„Az egész világ a tudat által és a tudatban van” – Laki Zoltán India bölcsességéről a DuoGladiiban

„Túl van léten és nemléten, személyen és személytelenségen, minden viszonyon, állapoton, létezőn, világon.” – Laki Zoltán India bölcsességéről, valamint az európai és indiai vallásfelfogás különbözőségeiről szóló írását a DuoGladii legújabb lapszámának hasábjain olvashatjuk.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

A legnagyobb figyelem az upanisadokra és a védántára, ezen belül a Sankarácsárja nevével fémjelzett nemkettős vagy egységelvű (advaita) védántára irányult, amely „a hinduizmus metafizikáját” képviseli – a valóságra vonatkozó végső és lényegi tudást. Érdemes röviden megemlítenünk a hagyományvonulat néhány fogalmát és elvét, melyek rávilágítanak kitüntetett jelentőségére.

Elsőként, a védánta nemkettős felfogásában Isten, a Brahman, tökéletesen transzcendens és feltétlen. Túl van léten és nemléten, személyen és személytelenségen, minden viszonyon, állapoton, létezőn, világon. És ez a Brahman az egyetlen valóság – nincs semmi más rajta kívül. Minden, ami van, a megnyilvánulása.

A Brahman mellett a másik védántin kulcsfogalom az átman, Baktay Ervin szerencsés fordításában: az „önvaló”. Az átman a szanszkrit nyelvben a visszaható névmás szava (maga, önmaga). Filozófiai értelmét leginkább a „lélek”, az „én” vagy az „alany” kifejezésekkel adhatnánk vissza. A védántában ez a Brahman öntudata és „arca” – ahogy önmagát ismeri, és ahogy a világ felé megnyilatkozik. Mint a Brihadáranjaka-upanisad mondja: „Kezdetben ez [a világegyetem] csak a Brahman volt. Csak önmagát (átman) ismerte: »Én a Brahman vagyok.« Ezáltal lett a mindenséggé.” (1. 4. 10.) Ugyanakkor az átman valóban saját alanyi lényegünk, aki jelen van, lát, hall, megismer bennünk. Ezen alapul a védánta központi igazsága: a feltétlen Isten és legbensőbb önmagunk azonossága. „Az vagy te” a Cshándógja-upanisad tanítása szerint (6. 8. 7.) – ami nem annyira egy tényt állapít meg, inkább olyan tudást közvetít, amit emberként elfelejtettünk, és amibe újra beavatást kell nyernünk.

A harmadik fontos fogalom a „tudat” (csit). Ez a védántában a tiszta, egyetemes lét szinonimája, és szintén a Brahman egyik lényegi arculata, aki lét–tudat–üdv (szat-csit-ánanda). Isten azért lehet sok és mégis egy, mindenben jelenvaló és mégis mindenen túli, mert a lét, a megnyilvánulás tudati természetű. Az egész világ a tudat által és a tudatban van (ahogy keresztény felfogásban mindaz, ami teremtett, az Ige által és az Igében van). Emellett a tudat az, amin keresztül az átmant, lényegi ön-magunkat leginkább felismerhetjük. Több mint filozófiai magyarázóelv: egy bennünk rejlő isteni misztériumra utal.

A fentiekhez kapcsolódik egy gyakorlati elem, a tudás (dzsnyána) szentsége. A védánta felfogásában a legmagasabb értelemben vett tudás az isteni valóság elérésének legfőbb és végső soron egyedüli eszköze, módja. Az istenit és az emberit valójában a tudás és nemtudás választja el egymástól. Aki a valóságot igazán felismeri, a Brahmannal egy – aki nem, korlátolt emberi lény marad.

Abszolútum, „én”, tudat, tudás – mindegyik fontos szerepet játszik a nyugati idealista filozófiában, és könnyű megérteni, miért látták képviselői a védántában saját filozófiai elméletük igazolását. Ám jelentős különbség, hogy a hinduizmusban ezek a fogalmak kifejezetten transzcendens összefüg­gésben merülnek fel. Az istenire irányuló benső, szellemi törekvés és az ebből fakadó mély vallá­sosság alapeszméi (akárcsak a kereszténységben a lélek, az értelem vagy a személy ideája). És bár az advaita védánta valóban a hindú szellemiség egyik csúcsának tekinthető, nem önmagába zárt bölcseleti rendszer, hanem egy hagyomány része. Szorosan kapcsolódik más szemléletmódokhoz (például a tudat átalakításának technikáit összefoglaló jógához vagy a lét fokozatait leíró szánkhjához). Ugyanígy a vallási kultuszok rendkívül sokszínű világához is. A metafizikai nemkettősség tudata ebben a teljességben nyilvánul meg. A nyugati szemlélő számára furcsa lehet, de Indiában egyszerre van jelen és egymást erősíti például az önvaló igenlése és a mesterek iránti hódolat, vagy a belső tudás keresése és a szentiratok igen nagy, heterogén korpu­szának tisztelete, tanulmányozása. Hasonlóképpen, a személyfeletti Istenség kultusza együtt jár a személyes Isten, sőt adott esetben több isten együttes kultuszával. Ugyanakkor a formák és utak egysége differenciált és hierarchikus. A metafizika és a fenti fogalmak mentén megragadható, szoros értelemben vett spiritualitás az uralkodó tényező, ez határozza meg és hatja át a külsőbb vallási formákat is. A hinduizmus szellemi jelentősége a metafizikai bölcselet mellett talán leginkább ebben a hierarchikus „struktúrában” ragadható meg.

(Részlet a Duo Gladii IV. évfolyam 3. számában megjelent, Laki Zoltán: India bölcsessége című írásából)

Egy közeli, mégis távoli világ – Azaz mit adott nekünk India?

“A veleszületett adottságokat beavatással kell megerősíteni” – Kolonits László az āryaságról a Duo Gladiiban

(DuoGladii IV. évfolyam 3. szám nyomán Szent Korona Rádió)