csütörtök, augusztus 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

HVIM: XIII. alkalommal az Attila Védvonal hőseinek nyomában

Hőskultusz, bajtársiasság, összefogás, teljesítménytúrázás… Mi más, mint az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra – immár a 13. alkalommal. Idén is kihagyhatatlan a rendezvény, ahol évről-évre megmérettetik a test a Védvonalon harcoló hősökre való megemlékezés jegyében. A HVIM főszervezésében és a nemzeti oldali szervezetek összefogásával kerül sor a túrára 2025. szeptember 20-án. Alább a HVIM beharangozóját közöljük.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

1944 szeptemberében kezdődött az Attila-vonal kiépítése, mely védelmi rendszernek feladata az előretörő szovjet és román inváziós haderőnek olyan területre való terelése, ahol a megmaradt, harcképes egységek védelmi állásokat építettek ki. A három részből álló rendszer védelmét magyar és német csapatok közösen látták el, a térségben vívta heroikus csatáit többek között a Szent László Hadosztály és a Vannay-zászlóalj is. Az állások javát azóta betúrták, beszántották, az erdőkben, dombtetőkön azonban megmaradtak nyomok, állások, ahol a túra résztvevőinek lehetőségük nyílik arra, hogy leróják a kegyeletüket a védelemben elesett hősök emléke előtt.

A túra teljes távja 44 km, míg a rövidített, családbarát táv 19 km.

  • A 44 km-es túra indulási helyszíne és időpontja: Dunakeszi, Kossuth Lajos utca vége – 7:30
  • A 19 km-es túra indulási helyszíne és időpontja: Isaszeg – temető parkolója – 10:30
  • Cél: Maglód, Árpád park

Attila Védvonal Harci Verseny

Második alkalommal hirdetjük meg az Attila Védvonal Harci Versenyt, ami összesen 10, az ellenőrzőpontokon teljesíthető feladatból áll, melyeket a szervezők pontoznak. Nagyrészt ügyességi, erőnléti és szellemi-lelki feladatból áll, melyre jelentkezni a teljes táv nevezői tudnak a rajtban.

Nevezési díj és további információk

Az ellenőrzőpontokon bajtársaink finomságokat és frissítőket biztosítanak a túra résztvevőinek. A célban egytálételt, emléklapot és kitűzőt kapnak a sikeresen teljesítők (19:00 óráig kell beérkezni, ez a szintidő). Az időn túl érkezők emléklapot kapnak.

A nevezési díj teljes távra 3.000 Ft, rövid távra 2.000 Ft. Ettől az évtől bevezetünk családi kedvezményt is, ami azt jelenti, hogy családi nevezés esetén minden második, 18 év alatti gyermek féláron vehet részt a túrán. (Előnevezés esetén kérjük valamelyik családtag regisztrációjánál megjegyzésben jelezni, ki után szeretnék érvényesíteni a kedvezményt, hogy a helyszínen az adminisztráció gördülékenyebb lehessen!)

Előnevezésre a túra honlapján van lehetőség (https://attilavedvonal.hu/regisztracio.html) szeptember 17-ig. Ugyanezen a felületen lehet rendelést leadni a regisztrációval egyszerre az idei grafikával ellátott támogatói pólóra, melynek ára 4.500 Ft. Látványtervvel hamarosan jelentkezünk!

Aki 10. alkalommal teljesíti a túrát, emlékplakett formájában elismerésben részesül. (Ezt is kérjük előnevezésnél jelezni!)

A tavalyi év gyakorlatát követve a túra előtt lesz lehetőség Maglódról, a célból busszal eljutni mindkét táv rajtjához az autóval érkezőknek. Ezt csak azoknak tudjuk biztosítani, akik erre előre jelentkeznek a regisztráció során vagy e-mailben a nevezési határidő lejárta előtt. Pontos indulási időt és árat később fogunk meghirdetni.

A Hadak Útja Túrasorozat teljesítőit a célban díjazzuk!

Pólót rendelni, buszos igényt jelezni és kérdezni az [email protected] címen is lehet.

Lépjünk együtt a hősök nyomába!

Ilyen volt a tavalyi Attila Védvonal túra

A túra Facebook-eseménye itt, Facebook oldala pedig itt érhető el.

Igazi ritkaságokat bemutató fegyverkiállítás az Attila Védvonal Túrán (+VIDEÓ)

Az eső ellenére is több mint 200-an léptek a hősök nyomába az Attila Védvonal Emléktúrán (videó)

Kulisszák mögötti videós-képes beszámoló: Attila Védvonal Emléktúra 2020-ban is hatalmas siker volt

(HVIM nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Tősgyökeres skandináv férfit keres a rendőrség, lopás miatt szeretnének beszélgetni vele

Állampolgársága (már ha van neki egyáltalán) szerint norvég az...

Apadnak az USA rakétakészletei, mert jelentős részét Izraelnek adták

Az amerikai védelmi minisztérium egyre nagyobb aggodalommal figyeli a...

Geran drón alkatrészeire bukkantak Varsó mellett

A lengyelországi Osina falu közelében drónhajtómű és más alkatrészek...

Találatot kapott Kárpátalja!

Találatot kapott Kárpátalja. Sajnos, ha a Rheinmetall üzem megnyílik,...

Kategóriák

Tősgyökeres skandináv férfit keres a rendőrség, lopás miatt szeretnének beszélgetni vele

Állampolgársága (már ha van neki egyáltalán) szerint norvég az...

Apadnak az USA rakétakészletei, mert jelentős részét Izraelnek adták

Az amerikai védelmi minisztérium egyre nagyobb aggodalommal figyeli a...

Geran drón alkatrészeire bukkantak Varsó mellett

A lengyelországi Osina falu közelében drónhajtómű és más alkatrészek...

Találatot kapott Kárpátalja!

Találatot kapott Kárpátalja. Sajnos, ha a Rheinmetall üzem megnyílik,...

Civilek régészeti eredményei Egerben, bárki jelentkezhet

Eger múltját nemcsak a múzeumok és régészek kutatják: helyi...

Fejbelőttek egy idős nőt az ukrán kényszersorozók

Kétségbeesett idős nők támadtak rá a toborzókra, mert meg...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55