“Az uralkodó szolaritása szorosan a „markában” tartja az axialitást” – Virág László Szent László attribútumainak jelentéséről

“Ez egyrészt pusztít: levágja az égi rend ellen fellázadó titáni erőket; másrészt hasít: vagyis differenciál, teremt, kijelöli egy rendezett világ határait és falait, amelyek az alsó káosz betörését hivatottak megakadályozni” – Virág László a Jegyzetek Szent László király mitikus alakjáról című tanulmányának második részletében a hős lovagkirályunk személyes attribútumainak jelentéseit taglalja.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A királyt övező attributumok olyan szimbólumok, amelyek sokkal alkalmasabbak arra, hogy segítségükkel egy személynek a szellemi rendben való arculatát megítéljük, mint a történeti tények. Természetesen több szinten értelmezhetők, hiszen legmagasabb mivoltuk szerint az isteneket jellemzik, az isteneknek a világ felé irányuló megnyilvánulási módjára utalnak, azonban végigkísérhetik azon köztes állapotokat is – egészen az emberig – amelyek egyazon, centrumból kiinduló sugár különböző létszinteken levő pontjait jelenthetik.

A korona, a palást és az országalma magától értetődően minden királyunknak attributuma volt, ezért ezekről itt nem beszélnénk, ellenben mindenképpen szót kell ejtenünk egy olyan szimbólumról, ami kifejezetten Szent László alakjához kötődik. Ez a szimbólum a csatabárd. A csatabárd összetett szimbólum, mely legelső soron az axialitást fejezi ki. A csatabárd nyele jelenti azt a vertikális tengelyt, amely köré a lét szintjei, a világok rendeződnek. Nemcsak rendeződésről van azonban szó, hanem eredésről, kibontakozásról is. Ez a tengely ugyanis nem egy adott exisztenciális szinten, hanem mintegy a világok összességében, a Létben tükröződő kondicionálatlan Abszolútumot jelképezi, amely mozdulatlan, és amelyből az egyes létszintek kibontakoznak. Ez a Világfa, amelynek törzse áthalad a három (de nyugodtan mondhatjuk, hogy lényegében meghatározatlan számú) világon, és mint a fa ágai a törzsből a nedvet, úgy kapják az egyes létezők azt az alanyi fényt, amely létüket fenntartja.

Mindezek mellett a csatabárd éle ezen tengely akcióját is szimbolizálja, a metafizikai szintről eredő, felülről lefelé ható tettet. Ez egyrészt pusztít: levágja az égi rend ellen fellázadó titáni erőket; másrészt hasít: vagyis differenciál, teremt, kijelöli egy rendezett világ határait és falait, amelyek az alsó káosz betörését hivatottak megakadályozni. A mítoszkutatók szerint a csatabárd Zeusz, illetve általában a legfőbb Égi Atya villámának feleltethető meg, eredetileg meteoritvasból, „égi vasból” készült, tehát ez is az égi, égi eredetű akció jelentésvilágára utal.

Szent László másik fontos attributuma az oroszlán. Ugyan az oroszlán is általános uralkodói jelkép, a csatabárddal való gyakori összekapcsoltsága miatt szimbolizmusát mégis érdemes lesz érintenünk. Az oroszlán a zoodiákusban a Nap uralmi jegye. Bár a Nap szimbolisztikailag a földi-emberi világ centrumának reprezentánsaként értelmezhető, és ez az értelmezés bizonyos szemszögből el is fogadható, mindazonáltal árnyalni kell azzal, hogy lényegében a centrum fényének a megmutatkozása a fizikai kozmoszban, hiszen a centrum elsőrendűen topocentrumként értelmezhető. Egy adott létszint szellemi áthatásáról van tehát szó, ahol a szellemi fény soha ki nem merülő kiáramlása olyan uralmi pozíciót eredményez, aminek egyenes következménye a sebezhetetlenség és a rettenthetetlenség. Ezzel áll analógiában az a fajszellem, ami az oroszlánt, mint állatot generálja. A Nap és az oroszlán tehát egy adott létszinten, mint centrum reprezentálja a kondicionálatlan abszolútumot, szemben a tengellyel, amely a létállapotok teljes hierarchiáján végighúzódva jelzi ugyanazt. Ebből az következik, hogy bizonyos értelemben az axialitás a szolaritásnál primérebb. Mindezt pedig azon tény miatt írtuk le, mely szerint a Szent László ábrázolásokban a csatabárd nagyon gyakran az oroszlán mancsában van. Kézenfekvő ebből az az értelmezés, hogy az uralkodó szolaritása szorosan a „markában” tartja az axialitást, abból meríti hatalmának legitimitását. Mindez a kasztfelettiség jele, vagyis annak, hogy az uralkodó principiálisan „papkirály”, a harcos és a pontifikális kasztokat is felülmúló szellemi méltóság birtokosa. Nem állítjuk azt, hogy a Szent László király által megjelenített szellemi méltóság pontosan megegyezne azzal, amit e szimbolizmus az ind-hindu tradícióban jelent, de az analógia bizonyos.

Szót kell még ejtenünk a Szent László pajzsán megjelenített nyilaskeresztről. Ez a szimbólum szintén a szolaritás jegyében áll: az uralt középpontból a periféria felé irányuló akció, amely a perifériát áthatja a centrum fényével, a centrumot mintegy a periférián is megjeleníti. A lovagiság, a birodalomépítés, a törvényalkotás mind ennek a szimbólumnak a világi lenyomata. Mint tudjuk, e szimbólum a magyar történelem során majd’ kilencszáz esztendővel később újból felbukkant, és a jelen időszakban mint „önkényuralmi jelképet” tiltották be. A nyilaskeresztet Hóman Bálint történész javasolta Meskó Zoltánnak; az a Hóman Bálint, akit e jelkép betiltóinak lelki – jó néhány esetben vér szerinti – „felmenői”, e közönséges gyilkosok és arcátlan gazemberek istentelen és hazátlan hordája gyötörtetett és gyötört halálra a váci börtönben.

Folytatjuk!

A szent király, kinek az istenivel való eleven kapcsolat adta karizmáját – Virág László tanulmánya Szent László királyról (I. rész)

Szent László – A lovagkirály, aki rendet és hitet hozott Magyarországnak

(VIRÁG LÁSZLÓ: “Jegyzetek Szent László király mitikus alakjáról” c. írása nyomán Szent Korona Rádió)