„Természeti adottságaiban pedig az isteni irgalom különös kegyelme” – Virág László tanulmánya a szent lovagkirályunk csodatételeiről

„Egy éjszaka, amikor szokása szerint belépett a váradi templomba, hogy imádkozzon, kamarása kint várakozott. Elunva a hosszas várakozást felkelt és benézett. Azt látta, hogy Szent László megdicsőült testtel csodálatosan ragyogva lebeg a légben.” – A Jegyzetek Szent László király mitikus alakjáról című tanulmányában, a lovagkirály egyéb csodatételeiről, mint az imádkozás közbeni levitáció, a sírból megnyert csata, vagy a kővé változtatott pénz értekezik Virág László a Pannon Frontban.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

[…]

Mindezek mellett Szent László alakja még számos más legendás és csodás történetben is hátrahagyta lenyomatát. A legfontosabbakat már számba vettük, a többit csak megemlítjük, hiszen a szentség jelenlétét, kereszténység előtti és keresztény formájában már egyaránt demonstráltuk. Ezek a Szent László pénzével, a sátorhalom-építéssel, az imádkozás közbeni levitációval, Szent László szekerével kapcsolatos történetek. Szent László pénze keletkezésének mondája úgy szól, hogy a László elől menekülő kunok pénzeiket eldobálták, hogy az azokat felszedő magyarok lemaradjanak az üldözésben. A pénzek azonban Szent László fohászára (más változat szerint parancsára) lapos kövekké változtak.

A sátorhalom-építés a Képes Krónikából: „Azután a magyarok három hónapig ostromolták Krakkó várát. Ezalatt az ostromlók és az ostromlottak éhezni kezdtek. A király és a főemberek azt kérték minden magyartól, hogy csendes éjszakán ki-ki hozzon egy csizmaszárnyi földet; úgy is történt. A vár előtt ebből a földből nagy dombot raktak, azt beszórták liszttel. Az ostromlottak látták, hogy az ostromlóknak bőven van eleségük és sokáig maradhatnak a vár alatt: mindennel együtt megadták a várat a királynak, és a király akarata szerint békét kötöttek.”

„Egy éjszaka, amikor szokása szerint belépett a váradi templomba, hogy imádkozzon, kamarása kint várakozott. Elunva a hosszas várakozást felkelt és benézett. Azt látta, hogy Szent László megdicsőült testtel csodálatosan ragyogva lebeg a légben.” Így ír róla Temesvári Pelbárt Pomeriumában.

A szekér története a Szent László legenda hosszabb változatából:

„Míglen a hívek a nyári napok hősége s a hosszú út miatt haboztak, hogy testét Váradra vigyék-e (ugyanis az ő meghagyása szerint ide kellett volna temetni, de úgy látszott, okosabb a fehérvári egyház mellett dönteni, minthogy az volt közelébb), egy fogadóhoz értek, ahol a fáradtságtól és a szomorúságtól elcsigázva elaludtak. miután elnyomta őket az álom, a kocsi, amelyre a testet rakták, mindenféle állati vonóerő nélkül magától indult Váradra a helyes úton.”

A szent sírjánál történt csodák amúgy is kritériumai a szenttéavatásnak, ezért most nem is térnénk ki rájuk. Nagyon fontos azonban az a Szent Lászlóhoz kapcsolódó történet, amely jóval a halála után esett meg. A Dubniczi Krónikából idézve: „A székelyek az Úr 1345-ik évében, vízkereszt táján egynéhány magyarral kiszállván a tatárokra, számtalan pogányt kardra hánytak. A harc három álló napig tartott. És beszélik, hogy míg az üldözés tartott, Szent László király fejét a váradi egyházban sehol sem találták. Az egyház őre negyednap újból bement keresésére; akkor már ott volt szokott helyén, de átizzadva, mintha élve, nehéz munkából vagy forróságból tért volna vissza. Az őr elmondta a csodát a kanonoknak és egyéb jámbor embereknek; egy öreg tatár pedig megerősítette állítását. Azt beszélte ugyanis, hogy őket nem a székelyek és a magyarok verték meg, hanem ama László, akit mindig segítségül hívnak. És a többi tatár szintén bizonykodott, hogy mikor a székelység rajtok ment, egy hatalmas termetű vitéz járt előtte, magas lovon, fejében aranykorona, kezében szekerce; és mindnyájokat elfogyatott rettenetes csapásaival és vagdalkozásával. A vitéz feje fölött pedig a levegőben egy szépséges asszonyszemély tündöklött csodálatos fényességben, fejében aranykorona. Világos ebből, hogy a székelyeket Krisztusért harcoltukban maga a boldogságos Szűz Mária és Szent László segítette a pogányok ellen, akik saját erejökbe és sokaságokba vetették bizodalmukat.”

A hegy mélyén elrejtőzött uralkodó egyetemes képével mutat e történet erős összefüggést. Az uralkodóval, aki nem halt meg, csak elrejtőzött, hogy az idők végezetén újra megjelenjék és győzelemre vezesse a spirituális értelemben vett Jó oldalán még megmaradt erőket. Egyrészt bizonyos, hogy egy ilyen magasrendű lény abban az értelemben nem hal meg, ahogyan a közönséges emberek meghalnak. Még ha hátrahagy is átszellemített emlékeket, melyek az anyagi világ szférájába tartoznak, lényegileg egy égi hierarchia tagja lesz. Így nyilvánvalóan rejtett a közönséges szem számára; azt lehet mondani, hogy a potencialitás birodalmába tartozik, nem pedig a latenciáéba. Mindezek alapján az is egyértelmű, hogy a király nem nyilvánul meg akárki számára. Csakis a hit, a pistis ereje képes arra, hogy egy adott értelemben jelenvalóvá tegye. A pistis, amely nem egyszerű elhívést jelent, hanem a transzcendencia irányában megmutatkozó bizonyosságot. Nem érdekes ebben az esetben, hogy Szent Lászlót csak az ellenség látta; ő tényleg az övéivel volt, legalább annyira, mintha mindenki látta volna. Ezért azt is mondhatjuk, hogy a Szent jelenvalóvá válása a konkrét esetben sokkal inkább a megjelenítő spirituális erején és erényén múlik, mint a megjelenőén.

Megpróbáltunk tehát felvillantani néhány olyan attributumot és mítikus elemet, amelyek elsődlegesebbek annál, hogy milyen is volt Szent László a hétköznapiság értelmében vett személyesség vonatkozásában. Azért elsődlegesebbek, mert a személyével kapcsolatos, krónikákban és a történelemkönyvekben fellelhető leírásokban szereplő tulajdonságok mind e személyfeletti erőkből következnek.

„Mert bőkezű volt az ínségben, nagytürelmű a tűrésben, derűs király a kegyességben, a kegyelem ajándékaival teljességben, az igazság gondozója, a szemérem pártfogója, meggyötörtek vigasza, elnyomottak támasza, árvák megkönyörülője, gyöngék gyöngéd gyámszülője, a nyomorultak s nincstelenek szükségét bensőséges irgalommal gazdagon orvosolta. Természeti adottságaiban pedig az isteni irgalom különös kegyelme a kiválóság kiváltságával a közönséges emberi értékek fölé emelte. Mert erős volt a keze, tetszetős a külseje, s miként az oroszlánnak, hatalmas lába-keze, óriási a termete, a többi ember közül vállal kimagaslott: így árasztotta el az adományok teljessége, s ez már testileg is méltóvá nyilvánította a királyi koronára.” Legendája írja ezt a királyról, akit szigorú törvényei ellenére a „kegyes királyként” őrzött meg az emlékezet. Ez a király egyházrendi intézkedéseket hozott, és bár a pápa leveleiben többször nyíltan célzást tett rá, VII. Gergelynek nem tett hűbéresküt. Lovag volt, akit a Képes Krónika szerint a német-római császár méltóságának viselésére kértek fel. Ha e momentum másutt nem is nyert megerősítést, lényege az, hogy Szent László birtokában volt az erre a méltóságra alkalmassá tevő kvalitásoknak.

A jobboldal számára nyilvánvalónak kell lennie, hogy nem elég pusztán politizálni, nem elég, sőt értelmetlen a politikát a politika szintjén és szintjéről megragadni. Tisztában kell lenni azzal, hogy a politika csak egy horizontális mező, amelyben olyan erőket – vagy ha úgy tetszik, egy alacsonyabb szinten, értékeket – kell megjeleníteni, amelyek az időfelettiség értelmében örökkévalóak, változhatatlanok, az esetlegességektől mentesek. Ha egy történeti figura személyében, mint Szent László személyében is – e változhatatlanság megjelenik, tisztelni kell, és ezért kell tisztelni. Az esetlegességek tisztelete anakronizmushoz vezet.

“Bizony nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala” – Virág László tanulmánya a csodatételekről, melyek Szent Lászlóhoz kötődnek

“Az uralkodó szolaritása szorosan a „markában” tartja az axialitást” – Virág László Szent László attribútumainak jelentéséről

(VIRÁG LÁSZLÓ: “Jegyzetek Szent László király mitikus alakjáról” c. Pannon Frontban megjelent írása nyomán Szent Korona Rádió)