Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A szivárvány”családok” elismerésére kötelezhetik hazánkat?

Egy uniós javaslat szerint Magyarországon is el kell majd ismerni a külföldi aberrált „házassok” szülői jogait.

Kövesd Telegram csatornánkat

Kövesd Telegram csatornánkat. Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Az Európai Parlament szakbizottsága egyetértett azzal a javaslattal, amelynek célja, hogy ha valaki szülői jogosultságot szerzett egy tagállamban, azt valamennyi országban kötelező lesz elismerni. Az EP Jogi Bizottságának döntését még a plenáris ülésnek is meg kell erősítenie, de ez minden bizonnyal csak formaság lesz, ezt követően azonban a tagállamoknak egyhangú döntést kell hozniuk.

Ennek az uniós rendeletnek a legfőbb haszonélvezői a szivárvány”családok” lehetnek, akik szerencsére még gyakran szembesülnek azzal, hogy az egyik országban megszerzett szülői jogosultságukat a másik országban nem ismerik el. Vagyis akit egy deviáns „házaspár” tagjaként például Hollandiában szülőként tartanak nyilván, annak a szülői státuszhoz kapcsolódó jogokat kellene biztosítani Magyarországon is.

És természetesen megint mire hivatkozva akarják ezt a szabályozást bevezetni? Hát persze, hogy a gyermekekre… Ugyanis, mint mondják, a becslések szerint mintegy kétmillió embert érint majd ez a szabályozás az EU-ban; a jogirodalom számos esetet tart nyilván, amikor az erre vonatkozó, eltérő tagállami szabályozások miatt gyermekek szenvednek hátrányt.

A közrendre hivatkozást a deviáns „családok” el nem ismerésekor innentől csak kivételesen lehetne alkalmazni és minden esetet egyedileg kellene megvizsgálni. Ezen túlmenően azt javasolják, hogy azokban az esetekben, amikor a nemzeti hatóságok ellenzik az elismerést, a megállapított szülői hovatartozás mindaddig érvényben maradjon, amíg az összes nemzeti és uniós jogorvoslati lehetőséget ki nem merítik, és meg nem születik a végleges határozat.

Jelenleg a következő uniós országok engedélyezik az aberááltházasságot: Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Málta, Németország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Szlovénia.

A javaslatot azonban csak abban az esetben lehet átvinni, ha a tagállamok egyhangúlag megszavazzák. Így aztán kétséges a javaslat sikere, mert korábban a magyar és a lengyel kormány is jelezte ellenszavazatát. Azonban ha Lengyelországban liberális kormány áll fel, és Orbán is kompromisszumkésznek mutatkozik, még az LMBTQP-lobbi ezen irányú győzelme is eljöhet.

Kezdhetünk hozzászokni: folytatódik a tanárok LMBTQP érzékenyítése uniós támogatásból

A lett parlament legalizálta az aberrált párok élettársi kapcsolatát

(Pinkdex nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.09.07.)

Ukrajna a pornóipar legalizálásából növelné az állami bevételeket; győzelem: az AfD 43,8 százalékot szerzett Szász-Anhaltban; tíz év börtönbüntetést kapott gyermekpornográfia miatt egy újabb LMBTQP-lobbista

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 7.

A szellem és az erő próbája – Vármegyés Ifjúsági Tábor

A szellem megerősítésének útján – videós beszámoló a Vármegyés Ifjúsági Táborról

A HVIM – Magyar Ellenállás idén augusztus 9–16. között rendezte ...

64

2026. 09. 7.

Telegram-posztjaink (2026.09.06.)

Tisza-kormány: marad a migrációs válsághelyzet; AfD-győzelem Szász-Anhaltban; sátortábor épül a migránsoknak Ceutában

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.