kedd, december 2, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Magyar házaspárra támadt egy román soviniszta Kolozsvár mellett

A Kolozsvár melletti Szászfenesen egy férfi magyarul beszélt a feleségével, amit egy román soviniszta nem értékelt túlzottan, ezért nekiesett a férfinak.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az áldozat – egy erdélyi magyar férfi – egy kis üzletben vásárolt, amikor román soviniszta vásárló rátámadt. A férfi elmondása szerint azért ütötték meg, mert magyarul beszélt a feleségével.

„Egy férfi nekem esett, azt kiabálta, hogy nincs helyem ebben az országban, bozgornak nevezett, és azt mondta, nem vagyok román” – idézte a sértettet a portál. Az áldozat hangsúlyozta: Erdélyben született, román állampolgár, és úgy érzi, az efféle támadások azt sugallják, hogy Románia egyre kevésbé biztonságos hely a kisebbségek számára.

A kolozsvári rendőrség folytatja a vizsgálatot az ügy pontos körülményeinek tisztázására és a felelősök azonosítására.

A premontrei főapátot próbálják kilakoltatni a magyarellenesek Erdélyben

(Maszol nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Komoly zavargások Bulgáriában, korrupcióellenes tüntetések zajlanak (+videó)

Az Európai Unió legszegényebb, egyben az egyik legkorruptabb országában...

Mateusz Morawiecki: Az azonos neműek külföldi házasságának elismerése sérti a szuverenitást

Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) európai...

Bebörtönöztek egy ír tanárt, mert nem volt hajlandó transz névmásukkal megszólítani a deviáns diákjait

Vallási meggyőződése okán nem hajtott térdet az LMBTQP-lobbinak egy...

Szlovákia eltiltaná a 16 éven aluliakat a közösségi médiától

Megcáfolhatatlan tény, hogy a fiatalok megrontásában vezető szerepe van...

Kategóriák

Szodoma és Gomora? Idén már 14 újszülött belehalt a veleszületett szifilisz fertőzésbe

A kiugró esetszám miatt kötelezővé teszik a szűrést még...

A nemrég lemondott Jermak helyére kinevezett Umerov is érintett lehet az ukrán korrupciós botrányban

Zelenszkij egyik legfontosabb szövetségese, Andrij Jermak nemrég mondott le,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55