A budapesti antifa-támadás elkövetőit állítottak bíróság elé Németországban, a német szövetségi ügyészség emberölés kísérletével, bűnszervezet alapításával és súlyos testi sértéssel is vádolja őket. A tárgyaláson nem éppen tűnt úgy, mintha megriadtak volna a kényelmes német börtönöktől, és megbánták volna gaztetteiket.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
Az Antifa terrorszervezet 2023 februárjában Budapesten gyáva támadásokat elkövető hat tagja ellen indult kedden büntetőper Észak-Rajna-Vesztfália düsseldorfi székhelyű tartományi főbíróságán.
Az MTI tudósítása szerint a per a törvényszék szigorúan őrzött szárnyában másfél órás késéssel kezdődött meg, a tárgyalóterem zsúfolásig megtelt. A nézők soraiból többen is támogatásukról biztosították a vádlottakat, akiket tapssal fogadtak a teremben.
Két vádlott mappákat tartott fel, amelyeken az volt olvasható, hogy „szolidaritás Majával”, akivel szemben jelenleg Magyarországon folyik eljárás. A csoport többi tagját Drezdában állították bíróság elé.
A düsseldorfi bíróságon zajló eljárás hat vádlottjából négyen az elkövetés idején még kiskorúak voltak, így a bíróság rögtön megszakította a tárgyalást, hogy megvitassa a nyilvánosság kizárását. A fiatalkorúak bírósági segélyszolgálatának képviselői ugyanis azt javasolták, hogy legalább a beszámolóik ismertetését zártkörűen kezeljék. A bíróság pedig végül úgy döntött, hogy nyilvános tárgyalást tart.
Lars Bachler tárgyalást vezető bíró a vádlottakhoz szólva azt mondta, ez nem volt könnyű döntés, „mert az amerikai kormány valószínűleg őket is felvette a terroristák listájára” – nagyon helyesen.
A vádirat hivatalos felolvasására egyelőre nem került sor, de már korábban kiderült, hogy a német szövetségi ügyészség emberölés kísérletével, bűnszervezet alapításával és súlyos testi sértéssel is vádolja a 22 és 24 év közötti jénai, illetve lipcsei aktivistákat, akik a vádhatóság szerint az Antifa-Ost szervezet tagjai.
A perben öt fiatal nő és egy fiatal férfi áll bíróság előtt.
A német szövetségi ügyészség értékelése szerint az Antifa-Ost csoport egy militáns, szélsőbaloldali szervezet, amelynek tagjai Budapesten ököllel, gumibottal és kalapáccsal támadtak emberekre. A budapesti események mellett a vádlottak 2022 áprilisában Erfurtban megtámadtak és megsebesítettek egy eladónőt a Thor Steinar márkakereskedésben, az üzletet pedig feldúlták.
A vádlottak védői szerint az ügyész “túlzásokba esett”, és ez szerintük politikai indíttatást sejtet. Azzal érveltek, hogy még a magyar jogszolgáltatás sem látott emberölési szándékot – meg kell jegyezni, hogy nagyon helytelenül.
Buszokkal hoznák Magyarországra az antifákat januárban, a magyarverő “Maja” újabb tárgyalására
(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

