Mindössze két év szabadságvesztést kapott Szlovéniában az a bűnöző migráns pedofil, aki elcsalta magával kiskorú áldozatát, és megerőszakolta. “Enyhítő körülménynek” számított ugyanis, hogy azt állította, “megbánta” tettét. Áldozata ellenben nem két évre, hanem egy életen át hordozhatja a trauma fizikai és lelki sebeit.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
Egy év nyolc hónap börtönbüntetésre és öt évre szóló kiutasításra ítéltek egy 36 éves algériai migráns pedofil férfit Szlovéniában szerdán kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszakért – számolt be az MTI.
A hírügynökség cikke alapján az elítélt a tavaly októberben elkövetett bűncselekményt beismerte és “megbánását fejezte ki”. A perben elhangzottak szerint
az elkövető a kiskorú sértettet egy elhagyatott épületbe csalta, ahol a bűncselekmény elkövetése közben érte tetten a rendőrség.
Az ügyészség két év szabadságvesztést és öt év kiutasítást indítványozott. A Nova Gorica-i kerületi bíróság a büntetés mértékét enyhébben állapította meg, a kiutasítás tekintetében azonban az indítvánnyal egyező döntést hozott – olvasható a szövegben.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte a beismerést és a megbánást, súlyosító körülményként pedig a sértett életkorát és a férfi korábbi görögországi büntetettségét.
Az MTI azt is közölte, hogy az elítélt Szlovéniában nemzetközi védelemért folyamodóként tartózkodott. Letartóztatásának elrendelése után megszökött, de később Franciaországban, európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vették, majd kiadták Szlovéniának. Korábban több országban – köztük Görögországban, Törökországban és Franciaországban – is követett el bűncselekményeket.
Szentpétervár játszóterén egy 4 éves kisfiút erőszakolt meg a migráns pedofil
“Nem tűnt fel, hogy még csak 12 éves” – Felmentettek egy migráns pedofilt Angliában
Bíróság előtt a pedofil migráns, aki egy ír gyermekgondozásban lévő, 10 éves kislányt erőszakolt meg
(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

