hétfő, december 1, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Közösen tüntettek a szélsőjobb ellen a libsik és az antifák Horvátországban

Néhány ezer libsi és antifák tüntetett vasárnap  több helyen is Horvátországban, köztük Zágrábban is. Az „Együtt a fasizmus ellen” jelszóval felvonuló tömegek szerint “egyes szélsőjobboldali csoportok elhallgattatják politikai ellenfeleiket, és félelmet keltenek”. A tüntetők azt követelték a hatóságoktól, hogy “vessenek gátat a fasiszta szimbolikát is használó szélsőjobboldaliak aktivitásának”. A kommunista jelképek természetesen nem zavarják őket.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Nyáron 500 ezernél is többen vettek részt Marko Perković Thompson horvát nacionalista háborús veterán-énekes koncertjén Zágrábban, amit a jobboldal jelentős erősödése és politikai feszültségek előztek meg az elmúlt egy évben, írja az AP hírügynökség. Andrej Plenković konzervatív horvát miniszterelnök pártja, a Horvát Demokratikus Közösség tavaly koalícióban kezdett kormányozni a szélsőjobboldali Haza Mozgalom párttal, míg a szerb kisebbséget képviselő Szerb Néppárt évek óta először maradt ki a kormányzásból.

Az elmúlt hónapokban több támadás és provokáció történt kulturális rendezvényeken, legutóbb egy szerbiai néptánc csoport fellépését akadályozták meg Splitben. Novemberben több más incidens is történt az országban, amikor horvát szélsőjobboldali csoportok szerb nemzetiségi eseményeket zavartak meg. Sokan ezért a miniszterelnököt okolják, “amiért szövetségre lépett a szélsőjobboldallal”. Az incidensek miatt sokan amiatt aggódnak, hogy ismét fokozódik a feszültség a két nemzet között az 1991–1995-ös szerb–horvát háború után.

A radikális csoportok gyakran olyan szimbólumokat használnak, amelyek a második világháború alatt működő, nácibarát horvát bábállamban voltak használatosak, írja az ABC News. Gyakran használják például az ebből az időszakból származó „A hazáért tettre készen” köszöntést.

(Ugyanezeket nem zavarják a banderista, ukrán soviniszta militáris szervezetek és szinte már együtt kiáltják a tüntetéseken a jelszavaikat is: Slava Ukraini)

A horvát nacionalisták élesen kritizálják a liberális politikusokat, valamint a Horvátországban dolgozó külföldi munkavállalókat is.


Megszavazta a horvát parlament a sorkatonaság visszaállítását

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Felgyújtott egy nőt a chicagói metrón a néger, majd egyszerűen elsétált

„Belföldi terrorizmus” vádjával indítottak eljárást az 50 éves Lawrence...

Ortodox egyházi vezetőkkel imádkozott a pápa, és a palesztinok mellett foglalt állást

A zárt körű találkozón a keresztény egyházak és közösségek...

Nagyszabású ellenőrzést tartott a Fogyasztóvédelmi Hatóság, 25 gyrosozót bezárattak

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az elmúlt...

Végzetes pofon – Meghalt egy férfi a belvárosi Morrison’s 2-ben

A Morrison’s 2 nevű belvárosi szórakozóhelyen két férfi összeszólalkozott,...

Kategóriák

Felgyújtott egy nőt a chicagói metrón a néger, majd egyszerűen elsétált

„Belföldi terrorizmus” vádjával indítottak eljárást az 50 éves Lawrence...

Ortodox egyházi vezetőkkel imádkozott a pápa, és a palesztinok mellett foglalt állást

A zárt körű találkozón a keresztény egyházak és közösségek...

Nagyszabású ellenőrzést tartott a Fogyasztóvédelmi Hatóság, 25 gyrosozót bezárattak

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az elmúlt...

Végzetes pofon – Meghalt egy férfi a belvárosi Morrison’s 2-ben

A Morrison’s 2 nevű belvárosi szórakozóhelyen két férfi összeszólalkozott,...

Megölte ismerősét a miskolci “fiatal”

Le lett tartóztatva az a miskolci "fiatal", aki a...

Gyerekzsúron lövöldöztek Kaliforniában, legalább négyen meghaltak

Négyen meghaltak, tízen megsérültek egy lövöldözés következtében a kaliforniai...

Agresszív Antifa terroristák támadták meg az AfD rendezvényét (VIDEÓ)

Szombaton tartották az AfD ifjúsági szervezetének alakuló kongresszusát Giessenben,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55