedni az Egyház?
De hogy utólag mi az elképzelésem róla? Az a természetes fejlődés, ami várható lett volna, vagy meg kellett volna valósulnia – mert közben is voltak azért változások, XII. Piusz alatt is, pedig ő igazán hagyományos volt -, tehát lehetett volna egy természetes fejlődés eredményeként változtatni, de ez a brutális változtatás….
És a misekönyvben még ma is benne van annak a neve, aki a liturgikus reformot végrehajtotta – Bugnini –, aki szabadkőműves volt. Még ma is benne van a misekönyvben! Ez hihetetlen!
A megütközésem a mostani helyzeten egy egészen új tapasztalat. Belátom, hogy ez a brutális változás az Egyházat valamilyen módon befolyásolta. De nem láttam menet közben ezt. Az eredmény, és az, hogy vannak olyan közösségek, pl Amerikában, ahol vannak hivatások is, vannak hívek is, azok visszatértek a trienti rítusú miséhez, és az megy. Ez azt igazolja, hogy tényleg a trienti rítus vonzza az embereket.
Érdekes, hogy Paskai – a későbbi prímás -, aki akkor teológiai tanár, meg aztán rektor is volt, kezdetben nagyon a Piuszosoknak a szellemiségét – vagy ahogy ő mondta, az éconiak szellemét – kezdte dicsérni.
Nem tudta még, mi lesz, ugye Lefebvrenek a kiiktatása. Azt még nem tudta akkor…
Pál atya ellátogatott Kopácsi Máté atyának, a Szent X. Piusz Papi Testvérület papjának az újmiséjére is. Erről tudna mesélni? Miért érezte úgy, hogy oda ellátogat?
Kopácsi Máté lelkigyakorlatát én vezettem. A kispapok a veszprémi szemináriumból az utóbbi években hozzánk jöttek. Barsi Balázs is ott volt, de hozzá nem lehetett fordulni, nem engedték a szemináriumi elöljárók, mert féltek tőle, hogy a trienti rítust vagy valami hasonló hagyományos dolgot népszerűsít.
Mindenesetre a kispapok hozzám jöttek, és én tartottam nekik az elmélkedést.
Én semmit nem tanítottam a trienti rítusról. Nem volt róla szó. Arról volt, hogy ők nem tanulták a misézést. Tehát azt, amit én kispap koromban megkaptam, hogy innen idáig begyakoroljuk, aztán hozzávesszük ezt a részt is, és végigmegyünk a misén, nekik ilyen nem volt. Ott volt egy kápolna, mondtam, hogy akkor gyakoroljuk, és ha valami nem volt jó, azt kijavítottam. De ez az új rítus szerint volt.
Már megvolt a kijelölt időpont a szentelésre, teológiai tanárok szavaztak, hogy szentelésre bocsáthatóak-e, ezzel mentek az érsekhez, aki kijelölte, hogy mikor lesz a szentelés. Ezek után volt a lelkigyakorlat, majd utána mondta az érsek, hogy nem szentelünk. Kopácsi Máté megkérdezte, hogy miért nem? Azt mondta, hogy nem mondja meg. Mai napig talány.
De azt tudta mindenki, hogy Simon Gábor volt neki a lelkiatyja meg a plébánosa. Rémhírterjesztők azt mondták, hogy azért, mert Máté csináltatott magának az apácákkal – van ott egy varroda – egy hegedűtok miseruhát. És ezt valakitől megtudta az érsek. Erre nemet mondott a szentelésre. Nekem tulajdonképpen meg kellene sértődnöm. Én nem mondtam nekik semmi olyat, ami alkalmas lett volna arra, hogy ezeket a gyerekeket ne szenteljék föl.
Már „le volt vágva a hízlalt borjú”, már minden elő volt készítve a szentelésre.
Ezután lett Kopácsi Máté atya veszprémi szeminaristából zaitzkofeni szeminarista, és végül Piuszos pap. Pozitívan tekint Pál atya a Szent X. Piusz Papi Testvérület működésére?
Legalábbis nem értem, miért van ekörül akkora huzavona. Egyáltalán nem értem. Ezt az ellenségeskedést nem kellene folytatni, az Egyház nyugodtan integrálhatná. Látom a Testvérület gyümölcseit és nagyon örülök neki. De ezt, hogy nem fogadja őket a pápa, ezt nagyon rossznak tartom.
Összefoglalva az interjúban érintett problémákat – az Egyházzal szembeni külső támadásokat, valamint a zsinat következtében elszabaduló teológiai zűrzavart illetve a hagyomány üldözését – mi a kulcs Pál atya szerint, ami egy fiatal magyar katolikust segít a helyes döntések meghozatalában, hogy hit és erkölcs dolgában teljesen katolikus maradhasson?
Szegezzék tekintetüket Krisztusra! A jelen világnézeti kérdéseire a helyes választ csak Krisztuson keresztül, Krisztus által találhatják meg.
A hit győzött, a gumizebrás csürhe pedig kereshet másik aszfaltlegelőt
Imádkozó ellentüntetőkkel találta magát szembe Hadházy Ákos és csürhéje (frissítve videóval)
A hit győzött, a gumizebrás csürhe pedig kereshet másik aszfaltlegelőt
(Ostiarius nyomán Szent Korona Rádió)