hétfő, április 6, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az al-Kaida komoly bosszúhadjárattal készül Amerika ellen a gázai népirtásban játszott szerepük miatt

Az al-Kaida közel-keleti iszlamista szervezet komoly bosszúra készül Amerika ellen. Így állnak ki a Gázában meggyilkolt több tízezer civil mellett. A források szerint elsősegélynyújtó, rendőri és mentős ruhákat vásároltak nagy számban, hogy beépüljenek a rendfenntartó és egészségügyi dolgozók közé az Egyesült Államokban.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Nemzeti Terrorelhárítási Központ (NCTC) az al-Kaida veszélyére figyelmeztetett. Feljegyzésükben azt javasolták a tisztviselőknek, hogy ne osszák meg utazási terveiket az interneten, kerüljék a jelvények vagy személyi igazolványok viselését a munkán kívül, és legyenek éberek. Figyelmeztettek a „puha célpontok” elleni támadások veszélyeire, beleértve a sporteseményeket és a koncerteket.

„Ez az első alkalom, hogy a szövetségi terrorelhárítási központ nyíltan elismerte a lehetséges támadásokat”

– tette hozzá a fentiekhez Laura Loomer konzervatív aktivista és újságíró. Saját forrásai szerint a szervezet tagjai arra készülnek, hogy elsősegélynyújtóknak, rendőröknek és mentőknek álcázzák magukat.

Nagy mennyiségű rendőri és elsősegélynyújtó egyenruhát vásároltak legalább öt állam üzleteiből és online árusaitól. Az a céljuk, hogy a leendő támadások során beolvadjanak a rendfenntartók közé, hamis irányokba tereljék a pánikba esett tömeget, egy másodlagos csapás helyszíne felé.

Komoly előkészületek előzték meg az akciót

Loomer meg nem nevezett forrásai szerint az al-Kaida tagjai már felderítették a nagyvárosok – köztük New York, Los Angeles, Chicago, Houston és Miami – kórházait és egészségügyi intézményeit. Mindezt azért, hogy adandó alkalommal megbénítsák a traumaközpontok működését és megakadályozzák a sebesültek kezelését. Ezzel állnának bosszút azért, mert Izrael az USA-val karöltve pontosan ugyanezt teszi Gázában.


A Belbiztonsági Minisztérium egyik forrása a lehetséges forgatókönyveket „felfoghatatlanul szörnyűnek” írta le, és arra emlékeztetett, hogy júniusban Saad bin Atef al-Awlaki, az al-Kaida jemeni vezetője közzétett egy 34 perces videót. Ebben dzsihádra szólított fel az Egyesült Államok ellen, beleértve Donald Trump elnök és JD Vance alelnök meggyilkolását.

Ez a videó azután jelent meg, hogy az amerikai tisztviselők megerősítették Izrael iránti támogatásukat.

„Nincsenek határok azok után, ami történt – és továbbra is történik – a gázai népünk számára”

„Kezdeti és határozott lépésként dzsihádra hívok minden muszlimot, aki a bűnös, arrogáns és bűnöző Egyesült Államokban él – legyen az arab, amerikai vagy bármilyen más származású”.

– mondta a videóban al-Awlaki.

Trump természetesen ismét a zsidók seggét nyalja – Megszólalt az Izraeli terrortámadással kapcsolatban

Meghalt az USA elleni összefogást sürgető Al-Kaida vezetője

(vasarnap.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

„Egy nap mindannyiótokat elégetünk” – 2025-ben is csúcsra járatták a keresztényellenességet Izraelben a zsidók (II. rész)

Folytatjuk cikksorozatunkat, mely a zsidók részéről, Izraelben történt keresztényellenes...

A “demokratikus” Szíriában járt Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij vasárnap Szíriában járt, Damaszkuszban találkozott Ahmed es-Saraa...

Zsidó-kereszténység a gyakorlatban: Veszélyben a keresztény palesztinok jövője

A keresztények elleni zaklatás és erőszak megkérdőjelezi hosszú távú...

Kategóriák

„Egy nap mindannyiótokat elégetünk” – 2025-ben is csúcsra járatták a keresztényellenességet Izraelben a zsidók (II. rész)

Folytatjuk cikksorozatunkat, mely a zsidók részéről, Izraelben történt keresztényellenes...

A “demokratikus” Szíriában járt Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij vasárnap Szíriában járt, Damaszkuszban találkozott Ahmed es-Saraa...

Zsidó-kereszténység a gyakorlatban: Veszélyben a keresztény palesztinok jövője

A keresztények elleni zaklatás és erőszak megkérdőjelezi hosszú távú...

Migránsok akarhatták felrobbantani a Török Áramlat gázvezetéket

Kulcsfontosságú nyilatkozatot tett Djuro Jovanic, a szerb Katonai Biztonsági...

Húsvétvasárnap: Krisztus valóban feltámadt!

Krisztus feltámadt! Húsvétvasárnap elmélkedjünk Kocsis Fülöp érsek-metropolita gondolataival.  Kövesd Telegram...

Kitiltották az USA-ból Kászim Szulejmáni unokahúgát

Az amerikai hatóságok őrizetbe vették Kászim Szulejmáni, az iráni...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55