Külön csoportosítottuk a Budaházy György és további 17 gyanúsított ellen folyó eljárásról szóló híreket, így könnyen tud keresni az információk közt, megnézheti hol tartottunk egy éve, valamint értesülhet a legújabb fejleményekről.

Időrendben visszafele olvashatja a Szent Korona Rádión megjelent cikkeket az alábbi csoportosításban:

- az üggyel kapcsolatos cikkek: elfogások, hírek, börtönlevelek és blogok, vélemények, szabadulások, aktualitások;

- a politikai foglyok szabadságáért tartott tüntetések;

- a politikai foglyokért tapasztalt kiállás az utcai akcióktól a kopogtatócédula-gyűjtésig;

- a Benkő médiahakni állomásai;

- a Budaházy Gyurinak írt Napló

- és az egyéb hírek.

Hivatkozást talál a sajnos még mindig börtönben sínylődő Budaházy György leveleihez, egyéb ügyben megtartott tárgyalásaihoz, hírkommentárjaihoz, valamint a sajnos még mindig börtönben ülő Szaszka leveleihez, írásaihoz.

A fentieken kívül információt és elérhetőséget talál az üzenőfalhoz és a gyűjtéshez.

Szándékaink szerint ezen az oldalon mindig értesülhet a legfrissebb információkról a politikai foglyokkal kapcsolatban.


A hivatkozásgyűjteményt bármikor eléri, ha a Szent Korona Rádió honlapjának jobb felső sarkában lévő szürke bannerre kattint, amelyben a „Ti vagytok a nemzet becsülete! - Szabadságot a hazafiaknak! - Segíts Te is!” felhívás olvasható.





(Szent Korona Rádió)

Kőszegi László megörökítette a szabadulás örömteli pillanatait. A videót Szaszka ellátta pár kiigazítással, megjegyzéssel a youtube-on, azokat a videó alatt olvashatja.

Sziasztok!
Mindenekelőtt köszönöm Kőszegi Lacinak és a többi közreműködőnek, hogy megörökítették a szabadulásomat. Továbbá, az alábbiakban (a szöveghosszúság korlátozása miatt több hozzászóllásban) pontosítanék néhány dolgot a felvételen elhangzottakkal kapcsolatban.
A Venyige utcai BV. intézetből a szabadon bocsátás úgy megy, hogy átszállítják az embert a Markó utcai BV. intézetbe, ahonnan kb. fél-egy órás várakozás és némi adminisztráció után aztán szabadon engedik.
A csomagjaimat az átszállításkor én magam "dobtam" ki, mert az engem kísérő őrök szerint ekkor még nem adhattam át a hozzátartozóimnak, azt viszont megtehettem, hogy a "szemetet" kidobjam, így a csomagjaimat szemétnek nyilvánítottam és kitettem a kuka mellé. Számítottam rá, hogy a rám várók majd összeszedik onnan, és így megmenekültem attól, hogy a Markó utcai BV. intézetben a szabadon engedésemig még magammal kelljen hurcolásszak mindent.
Való igaz, a Venyige utcai BV. intézetből a Markóba átkísérő három őr egyike bunkó volt, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy a börtönőrök nagy többsége kifejezetten emberségesen bánt velem. Ne kívánjuk hát válogatás nélkül a Gehenna tüzére őket!
A BV kommandósok (a zoknifejűek) agyműködésére tett megjegyzésem miatt elnézést kérek, én agyban "vagyok ott", ők meg karban, nincs ezzel semmi gond, mindkét képességre szükség van az igazi ellenség legyőzéséhez, (merthogy nem ők az igazi ellenség).
Az ügyészről szóló részt nem kívánom kommentálni.
Anikónak köszönöm a tortát, a többieknek pedig a szíves fogadtatást.
Jó újra köztetek!
Szabadság!
Szaszka

Pénteken írtuk:
A Szent Korona Rádió olvasói a börtönleveleiről ismerhetik a májusban elfogott Szaszkát, aki egy évet és két hónapot töltött a Venyige utcai börtönben. Mindvégig négyes, vagyis legsúlyosabb fokozatú előzetes letartóztatásban volt. Házi őrizetbe az első fokú bíróság engedte, a döntést az ügyész most is megfellebbezte, mint legutóbb, így az Itélőtábla mondja majd ki a végső szót.
Szaszka bár lefogyott, és kezén erősen látszik a szorosra húzott bilincs nyoma, lelkileg most is ugyanolyan erős, ahogy az írásai alapján megismerhettük.
Reméljük egykettőre kipiheni magát, és hála Istennek már nem „börtönlevelek” címszó alatt, de továbbra is olvashatjuk majd írásait a Szent Korona Rádión és a nemzeti oldal médiumaiban.

Jelenleg Budaházy György van előzetes letartóztatásban (már több mint egy éve) és az a két hazafi, akik a legkeményebb megpróbáltatásokat kénytelenek most kiállni, mivel majd egy hónap házi őrizet után az Ítélőtábla döntése miatt visszakerültek előzetes letartóztatásba.

Szabadságot a politikai foglyoknak!

(Szent Korona Rádió)

Ajánló: Gyilkosokat éltettek, hősöket gyaláztak... - Vitéz és önfeláldozó magatartásért - hősi halottaink 1939-1945 (x)

Tavaly június 17-én fogták el Budaházy Györgyöt. Hivatalosan június 19-én rendelték el előzetes letartóztatását, ami most szombaton jár le. Az elsőfokú bíróság ma döntött arról, hogy meghosszabbítják-e az előzetest vagy az ügyvédi indítványnak megfelelően hazaengedik a hazafit házi őrizetbe. A bíróság sajnos az ügyészi indítványnak adott helyt, és az előzetes letartóztatást meghosszabbította két hónappal, augusztus 19-ig. Az előzetes letartóztatás indoka a „szökés elrejtőzés veszélye” (b pont) és a „bűnismétlés” (d pont).
Király Gábor, Budaházy György ügyvédje megfellebbezte az elsőfokú bírói ítéletet, így az ítélőtáblán a sor, hogy döntsön. Király Gábor elmondta, hogy ha lezárul a nyomozás és jövő héttől elkezdődik az iratismertetés, ez egy újabb lehetőség a házi őrizetbe kerülés indítványozására.

Néhány kép a tárgyalásról pedig IDE KATTINTVA érhető el...

Budaházy György és még 17 fiatal ellen terrorizmus a gyanúsítás. A jövő héten elkezdődő, és várhatóan több hétig elhúzódó iratismertetésen a gyanúsítottak és védőik elé tárják azokat a nyomozati anyagokat, amelyek alapján az ügyészség vádat emel. Az iratismertetés - ami eltarthat akár három hónapig is - után kerül sor a vádemelésre. Tárgyalás leghamarabb valószínűleg ősszel várható.

(Szent Korona Rádió)

Ajánló: Mintha 50 évet visszamentünk volna az időben! - Sz. Lukács Imre: Nagy Imre testamentuma, a Magyar Golgota (x)

(hírtv)

Az első fokú bíróság házi őrizetet rendelt el két, tavaly áprilisban elhurcolt hazafinak, akik így egy év két hónap után végre hazamehettek családjukhoz. Az ügyészség megfellebbezte az elsőfokú ítéletet.

A Drazsé által „Magyarok Nyilai”-nak nevezett ügyben 18 gyanúsítás született, akik közül 16-an kerültek előzetes letartóztatásba. Ketten még mindig börtönben vannak, Szaszka tavaly május óta, Budaházy György pedig tavaly június óta.

„Szabadságot és amnesztiát a politikai foglyoknak!”

(Szent Korona Rádió)

Ajánló: Igazságot szép Magyarországnak! 1938-1944 - A Magyar Királyi Honvédség zenekarainak eredeti hangfelvételei (x)

Az októberben elhurcolt négy politikai fogoly közül ma szabadult a negyedik hazafi is, akit felesége és három kisgyermeke vár otthon. Egyelőre házi őrizetbe került, ami azt jelenti, hogy nem hagyhatja el a lakását és a járőrök naponta többször is ellenőrizhetik, hogy otthon tartózkodik-e. Ez még nem a szabadság a hazafi számára, de legalább szabad levegőt szívhat és a legfontosabb, hogy a családjával lehet.

Nyolc hazafi még mindig négy fal közt raboskodik és havonta egyszer beszélhet hozzátartozóival. Nyolcuk közül hárman már több mint egy éve, április 8. óta raboskodnak, egy hazafi május 15. óta, Budaházy György június 17. óta, egy hazafi július óta és egy testvérpár pedig augusztus óta.

Budaházy Györgynek ma (2010.04.14.) hosszabbították meg az előzetes letartóztatását két hónappal.

Júliusban három hazafit (köztük egy honleányt) hurcoltak el. Egyikük még mindig börtönben van, immár kilenc hónapja, és sajnos épp ma hosszabbították meg előzetes letartóztatását újabb három hónappal.

Nem teljes addig senki öröme, míg a többi nyolc politikai fogoly nincs szabad levegőn. Még egy kis erőt kérünk mindazon hazafiaknak és családtagjaiknak, akik számára sajnos még mindig nem jött el a szabadulás.

Ezúton szeretnénk közvetíteni a hazafiak és családjaik, gyermekeik köszönetét mindenkinek aki jó szóval, biztatással, anyagi segítséggel könnyített mindannyiuk helyzetén ebben a minden tekintetben megterhelő, stresszes időszakban. A megpróbáltatásoknak még nincs vége.

(Szent Korona Rádió)

Ajánló: Megjelent FankaDeli új albuma! - Magyarok nyilai - támogassa a hazafit és vegyen eredeti lemezt! (x)

Az április 7-i műsorban felolvasott levél.

Megint elutasította a bíróság az interjú kérelmemet. Nagyon unom már ezt a pitiáner elnémítási törekvést, amit velem szemben alkalmaznak. Már több, mint kilenc hónap telt el, mióta 40. születésnapom után két héttel letartóztattak. Ha gyermeket nemzettem volna azokban a napokban, már megszületett volna, mint ahogy ez meg is történt több, ebben az ügyben bebörtönzött ember esetében.

Létezik egy olyan alkotmányos alapelv, hogy „mindenkinek joga van a tisztességes eljáráshoz”. Nos, miközben kórusban mocskolhatnak engem azok, akik az ország tönkretételéért felelősek, addig tőlem minden megszólalási lehetőséget megtagad Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze és a Pesti Központi Kerületi Bíróság különböző nyomozási bírói. Mindezt teszik úgy, hogy közben a közvagyon elsikkasztásáért vagy éppen Marian Cozma meggyilkolásával kapcsolatban előzetes letartóztatásban lévők már régóta vígan nyilatkozhatnak. Persze ha ők sem tehetnék, az nem változtatna azon, hogy ez az eljárás velem szemben akkor is tisztességtelen lenne. Így viszont a hazafiak által sokszor megtapasztalt kettős mércével is meg van fejelve a dolog. Mivel a különböző médiumok részéről már a kezdetek óta folyamatosan kezdeményezett számtalan interjúkérelmet - ily módon - rendre elutasítják mind a mai napig, ezért - bár esélyt sem kaptam a riporterek kérdéseinek megismerésére - most egy képzelt riporternek mégis válaszolok.

Ha megkérdezné a riporter, hogy mit szólok az ellenem folyó eljáráshoz és vádakhoz?

Akkor elmondanám, hogy tisztességes eljáráshoz való jog ide vagy oda, a mai napig egyetlen bizonyítékot sem mutattak nekem, csupán a tv-nézőkkel közösen ismerkedhettem meg egy hamisnak bizonyult filmfelvétellel, meg egy számomra ismeretlen emberrel, aki ennek ellenére azt állítja, hogy találkozott velem, és egy harmadik személlyel készített állítólagos hangfelvételre hivatkozva össze-vissza vádaskodik. Tudtommal a büntető eljárási jog szerint a bizonyítékokat – ha ez az – előbb a gyanúsítottnak kell megmutatni, és csak utána hozhatják nyilvánosságra. Mellesleg megjegyzem, nem értem, mire fel tüntetett ki Draskovics mindenféle rendőröket az ügyben nyáron, ha Benkőig lövésük sem volt semmiről, és a sajtótájékoztatóra is csak egy hamis filmfelvételt tudtak átadni neki, amivel őt is jól lejáratták. De persze ez már csak hab a tortán. Létezik egy olyan alkotmányos alapelv is, hogy „ártatlanság vélelme”, vagyis amíg rendes bírósági eljárásban jogerősen rá nem bizonyították valakire, hogy bűnös, addig ártatlannak kell tekinteni. Ehhez képest habzó szájjal folyik a terroristázás, miközben én – és tudtommal a többi gyanúsított is – elutasítottuk a vádakat, és rendre panaszt tettünk a gyanúsítgatások ellen. És itt álljunk meg egy szóra. Amellett, hogy ez az egész „terrorizmus” túllihegett és nevetséges, kik is fröcsögnek itt? Országunk tönkretevői és kirablói, idegen megszállók kiszolgálásán meghízott marxisták és maoisták, ÁVO-s gyilkosok rejtegetői és mentegetői, akik a szovjet dúlást felszabadulásnak, 1956-ot ellenforradalomnak nevezik, akiknek mostanában naponta lepleződnek le újabb és újabb, a magyar nép meglopásával kapcsolatos disznóságaik. Azok terroristáznak itt, akik 2006 őszén – miután világviszonylatban is példátlan módon lebuktak – beazonosíthatatlan maszkos rendőrökkel lövették és verették az embereket, hogy ne merjenek ellenük tüntetni? Mi ez, ha nem a lakosság megfélemlítése céljából elkövetett terrorcselekmény? Ezek után még Demszky a rendőröket irányító Gergényit ráadásul ki is tüntette. És még ezek vádaskodhatnak? Hát megbolondult ez az ország? Azoknak meg, akik ez előtt hét évig hazug módon a most fröcsögő MSZP-sek provokátorának neveztek engem, most magukba kéne szállniuk, és még véletlenül sem – beszállva a terroristázók kórusába – újabb igaztalan mocskolásba kezdeni.

Ha megkérdezné a riporter, hogy miért nem tettem ez idáig vallomást?

Akkor felhívnám a figyelmét mindenkinek arra az amerikai filmekből jól ismert jelenetre, mikor a rendőrök elfognak valakit, és mindjárt azzal kezdik, hogy idézem: „nem köteles vallomást tenni, minden, amit mond, felhasználható maga ellen”. S bár a magyarországi hatóságok – jól megfontoltan – nem szokták ezt így kihangsúlyozni – sőt ilyen megfogalmazásokkal is lehet találkozni, hogy „nem köteles vallomást tenni, de ebben az esetben lemond a védekezés eme módjáról”, hátha bekapja a delikvens a csalit, és beszél – ezzel együtt nálunk is úgy megy ez, hogy az ember ellen használják fel a szavait. És akkor a „vallj be mindent, vagy a börtönben fogsz megrohadni” típusú eljárásról nem is beszéltem. Majd ha nekem is válaszolnak a kérdéseimre, akkor én is válaszolok.

Ha megkérdezné a riporter, hogy mi a véleményem Benkő Györgyről?

Akkor elmondanám, hogy – mint ahogy az ország – én is akkor láttam és hallottam először, mikor a tv-ben bemutatták. De már látom magam előtt az új show műsor témát: „Még egy Benkő keresi a párját!”, mert egyik nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „csaja az sajnos nincs jelenleg”, és gondolom valamelyik tv-s zseninek csak eszébe jut, hogy egy ilyen „sztár” esetében ezt a problémát mindenképpen orvosolni kell. Mellesleg megjegyzem, hogy ha ennyi idős korára esetleg lenne nem „csaja”, hanem mondjuk felesége és családja, akkor talán felelősebben gondolkodna, és nem szavazott volna az MSZP-re 2006-ban, mert egy interjúban elárulta, hogy arra szavazott. A felvételről nem sokat tudok mondani. Mint ahogy mondtam, nekem ezt eddig még nem mutatták meg, hogy részletesen megismerhessem. Ha Benkő azt állítaná, hogy én beszélek rajta, azt mondanám, hogy hazudik. Így viszont annak kell nyilatkozni róla, akiről ezt állítja, mint ahogy az ott elhangzottakról is. Az ennek kapcsán beindult vádaskodás ellen viszont tiltakozom.

Ha megkérdezné a riporter, hogy mi a véleményem arról, hogy a Jobbik egy helyi elnökét is meggyanúsították?

Akkor elmondanám, hogy az ő nevét is a tv-ben hallottam először, és nem én vagyok a tudója, hogy mikor mit csinált. De annyit meg kell jegyeznem, hogy úgy tűnik, azoknak lett igaza, akik az eddigi legmocskosabb kampányt jósolták idénre. Olyannyira igaz ez, hogy láthatóan még az ügyészség is beszállt, és vérlázító módon a büntetőeljárást használják kampány célokra. Vagy nem tudom minek nevezzem azt, hogy annak ellenére, hogy az állítólagos felvétel már közel egy éve a birtokukban van, most jutott eszükbe előállni ezzel a gyanúsítással. Én a Jobbik helyében már csak azért is országos lista bejutó helyére tettem volna ezek után Rihó Krisztiánt. Egyébiránt meg egyre több jel utal arra, hogy az ügyben érdemi nyomozás már régóta nem folyik, szándékosan lett elhúzva az egész a választásokig, hogy a szocialista kormány alatt mindenképp végig börtönben lehessen minket tartani. Mindenesetre hiába az erőlködés, hál’ Istennek ez az egész ügy az MSZP-n már nem segít, és a radikálisoknak sem nagyon tudnak vele ártani. Mint ahogy Morvai Krisztina vagy Gaudi Nagy Tamás mocskolásával sem, akik nemzeti jogvédőként az elmúlt években vastagon bizonyítottak. Rajtuk és kollégáikon kívül senki nem volt, aki az országot terrorizáló hatalommal szemben az embereket megvédte volna. Ezen túlmenően az összemosások miatt szögezzük le, a Jobbik egy párt, a közjogi rendszer része, aki a többi párttal harcol a parlamenti helyekért. Ezzel szemben én elvi alapon kritizálom magát a közjogi rendszert, konkrétan pedig a kommunista bűnszervezet ellen harcolok már 2002 óta, ami minden változás legnagyobb akadálya. Ez a Jobbikétól merőben eltérő alapállás. Engem tulajdonképpen a mai rendszer bal- és jobboldali logikája alapján be sem lehet kategorizálni. És még valamit az ellenem fújtatóknak: engem érdekből senki nem támogat, aki ezt teszi, meggyőződésből teszi.

Hiller István ablakáról meg az a véleményem, hogy ahhoz az apokaliptikus pusztításhoz képest, amit az ő ténykedése a magyar oktatásügyben jelentett, vajmi csekély büntetésnek tűnik, hogy valaki belőtte az ablakát - akárki is tette - , viszont ismerve az eddigi hazai gyakorlatot, sajnos így is valószínű, hogy ez lesz az egyetlen büntetése a gazságaiért. Arról meg, hogy ki mindenki akarja „eltenni láb alól” Lendvai Ildikót és társait, figyelmükbe ajánlanám azt a széles körben – a teljes jobboldalon – évek óta visszatérő újévi sms-t, ami úgy végződik, hogy: „Lendvai visít, a balta hasít”. Az ilyen mérvű utálatért azért jól meg kellett dolgozni, az biztos kedves Ildikó.

Ha megkérdezné a riporter, hogy milyen benyomásaim alakultak ki az elmúlt kilenc hónap alatt a büntető eljárásban résztvevő szervekről?

Akkor elmondanám, hogy létezik egy olyan jogi alapelv is, hogy az előzetes letartóztatás nem lehet előrehozott büntetés. Ehhez képest ez az intézmény Magyarországon a fegyháznál is szigorúbb, kőkemény büntetést jelent. És ezt általánosságban mondom, mert az én esetem még ezen is túl mutat. Az eredeti célt, hogy a meggyanúsított személyt úgymond a nyomozás „kényelme” érdekében elkülönítsék az adott ügy egyéb résztvevőitől, a bizonyítékoktól, illetve biztosítsák, hogy „kéznél legyen”, a gyakorlatban messze túlteljesítve valósítják meg. És a még el nem ítélt – tehát ártatlannak tekintendő – embert, a nyomozás szempontjából teljesen felesleges, súlyos hátrányokkal terhelik. Egyet persze el tudok képzelni szempontként, a megtörés és vallomásra bírás szempontját, csakhogy ugyebár ez törvénytelen. Az embert egyik pillanatról a másikra kiragadják megszokott életéből, alig találkozhat családjával, akikkel addig minden napját együtt töltötte – én például 113 napig nem láthattam a gyerekeimet -, a nap 24 órájából 23-at be van zárva, a legkisebb dologért is úgy kell könyörögni, hogy magánál tarthassa. Az intézetben található belső boltokban, ahol a – jobb esetben csak szegényes, rosszabb esetben moslék – kosztot kiegészítendő vásárolhat magának a fogvatartott ezt-azt, éjjel-nappalikat megszégyenítő árakkal találkozik, mint ahogy az egyébként is össze-vissza korlátozott telefonálás alkalmával is 100 forint feletti percdíjakkal húzzák le. A zárkák állapotáról meg ne is beszéljünk, bár az én esetemben itt Vácon még igyekeztek ez ügyben. Mindezeket még betudhatnánk a büntetés részének, de el nem ítélt emberek esetében ez elfogadhatatlan. Ráadásul mindezt akár négy évig is fent lehet tartani. Összegezve: az előzetes letartóztatás mind jogi szabályozási, mind intézményi szinten való újragondolását tartanám szükségesnek, mert a jelenlegi gyakorlat szabályszerűen alkotmányellenes. A másik elfogadhatatlan dolog a büntetőeljárásban résztvevő hatóságok szankcionálatlan törvénysértéseinek tárháza. A kilenc hónap alatt elszenvedtem már minden eljárásjogi szabályt felrúgó fegyelmi eljárást a bv-ben, kaptam törvénysértő módon hónapokig halogatott, és néhány nappal az előzetes letartóztatás lejárta előttre időzített ügyészi gyanúsítást, átéltem fellebbezés elbírálásának elmulasztása miatti jogerőre emelkedés nélkül lejáró előzetes letartóztatás ennek ellenére való meghosszabbítását. A börtönéletemet megnehezítő értelmetlen szigorítások, meg a tárgyalásokra való abszurd méretű kommandós kíséret meg arra jó, hogy ezzel is önmagukat igazolják: „mivel úgy kezeljük mint egy terroristát, ezért terrorista”. Világos, nem? Sajnos ma sincs ez máshogy mint régen volt, a politikai foglyoknak nehezebb, mint a köztörvényeseknek. Mindazonáltal azt üzenem ellenségeimnek, hogy a börtönben töltött időt önmagam képzésére használtam és használom, és minden bent töltött nappal csak felkészültebb leszek, hogy saját szabadságom visszanyerése után, hazám szabadságáért küzdjek tovább.

Ha a riporter a képviselő-jelöltségemmel kapcsolatos álláspontomról kérdezne?

Akkor elmondanám, hogy annak ellenére, hogy tudnék példát mutatni a léhűtő politikusoknak, mint kell a képviselői munkát rendesen végezni, úgy tűnik, én vagyok az egyetlen, aki bevallom, hogy a jelöltséggel szerettem volna a velem szemben alkalmazott igazságtalan kényszerintézkedésnek véget vetni. Rajtam kívül talán a kesznyéteni Barna bácsi küzd még vele az igazáért, de a többi lopással, sikkasztással, a magyar nép ilyen-olyan megrövidítésével vádolt politikus-bűnöző, aki mind a felelősségre vonást akarja ezáltal megúszni, mélyen hallgat erről. Mint ahogy az elején is leszögeztem, ezt egyben egy jogi kísérletnek is tekintem, és ha hozzá tudok vele járulni a mentelmi jog eme tolvajok menedékeként való használatának megszüntetéséhez, hát legalább a haza ügyét is szolgáltam. Persze afelől nem volt kétségem, hogy velem szemben a legmocskosabb eszközök bevetésére is készek, mint ahogy az ajánlószelvények kapcsán ez ki is derült. Azt gondoltam, hogy majd az ügyészség fog valamit mesterkedni, de ahogy hallom, már a választási bizottság megtette ezt. Azért is vérlázító ez, mert látványosan bebizonyosodott, hogy a mi jogászainknak volt igaza, hisz a ScienNet-es Leinemannt most kiengedik, mivel neki elfogadták a céduláit, tehát nálam is ez lenne a helyzet. Mindazonáltal köszönetet mondok mindazoknak, akik fáradságot nem kímélve, óriási ellenszélben, hősiesen küzdve sikerre próbálták vinni ezt az ügyet, sőt tulajdonképpen sikerre is vitték.

Végezetül szólva, láthatjuk, hogy az utóbbi időben szinte naponta derül fény a szociál-liberális bűnbanda gazemberségeire. Nincs egy olyan terület, ahonnét ne a lopás, sikkasztás, telekspekuláció, zsebre privatizálás bizonyítékai kerülnének elő. Ezek nem egyszerűen politikusok, akiknek maguk felé hajlik a kezük, szembe kell nézni azzal, hogy a választók egy jelentős része megtévesztettségből vagy nemtörődömségből klasszikus bűnözőket juttatott hatalomra Magyarországon, akiket semmi más nem érdekelt, csak az, mit hogy lehet zsebre tenni. Olyan ez, mintha az olaszok tévedésből a Cosa Nostra-t választanák meg. Ezeknek semmi nem drága, és képesek a saját bűneik elfedése érdekében az egész országot terrorizmussal riogatni, mintha itt bárkinek is attól kéne félni, hogy ártatlan emberekkel teli repülőket vagy buszokat akar valaki is felrobbantani. De kedves magyar honfitársaim, ne engedjék magukat megtéveszteni, itt ők voltak azok, akik karhatalmukkal tömegesen okoztak sérüléseket magyar polgároknak, és most ők lesznek, akiknek félnivalójuk lesz, mert szétlopták és tönkretették az országot. Ők a bűnözők, és ők a terroristák, mint ahogy mindig is ők voltak azok. Persze sokan vagyunk, akik a kezdetektől tudtuk róluk, hogy kicsodák, de Őszöd óta azt gondolom, hogy senkinek nem lehet már efelől kétsége. Az utolsó választás megnyeréséhez „még” csak a megtévesztés eszközét vetették be, de 2006 ősze óta kőkeményen rendőrségi erőszakkal tartják fent a hatalmukat. Emiatt azóta minden magyar állampolgárnak joga és kötelessége lenne fellépni ellenük az Alkotmány szerint. Sajnos ezen kötelességnek csak a nemzeti ellenállás tagjai tettek eleget az elmúlt években. Ha nem csak ez a néhány ezer ember tette volna, már rég nem itt tartanánk.

Vác, 2010. március 31.

Budaházy György

Néhány hír Budaházy György megjegyzésével:

Gyurcsány márciusi országértékelőjében kijelentette, hogy a rendőrök és a „rendbontók” közötti összecsapásban csak a rendőröknek lehet igaza. Nos, ez is csak egy gyurcsányi hazugság, de mégis fontos dologra mutat rá. Jelesül, hogy a választás utáni új politikai korszaknak ebben mindenképpen állást kell foglalnia. Mert ugyan Gyurcsány kívülállókénti megközelítése persze hamis, hisz itt valójában az illegitimmé vált hatalom állt szemben az ellene felkelt hazafiakkal, és a rendőrség – mint ahogy a média nagy része is (köztük az MTV) – ebben a helyzetben egyszerűen csak a kormány oldalán „harcolt”, de ezzel együtt a lényeg, hogy csak az egyik félnek lehet igaza. Ha a választás utáni politikai főszereplők valóban új korszakot akarnak kezdeni, akkor ki kell mondaniuk, hogy ez a fél nem a hatalom és az őt szolgáló rendőrség volt. És óva intek mindenkit annak elfogadásától, hogy „mind a két fél hibás”, mert ezzel máris halálos döfést mérnének minden megtisztulásra. Sajnos félő, hogy a Fidesz hajlik majd erre. De nem szabad hagyni, hogy ne legyen kimondva, hogy a csúfosan lebukott bűnszervezettel szemben, aki a ’89-es tákolmány közjogi rendszer paragrafusaiba kapaszkodva, erőszakkal tartotta fent közel négy évig a hatalmát, azoknak volt igaza, akik ez ellen fellázadtak.

2010. március 24-én este az MTV1-en Vona Gábort interjúvolták. Jól szerepelt. Ügyesen, magabiztosan beszélt. Tökéletesen felkészültnek tűnt a rendszer politikai életében való részvételre. Elismerésem. Ami nem tetszett, az az EU és Trianon ügyben való mellébeszélése. Azt hiszem 2010-ben Magyarországon már csak olyan radikalizmusnak van értelme, ami egyértelműen leteszi a voksát az EU-ból való kilépés és a határrevízió követelése mellett. Ezeket a Jobbik 88 (minő „szörnyű” szám, nekem fel sem tűnt, amíg a Hír TV nem fújta fel) oldalas programjából is hiányoltam. De Gaudi Nagy Tamás megnyugtatott a revízióval kapcsolatos nyilvános kijelentésével, remélem, ez Jobbik álláspont. Nagy adóssága ez a ’90 utáni magyarországi politikának. Ami meglepő, az a Fideszesek kirohanása Gaudi ellen. Szerintem ezzel teljesen lejáratják magukat. 2010-ben a Nagy-Magyarország matricás autók sokaságának korában, ez a primitív leugatás egy ilyen alapvető nemzeti ügyben, a magát a reménybeli „nemzeti ügyek” kormányaként hirdető társaságtól mindenképpen elgondolkodtató kell legyen még a Fidesz szavazók számára is. Nehogy megint álarcos bál legyen a dologból, aztán a „Kövér” többség megszerzése után lepottyan az álarc. Ez a „határontúli magyaroknak árt ezzel” meg „Slotanak ad muníciót” duma nagyon elcsépelt. Az se normális, aki nem látja így húsz évvel a rendszerváltás után, hogy pont ez a gyáva önfeladás az oka a határontúli magyarok sanyarú sorsának, hogy hiába a folyamatos meghunyászkodás, attól csak vérszemet kapnak, hogy körülöttünk csak azok szabadok, akik ki mertek állni a szabadságukért. Ez az igazság! És különben is, nem csak a határontúli magyarokról van szó, az a mi földünk is, amit igazságtalanul elvettek tőlünk is, és a minimum lenne, hogy legalább a szavunkat felemeljük ez ellen.

A Fidesz azzal fenyegetődzik, hogy ha nem tud egyedül kormányt alakítani, akkor koalíció helyett új választást fog kérni. Ez nem zsarolás, a választói akarat semmibe vétele? Nem a választás van őérte, hogy neki minél kényelmesebb élete legyen a Parlamentben. Kicsit pofátlanság ez.

Orbán Viktor a Fidesz születésnapján elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a Fidesz forradalomban született. Ha ez igaz, akkor a nemzeti ellenállás szabályszerűen vérfürdőben született. Persze ez utóbbi olyan túlzás, aminél már csak az előbbi nagyobb. Azt is mondta, hogy a Fidesz nem ideológiát követ, hanem eszmét. Nem, a Fidesz tíz év lemaradással a hazafias tábort követi. (Mint ahogy ezt már a múltkor kifejtettem.)

Kiderült, hogy az izraeli kém-repülőgépek ki-be repkednek Magyarországon. Én örülök, hogy ez pont most derült ki. Szerintem pont jókor. (A „direkt volt időzítve, hogy antiszemitizmust lehessen kiabálni” típusú összeesküvés-elmélet gyártók kíméljenek.)

Csecsen özvegyek 39 halottal járó öngyilkos merényleteket hajtottak végre a moszkvai orosz metróban. Ez borzasztó egy tett, persze nem kevésbé borzasztó a csecsen földet megszállva tartó orosz hadsereg nyilván elkövetett kegyetlenkedéseinél (az itteni működésüket ismerve e felől nem lehet sok kétségünk). Persze mi a reakció? Kiírtjuk a „terroristákat”, vagyis a megszálló orosz túlerővel szemben asszimetrikus hadviselést folytató csecsen felkelőket. És Amerika már vadul helyesel. Itt lenne már az ideje – talán a HVIM-nek való feladat lenne – egy, a terrorizmus megszüntetésének érdekében összehívott olyan konferenciának, ahol a világ megszállt népeinek küldöttei közösen kijelentenék, hogy a terrorizmus felszámolásának van egy gyors és vértelen módja: a megszállások megszüntetése. Ennyire egyszerű ez.

(Budaházy.org, Szent Korona Rádió)

A március 31-i műsorban felolvasott levél.

Részletesen végigtárgyaltam közéleti tevékenységem cselekvő vonulatait, viszont egy felelős, gondolkodó hazafinak törnie sem árt a fejét hazája fontos kérdésein. (Vannak persze - túl sokan is -, akiknek az agyalásban ki is merül a tevékenységük. Ez nyilván helytelen.) Az én megítélésem szerint ma a legfontosabb kérdés egy új közjogi rendszer mibenléte, amelynek keretei között a magyarság túlélési esélyei megnőnek, és amely a liberális demokrácia világméretű összeomlását kísérő viharokon át tudja segíteni a magyarságot, helyet szerezve magunknak az emberiség utána következő új korszakában.

A liberalizmus összeomlása nem kétséges, sokan – én magam is – sokat írtak már a jól láthatóan odavezető jelenlegi folyamatokról. A szélsőségesen az egyénre alapozott gondolkodásmód, minden területen kudarcba fulladt. A társadalmi folyamatokat vizsgálva, a liberális berendezkedésű országok nemzeti közösségei a szétesés határán vannak, a család – mint a társadalom legfontosabb, és legősibb alapegysége – felbomlóban, a közösségek már a saját újratermelődésüket (gyermekvállalás) sem képesek fenntartani. Az ebből fakadó – a rendszeren belül – megállíthatatlan társadalmi elöregedés, egy vészesen közeledő szociális katasztrófát vetít elénk.

Az ezt ellensúlyozandó – általában nem liberális hagyományokkal rendelkező etnikumokkal történő – betelepítés, a „népek olvasztó tégelye” jelenség helyett az etnikai feszültségek fortyogó kohóját kezdi megteremteni mindenfelé. Az egyéni profitszerzésre és az ebből fakadó ész nélküli növekedési mániára alapuló gazdasági folyamatok a teljes környezeti és gazdasági összeomlás irányába taszítják a világot. Valószínűleg egyszerre fog mindez robbanni. Meggyőződésem, hogy a liberalizmus csak az összeomlásig tervez, hogy mi lesz azután, arról lövése sincs, csak az összeomlást próbálja elodázni. Ezért is helyez egyre nagyobb hangsúlyt a jelen kiélésére, a minél több, minél gyorsabb és minél abszurdabb élvezetekre, mert ösztönösen érzi, hogy nincs jövője. Tulajdonképpen a szemünk előtt hevernek a tények, csak a legtöbben ezt nem akarják észrevenni. Nem gondolhatja azt senki komolyan, hogy Magyarország eladósodottságából - de mondhatnám Görögországot is vagy akár az USA-t - a jelenlegi liberális világgazdasági politika keretei között ki lehet kecmeregni. Az ezt „menedzselgető” politikusok csak az összeomlás időpontját próbálják maguktól eltolni, hogy ne ők legyenek a lavina elindítói, és addig is harácsoljanak, amit lehet. Itt senki se tervez tovább. Pedig a népeknek – köztük a magyarságnak is – túlélési tervekre van szükségük, és az ezt legjobban szolgáló társadalmi-gazdasági berendezkedéssel kapcsolatos elképzelésekre. Igaz hazafinak kötelessége ezzel foglalkozni, és elsősorban ezzel kell foglalkoznia, és nem a jelenlegi esztelen rendszerben keresni a „beilleszkedés” lehetőségét. Ezt szajkózom 2006 óta!

Én itt most elsősorban közjogi gondolataimat, elképzelésemet szeretném összefoglalni (már ezzel kapcsolatban is sok mindent leírtam az elmúlt években, de azóta is születtek új gondolataim), a gazdasági, szociális, stb. szakterületekbe nem kívánok különösebben belefolyni. Írtam már ezekről is (pl. a Hunnia koncepció kapcsán), meg hát számos – a különböző területekhez értő – embernek van számtalan jó ötlete, terve, amelyek sok helyen elérhetőek. Amiben mindig is hiányt éreztem, az a közjogi elképzelések témája, ami mindennek keretet ad. A többpárti liberális parlamenti demokrácia mintha valami láthatatlan falat képezne a – közjogi témában még egy-két száz éve sokkal pezsgőbb – szellemi élet terén. Talán azért, mert meghaladhatatlannak próbálja beállítani magát (gondoljunk csak az „igaz, hogy rossz ez a rendszer, de senki nem talált még ki nála jobbat” típusú blődségekre). És valóban, ha szemléletesen nézzük, valamit meghaladni csak vele egy irányba menve lehet. Ilyen értelemben a mai neoliberális rendszer tényleg a végállomás. De hát nem kell feltétlenül ugyanarra menni, el is lehet az egészet messze kerülni, nem kell versenyezni, mindent az ő „értékei” szerint mérni.

Alapvetően kétféle ország irányítási rendszer létezik. Az egyik a vezérelvű, ahol az élen egy tejhatalmú – szinte isteni kiválasztottságú – vezető áll, aki élet-halál ura, a szava törvény, és szigorú piramisszerű alá-fölérendeltségi rendszeren át folyik az irányítás. A másik a megállapodáson alapuló, melyben szintén van valamilyen vezető, de ő az irányítást a közösséggel – vagy azt valamilyen módon képviselő kisebb-nagyobb csoporttal – kötött megállapodás alapján, az ez által meghatározott mozgástéren belül végzi. Mielőtt „demokratikus csuklóból” rávágnánk, hogy az első az rossz, és a második az üdvös, tisztázzuk, hogy ezt így kategorikusan egyáltalán nem lehet kijelenteni, a történelemben mind a kettőre találhatunk különbözőféle példákat sikerekkel és kudarcokkal. Sőt az igazán kiemelkedő történelmi személyiségek esetén jellemző volt a vezérelvű – vagy az ahhoz közelítő – irányítási rendszer.

Az időben visszatekintve az egyiptomi vagy perzsa uralkodóktól Nagy Sándoron, egy-két római császáron vagy Attilán át Dzsingisz kánon, Napóleonon vagy Péter cáron keresztül a XX. század két nagy diktátoráig számos vezérelvű irányítást láthatunk. Az utolsó úgy-ahogy erre az elvre felépített közjogi rendszer Adolf Hitler nemzetiszocializmusa volt. Sztálin azért nem a legjobb példa erre, mert a kommunista rendszerben létezik egy kvázi „megállapodás” a párt vezető testülete és a fővezér között, az utóbbi személyének a megválasztására – amivel volt, hogy éltek is – csak Sztálin ezt erőből elfojtotta. Persze ez a kommunista grémium kétségtelenül nem jeleníti meg az általa uralt nemzeti közösséget. Ugyanígy a megállapodáson alapuló rendszer az ókori görögöktől vagy rómaiaktól kezdve a Magna Charta Angliáján át a legújabb időkig gyakorlat. Akármennyire nem örülnek neki a liberálisok, a jó vezérre minden nemzet vevő, és az ilyentől eltűrik az egyszemélyes irányítást is (pl. az 1848-49-es szabadságharc idején komoly tábor volt amellett, hogy Kossuth emelkedjen diktátori pozícióba, csak Kossuth óckodott ettől). Kassai Lajos (lovas íjász mester) mondta, hogy a magyar nép olyan, hogy egy bizonyos minőségű vezetési szint alatt széthullik, képtelen teljesíteni (ezt láthatjuk ma is), de afölött varázsütésre összeáll, és elkezd működni, és akár csodálatos teljesítményekre is képes. A tiszta vezérelvű rendszerrel az a baj, hogy visszafelé sülhet el, ha rossz ember kezébe kerül a hatalom, ezért a történelem során számos nép igyekezett megállapodásokkal bebiztosítani magát az ilyen esetek elkerülésére.

A magyar nemzet szereti a jó vezetőt, és meg is becsüli (mondákba, mesékbe, népdalokba foglalták az ilyeneket Attilától, Árpádon, Szent Lászlón vagy Mátyáson át Rákócziig meg Kossuthig), de szereti a szabadságot is, a puszták lovon száguldozó fiaitól nem is lehet ezen meglepődni. Az alávetettséget rosszul viseli, ha el is tűri ideig-óráig, pusztul benne, ellentétben sok más néppel, akik a szolgasorban is képesek szépen megszaporodni. A törzsszövetségi rendszerben működő pusztai lovas államalakulatokban nem nagyon tudtak diktátorok gyökeret verni. Kiérdemelt tekintéllyel lehetett csak vezető valaki, de a viszonylagos szabadságot, és a beleszólás jogát így is meg kellett adni. A magyar nemzet már a megalakulásánál a Vérszerződéssel letette a megállapodáson alapuló irányítás alapjait, amelynek súlyos megsértését a történelme során mindig megpróbálta megszüntetni, úgyhogy nekünk ebből érdemes kiindulnunk. Szerves alkotmány fejlődésünk folyamata, tulajdonképpen a Vérszerződés folyamatos bővítése, kiterjesztése, amit később Szent Korona Tannak neveztek. A lényege a szabadság állapotában, önálló elhatározásból született megállapodáson alapuló irányítási rendszer. A hangsúly nemcsak az önálló elhatározáson van, hanem a szabadságon is. A szabadság pedig az, amikor függetlenül, alávetettségtől mentesen, nyugodt körülmények között, minden ismeret birtokában, mindent mérlegelve kötök megállapodást. Tehát minden társadalmi megállapodásnak, magának a közjogi rendszernek is, ilyen megállapodásnak kell lennie.

Az 1990-es rendszerváltást megelőző nemzeti kerekasztalnál kötött megállapodás semmilyen szempontból nem illeszkedett a szerves alkotmány fejlődés folyamatába. Egyrészt a 45 éves szovjet megszállás alatt kialakult helyzet nem lehet ilyen szempontból kiindulópont. Továbbá hiányzott a szabadság állapota, és az önálló elhatározás eléggé korlátozott lehetőségek közepette történt, ráadásul a megállapodást megkötő „ellenzékiek” nem voltak a nemzet legitim képviselőinek nevezhetők, mint ahogy a másik oldal sem. Persze a változás megindításának érdekében, ez mint ideiglenes megoldás még tolerálható volt. Úgy tűnt, hogy akkor még ezt maguk a résztvevők is így látták, hisz az átalakulás megindulásához „megállapodott” alkotmányt maguk is csak „ideiglenesnek” nevezték. Az orosz megszálló csapatok 1991-es kivonulásával aztán helyreállt a szabadságnak az az állapota, melyben hivatott lett volna a nemzet szerves alkotmány fejlődési útjára visszatérve, mindent mérlegelve és átgondolva, dönteni közjogi viszonyairól, a jövőt meghatározó stratégiai kérdésekről. De mindannyiunkat átvertek! Az egykori kerek asztal körül ülők ideiglenes megállapodásukat véglegesítve, „elsikkasztották” a nemzetnek ezt a jogát, és a nép manipulálásával ravaszul átvezették az országot egy új függőségi, sőt alávetettségi helyzetbe, amely ráadásul mára a teljes pusztulással fenyeget.

Az egypártrendszerből többpártrendszer lett. Az átverés az, hogy ez szó szerint igaz. Míg a szocializmusban az országirányítás az egy (MSZMP) párton belüli megállapodáson nyugodott, ez most néhány párt egymás közti megállapodására bővült, de a választó közösség képviselete ebben a rendszerben még a rendi társadalom szintjét sem éri el. Ráadásul a kiváltságosok között ott ülnek (fő helyeken) azok a történelem pöcegödrébe való alakok, akik „legitimitásukat” a 45 éves szovjet megszállás alatt működő rendszerből eredeztetik. Az igazságtétel és a történelmi jogfolytonosság helyreállítása elmaradásának súlyos következményei lettek. Ezeket most nem kívánom részletezni, elég szó esik róla. Csak két dolgot említenék a történeti alkotmányból: Magyarország örökké szabad, és Magyarország a Szent Korona tulajdona. Csak ennek a két ősrégi elvnek a következetes alkalmazása nem tette volna lehetővé az ország kiárusítását, előnytelen feltételekkel való beléptetését nemzetközi szervezetekbe, hazaáruló alapszerződések megkötését. Ezt a jelenlegi rendszert nevezzük – a lényegét legjobban kifejezően – „pártokráciának”, így azoknak is, akiknek a demokrácia kifejezés fontos, van lehetősége kimenteni azt az összeomlás majdani romjai alól. Megjegyzem, hogy számomra a demokrácia már egy hihetetlenül lejáratott kifejezés (de hát erről is írtam már), ezért óvatosan bánok már a használatával is.

A megállapodáson alapuló ország irányítási rendszernek két nagyon fontos szempontja van. Az egyik, hogy kikből áll az a grémium, amely az irányítás kontrollját végzi, tehát őrködik a megállapodás betartásán, a másik, hogy milyen felhatalmazás alapján teszi ezt, vagyis kik szólhatnak bele az összetételébe (van egy harmadik is, a vezetői poszt betöltésének módja). Leegyszerűsítve az országgyűlési képviselet milyenségéről és a szavazati jogról van szó. A magyar történelmi alkotmányos fejlődés a folyamatos jogkiterjesztésről szól. Ennek fényében a két kamarás parlament a rendi országgyűlés után még úgy-ahogy értékelhető egy újabb lépésként a képviselet terén, de a pártokrácia semmiképp. Az ősi magyar alkotmányosság lényege a megállapodás az országot irányító vezető (a hatalmat gyakorló) és a nemzet között. Magának a vezetőnek a megválasztása is a nemzet joga, még akkor is, ha ezt egy egész dinasztiára nézve teszi meg, mert az újra és újra való vezető választásról, csak a megállapodás betartásának feltételével mond le, és csak ezen feltétel meg nem sértéséig. A megállapodás betartását meg maga ellenőrzi, és ennek céljából országgyűlést állít fel képviseletére (hisz főleg régen, az információ áramlás kezdetleges szintjén, a nemzet nehezen tudott volna jelen lenni egyszerre). Ebből az én logikám szerint az következik, hogy a nemzetet képviselő grémium (országgyűlés) és az országot irányító vezető az alkotmányos megállapodás két oldalán állnak. Egy vezetői helyre érthetőnek, sőt szükségesnek tartom a versengést, hisz ide rátermettség kell, amit bizonyítani dukál. A vezetést kontrolláló országgyűlési képviselet viszont nézetem szerint nem erről szól. Itt mindenkinek, akinek szavazati joga van, aki „elszenvedője” az irányításnak, valamilyen képviselettel rendelkeznie kell.

A rendi országgyűlés a kor szintjén képes volt megjeleníteni a választó joggal rendelkezők valós csoportjait, ezt próbálja megjeleníteni ma a kétkamarás parlamentek második kamarája. A pártok tulajdonképpen a dinasztikus vezetés helyett, az egyre sűrűbb, ciklikus vezető választás igényével párhuzamosan születtek a történelem során. Ami abból a szempontból természetes, hogy a vezetőnek csapatra van szüksége az irányításhoz, és mivel az adott vezető nyilván a saját csapatában bízik, ezért annak tagjai teljesen természetesen vele együtt kerülnek be az irányításba vagy onnan ki. A gyakori vezető váltás miatti hatalomból való rendszeres kikerülés aztán felvetette csapatok ilyen időszakokban történő szétesésének lehetőségét. Ennek elkerülésére kitaláltak maguknak egy második országgyűlést, ez lett az első kamara, ami tulajdonképpen az irányításból kiesett csapatok „parkoló háza”, „melegedő helye”, „edző terepe” két verseny között (Ez innentől már kezd egy nemzeti közösség számára költséges lenni.) Közben a pártok felismerve a zsíros megélhetési lehetőséget, egy vezetőnek törő személy köré szerveződő csapatból, önálló céggé növekedtek, ahol már nem a vezető személye kezdett a fontos lenni, hanem a cégérdek, és megjelentek báb típusú vezetők, akiket már a cég „csinált meg”. A szerves történelmi folyamat akkor siklott ki végképp, amikor ezek a cégek szemet vetettek a vezetés kizárólagos kontrollálójának szerepére is, és megszületett a pártok által uralt egy házas parlament, a pártokrácia (ennek elfajulása a kommunizmus). Itt már teljesen fel vannak borulva az országirányító, és a közte és a nemzet közti megállapodást betartani hivatott országgyűlés szerepei, és a parlamenti többséget szerző (főleg, ha ez olyan mérvű, amivel az adott ország minden szabályozását meg lehet változtatni - nálunk ez a kétharmados arány) párt vagy pártszövetség szinte kontrollálatlan hatalommal rendelkezik. Ebben élünk ma Magyarországon. Persze elvileg ebben a rendszerben sem kizárt, hogy egy rátermett és karizmatikus vezető kerül az élre - és mint mondtam, az ilyen emberre a nemzetek általában vevők -, és a nemzet életében emelkedő korszakot termet, de jellemzőbb az ellentéte, aki viszont a kontrollnélküliség miatt – különösen Magyarországon – szörnyű pusztítást tud végezni (lásd Gyurcsány). Kijelenthetjük, hogy a választó társadalmat valós szerkezetében megjelenítő, a vezetést kontrollálni hivatott országgyűlés szempontjából a pártokrácia egy teljesen torz rendszer, és az országgyűlés minőségi fejlődésének – vagyis a képviselet kiterjesztésének – történelmi útjáról való letérést jelenti.

A másik kérdés a szavazati jog. A megállapodáson alapuló rendszerekben mindig van egy kör, akinek a vezető megválasztására, az őt kontrolláló szervezetben való képviseletre, illetve általában a közügyekbe való beleszóláshoz joga van. A történelem során eleinte ez a jog az adott ország népének csak egy szűkebb körére korlátozódott, és ezen belül is súlyozva volt. A szerves történelmi fejlődés folyamán ennek a jognak a kiterjesztését figyelhetjük meg. A régi, az isteni (természeti) törvényekhez közelebb álló alkotmányos gondolkodás, a közösségi jogokat az egyéni jogokkal egyformán fontosnak tartotta. Kétségtelen, hogy a természetben vannak olyan állatfajok, melyek létezése az egyéni léten alapul, és egyedei a – fennmaradáshoz elkerülhetetlenül szükséges – párzás kivételével, szinte teljesen magányosan élnek (talán a tengeri teknős ilyen), de még ezeknél is létezik valamilyen szintű „közösségi jogi szabályozás”, legalább az egyedek élettereinek a kijelölésére. De az ember nem ilyen élőlény. Alapvetően közösségekben él, már a földön való megjelenése óta. Annak a szélsőséges felfogásnak, ami szinte csak két kategóriát lát, a teljes emberiséget és az egyént, a teknősök társadalmában a helye. Az emberiség tulajdonképpen egymásra épülő kisebb-nagyobb közösségek rendszere, kezdve a családtól, szomszédságon (településen), környéken (járás, megye), nemzeten, országon, fajon (fehér, sárga, fekete, stb.) át egész a teljes emberiségig (egyébként folytathatnánk a sort az állatokkal, növényekkel alkotott élővilág közösségén át a teljes földanyáig). Ezért az élet szabályozása is a különböző közösségi szinteknek megfelelően jelent meg. Ahogy az emberek száma szaporodott, és az egymásra és a környezetre gyakorolt hatásuk növekedett, úgy lett a különböző, egyre nagyobb tömeget átfogó közösségek szabályozásának jelentősége. Míg valamikor ez nem haladta meg a család szintjét, ma már szükségesek a teljes emberiségre is kiterjedő szabályozások. Nyilván ebben a sorban az egyén, mint a „legkisebb alapegység” jogainak is helye van (egyébként az egyéni jogok is csak a közösségen belül, ahhoz képest definiálhatók), de a történelem azt mutatja, hogy ezt a közösségi jogok (érdekek, mert a jogok tulajdonképpen érdekek érvényesítési lehetőségei) általában felülírták. Mivel az egyén túlélése közösség nélkül elképzelhetetlen, ezért azt gondolom, hogy egy ország közjogában, a különböző szintű közösségek jogainak (érdekeinek) meg kell jelenni. Persze törekedni kell a közösségi jogoknak az egyéni jogokkal szembeni visszaélésszerű alkalmazásának a megakadályozására, de a liberális alkotmányok (köztük a jelenlegi hazai is) túl nagy hangsúlyt fektetnek az egyéni és maximum kis részközösségi jogokra, és a társadalom egymásra épülő közösségek rendszeréből álló szerkezetét nem jelenítik meg megfelelően a jogok terén. Pedig még a BTK is úgy határozza meg pl. a bűncselekményt, hogy az a cselekmény, ami veszélyes a társadalomra, vagyis a közösségre. (Ezután hozzáfűzi, hogy „és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli”, vagyis mind a két szempontot vizsgálni kell egy rendes igazságszolgáltatásban, de nálunk inkább jogszolgáltatás működik, ami csak a második részre helyezi a hangsúlyt. Ez is mutatja, hogy a közösségi érdek, mint szempont, a régi hagyományokból még utalás szerűen ott van, de már nem megfelelően érzik a súlyát.) Ezeket csak azért tartottam fontosnak kifejteni, mert a szavazati jog, mint egyéni jog, a történelem során mindig alá volt rendelve a közösségi jognak (érdeknek), és a jogkiterjesztés is ennek szempontja szerint haladt szervesen. Az egyén túlélése a közösség túlélésétől függ, a közösség túlélése pedig elsősorban azoktól az egyénektől, akik a közösség mindennapi életéhez szükséges feltételeket döntően megteremtik, vagyis a közösség túlélésének érdeke, ezen egyének érdekeinek az érvényesülését követeli meg legelsőbben. Ennek pedig a közügyekbe való beleszólás jogánál is ki kell fejeződnie, legalább a súlyozott szavazat gyakorlatával. Ebből a szempontból a „minden egyénnek egyforma értékű szavazata van” elv a szavazati jog kiterjesztés történelmi útjának szintén egy mellékvágánya. (Tulajdonképpen a kommunista egyenlősdi utópiájába való.)

És most térjünk vissza újra hazánkhoz. Azért mert a magyar alkotmányos jogfolytonosság helyreállítása el lett sikkasztva, a szabadság állapotát ellopták tőlünk, és a nemzet ezt az átverést nem vette észre, ebből nem következik, hogy bele is kell ebbe törődjön. A legalapvetőbb emberi jog az élethez való jog, de ez a legalapvetőbb közösségi jog is. A nemzeti túlélésünkhöz egyszerűen jogunk van, és senki nem kényszeríthet rá minket, hogy ha felismertük, hogy ellopták a szabadságunkat, akkor azt ne akarjuk visszaszerezni. Egyébként ez is következik a Szent Korona Tan „törvénysértés jogot nem alapít” elvéből. Ha elvesznek az embertől, kiragadnak a kezéből, azt ugye egyből érzékeli, de ha meglopják, azt van, hogy csak jóval később veszi észre. 1945-ben erővel elvették a szabadságunkat, ezt mindenki azonnal megtapasztalta, de ’90 után ellopták azt, ehhez idő kellett, hogy észrevegyük. Ennyi. De most már vegyük észre, és ne törődjünk bele. És ez a tolvajlásban ilyen-olyan szinten résztvevők közti válogatásnál többet jelent, alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását. (E megteremtésének lehetőségéért – és a további károkozások megakadályozásáért – küzdök már évek óta, ezért lettem a tolvajok részéről államellenes cselekedetekkel megvádolva.) Kijelenthetjük, hogy a rendszerváltás a jogfolytonosság helyreállításának történelmi útjáról való letérés volt.

Hogy hogy kell kinézzen egy alkotmányozó nemzetgyűlés? Nos, semmi esetre sem úgy, hogy párt „cégek” ilyen-olyan úton bejutott tagjai kikiáltják magukat annak, mint ahogy szerintem az országgyűlésnek sem így kell kinézni. Az olyan grémiumban, amely az alapvető szabályokat lefekteti, és az ország irányítás törvényességét szemmel tartja (vagyis a vezető és a nemzet közti megállapodás betartását ellenőrzi), az ország választóinak képviseleti joga van. Tehát a nemzetnek van képviseleti joga, és nem a képviselőknek van joga dönteni a nemzet sorsa felett, mint ma! Egy ilyen intézménynek minél jobban meg kell jelenítenie a társadalom valós szerkezetét kicsiben, a különböző számottevő részközösségek érdekeinek képviselve kell ott lenni. Ez a lényege. Már többször leírtam, de most újra összefoglalom ezzel kapcsolatos elképzeléseimet. Meg kell ott jelennie a területi önkormányzatoknak, a szakmai közösségeknek (pl. szakszervezetek, kamarák), speciális, de jelentős társadalmi tevékenységek képviselőinek (pl. autósok, horgászok, sport), vallási közösségeknek, etnikumoknak, össztársadalmi érdeket képviselőknek (pl. környezetvédők) meg amit még fontosnak tartunk. Mint mondtam a képviselet a lényeg és nem a képviselő, tehát a mandátum a delegáló közösséghez kötött és nem személyekhez. Persze lehet a személy állandó is, de lehet akár cserélgetni is, mondjuk az aktuális kérdéshez való hozzáértés szempontja szerint. Az ilyen képviselőnek egyszerűen igazolnia kell az adott témához való hozzászóláshoz és szavazáshoz való jogosultságára a megbízatását, és kész. Honoráriumát a delegáló közösség rendezi (ha van). Azt, hogy mely közösségek kapjanak mandátumot és mennyit, arra lefektethetünk alkotmányos irányelveket, de beleszólhatnak akár maguk a választók is, oly módon, hogy bizonyos időközönként meghatározzák a szerintük képviseletet érdemlő társadalmi közösségeket, és ezen vélemény nyilvánítások összesített eredménye is befolyásolja ezek súlyát az országgyűlésben. Továbbá jelen lehetne ott maga az Alkotmánybíróság is, amely hozzászólásaival segíthetné az alkotmányos törvénykezést, illetve végszavazások előtt kontrollt is gyakorolhatna. Lehetne fenntartani bizonyos számú helyet olyan nagytekintélyű emberek számára, akikről a választók a legfontosabbnak tartják, hogy személy szerint jelen legyenek az országgyűlésben (persze ha vállalják). Persze fontosabb kérdésekben gyakrabban lehetne alkalmazni a népszavazást is. Nem hiszem, hogy a különböző közösségi érdekképviseletek nem tudnának ehhez a feladathoz felnőni, ha lehetőséget kapnának rá, és szerintem a választók is hajlandóak lennének több időt áldozni a közügyekre, ha látnák, hogy véleményük és érdekeik megjelennek a legmagasabb szinten is.

De kik is ezek a választók? Ez a következő kérdés. Ma ugye minden állampolgár egyformán az, elvileg. De ez így nem igaz, mert mindjárt diszkriminatív módon ki vannak rekesztve közülük a tizennyolc év alattiak, holott a jelenben hozott döntések leginkább az ő jövőjüket fogják meghatározni. (Nyilván ezt nem úgy kell orvosolni, hogy mondjuk öt-hat éves gyerekek is szavazzanak.) Ahhoz, hogy ezt a kérdést kibontsuk, visszautalnék egy előrébb megfogalmazott gondolatra, nevezetesen, hogy a közösség érdeke, hogy a fennmaradáshoz szükséges létfeltételeket döntően megteremtő egyének érdeke érvényesüljön legelőbb. Ezek pedig egy mai társadalom esetében az országot munkájukkal üzemeltető, a forrásokat adóikkal megteremtő, közben családot fenntartó, gyerekeket nevelő középkorúak. Tehát olyan választójogi szabályozás kell, amely elsősorban rájuk épít, és tőlük távolodva csökken a beleszólási lehetőség mértéke. Ez a helyes alapelv. Gyerekkoromban úgy hallottam, hogy az NDK-ban működött egy olyan lakás kiutalási rendszer, miszerint a fiatal házasok kaptak egy kis lakást, aztán ahogy a család gyarapodott egyre nagyobbat, majd az öregek újra kisebbet (magam nem jártam a kérdésnek utána, hogy tényleg így volt-e, de tény, hogy nálunk sok nyugdíjas él 50-60-70 m2-es lakásokban, amiknek a rezsijét alig tudják kifizetni). Nos, valami hasonló módon nézhetne ki a közügyekbe való beleszólás mértéke. A lényeg, hogy nem a személyhez van kötve a szavazati súly, hanem a közösségben betöltött helyéhez, nem viszi senki magával a haláláig az élete során megszerzett maximális súlyt. Ezen kívül nem árt meghatározni bizonyos „peremfeltételeket” is, olyan minimumot, aminek teljesülnie kell arra nézve, aki a közügyekbe beleszólhat (ma egy ilyen van, a 18. életév betöltése). Most felvázolok egy konkrét rendszert. A szavazati súlyt nevezzük karizmának (egy, a Hunnia koncepcióhoz csatlakozó hazafi ötlete, nekem se jutott rá jobb eszembe). Az első karizma megszerzéséhez - és ezzel a közügyekbe való beleszólás jogához - be kell tölteni a 18. életévet (mint ma), és rendelkezni kell középfokú – legalább szakmunkás – végzettséggel. (Ha valakinek csak mondjuk 22 évesen van meg a középfokúja, csak akkor lesz jogosult. Van olyan vélemény is, hogy legyen elég a nyolc általános, én ezt keveslem. Illetve a középfokú végzettség helyett egy állampolgári vizsga - ez már jobban hangzik -, de ez akár egy plusz feltétel is lehetne.) Innentől újabb karizmák megszerzésének előfeltétele, hogy meglegyen az illetőnek az eggyel előtte lévő karizmája. A második karizmához be kell tölteni a 25-öt, és le kell tudni a közszolgálatot - fiúknak sorkatonai szolgálat, lányoknak közmunka, mondjuk fél év -, és büntetlen előélet. A harmadik karizmához szükséges minimum 30. betöltött életév, saját háztartásban nevelt legalább két gyerek, és az iskolák befejezése óta eltelt évek legalább a felének megfelelő idejű összes munkaviszony. Egy ilyen ember a 18 éves érettségizettnél már háromszor nagyobb beleszólási joggal rendelkezik a közügyekbe. Ezen kívül adományozhatna még az ország vezetője saját elhatározásból vagy javaslat alapján még egy karizmát, mondjuk szép nagy családért, kiemelkedő tudományos vagy sport teljesítményért, hazafias szolgálatért, stb., így lehet valaki akár négy karizmás választó is. Továbbá a harmadik karizmával együtt járna egy olyan jogosítvány (ezt akár alacsonyabb karizmájúak is megkaphatnák érdemeikért), hogy mások szavazati súlyát növelheti, vagyis olyan embereket, akiket érdemesnek tart rá (és legalább két karizmájuk van), fajsúlyosabbá tehet, ezt nevezzük súlyozási jognak. Mivel irreálisan nagy súlyt sem kaphat senki, ezért célszerű egy felső határt megszabni, ez lehetne mondjuk tíz karizma, tehát ennél nagyobb szavazati értéke senkinek nincs. Ez azt jelenti, hogy másoktól begyűjtött súlyokkal legfeljebb hat karizmát lehet kapni, ez az elméleti maximum, ha minden súlyozási joggal rendelkező súlyozza ugyanazt a személyt (ilyen persze nincs). Minden súlyozásra jogosult négy személyt súlyozhat (de csak legalább két karizmájúakat), persze kevesebbet is lehet vagy akár senkit. (Pl. érdemesnek találja rá az apját, anyját, történelem tanárát meg valami közismert embert.) Az adott súlyt bármikor vissza lehet vonni, és másnak átadni. Hogy már néhány súlyozó is látható karizma növekedést jelentsen, ezért a támogatók számával nem lineáris arányban növekszik a karizma, hanem egy gyökös függvény szerint. (Pl. súlyozással szerzett többlet karizma = (súlyozók száma/összes súlyozásra jogosult száma) ¼ . 6, ez tíz súlyozónál 0,25 körül ad, ezernél 1 körül, százezernél 3 körül, feltéve, hogy kb. hárommillió súlyozási joggal rendelkező van.) Mindenki minden szavazásnál az épp aktuális karizma szintjének súlyával szavaz. Az egészet egy központi számítógépes program tartja nyilván, ahol minden szavazásra jogosultnak egy saját védett oldala van, ahova lépve megnézheti aktuális karizma szintjét, súlyozóinak kilétét (ha engedték, hogy lássa), hogy ő kiket súlyozott, szavazásait beállíthatja, hogy mi legyen a lapjáról nyilvánosan elérthető, stb. Mindig lehet látni, hogy kik a „fajsúlyos” emberek a társadalomban (a népszerűbbek karizma szintjüket valószínűleg nyilvánosan kezelnék), így a választók maguk teremthetnének tekintélyt. Mellesleg a közvélemény kutatással való manipulálás kora is véget érne. Bárhonnan leadhatja a szavazásra jogosult a szavazatát, csak be kell lépnie a rendszerbe. Beszélni kell még az életkor előrehaladtáról. Ha a saját háztartásban már nincs eltartott gyerek, a harmadik karizma megszűnik, nyugdíj korhatár elérésével a második is, tíz évre rá az első is. Innentől csak a súlyozással kapott karizma marad meg halálig. Nagy vonalakban ennyi. Azt gondolom, hogy egy ilyen súlyozott szavazati rendszer, a szavazati jog kiterjesztésének történelmi folyamatába teljesen beleillik.

A harmadik alapvetően fontos dolog az országirányítás kérdése. A mai két vezető (elnök, miniszterelnök) helyett én az egy legfőbb vezetőt tartom ésszerűnek (ilyen szempontból az USA megoldása jobb). Neki a feladata az ország működtetése a mindennapokban, és képviselete a nagyvilágban. Az ehhez szükséges apparátus személyi állományának kiválasztása az ő joga. (Itt jelenik meg a csapat-párt.) Jogosítványai alkotmányos megállapodás kérdése, véleményem szerint nem baj, ha erősek. Megválasztási ciklusára én az össz szavazói érték (egyéni karizmák összege) egyharmadát elérő kezdeményezést tartanám ésszerűnek, amíg legalább ennyien nem akarnak új vezetőt választani, addig ne legyen választás. Megnevezése lehetne kormányzó vagy országfő (én az utóbbit támogatom - egyébiránt ez is Hunniás hazafi ötlete -, az elnököt idegennek érzem), de a király választás lehetőségét sem kell végleg elvetni. Az országfői címre pályázóval szemben meg kell határozni minimum feltételeket. Rendelkeznie kell három saját karizmával, továbbá legalább két súlyozóktól kapott karizmával (kb. húszezer súlyozó). Ezen kívül 40. betöltött életév, de 60 évnél fiatalabb életkor - 70 felett már senki ne tölthesse be az országfői pozíciót, ha valaki eléri oszágfőként ezt a kort, nyugdíjba kell vonuljon -, felsőfokú végzettség, és egy meghatározott minimum fizikai képesség (ne egy egészségtelen, kisportolatlan alak legyen). A feltételeknek megfelelő jelölteknek a kampányra egyenlő lehetőségeket kell biztosítani. Az országfői választáson alulmaradt induló, ha legalább 10%-nyi szavazati mennyiséget ért el, helye van az országgyűlésben, és csapatának egy alapszintű fenntartásához költségtérítést kap (párt támogatáshoz hasonló) öt évig. Tehát nincs egy költséges alsó ház fenntartva csak a pártok „melegedési helyeként”. (Ma ezek azt mondják, hogy ők ott törvényhozói munkát végeznek, de mindannyian tudjuk, hogy megy ez, a felső vezetés utasítása szerint nyomkodják a gombokat.) Ha az országirányításnak szüksége van törvény-módosításra vagy új törvényre, apparátusával dolgoztassa ki, nyújtsa be az országgyűlésnek, és győzze meg a fontosságáról.

Tisztázni kell még a társadalom különböző részközösségeinek a működését. Ahol a mindennapos működési feladatok vannak, mint a településeknél, ott szintén vezetőt kell választani. Egyébként is az önkormányzatiságnak hangsúlyosabban kell megjelenni. Ma a pártokrácia ezeket is részben megszállva tartja, de mindenképpen elnyomja. Jól látszik ez a finanszírozási rendszeren is, hogy a központi költségvetésből kapják a visszaosztott „alamizsnát” ahelyett, hogy nekik lennének meg a saját bevételeik, és adnának be a központi kiadásokra. Normális esetben úgy kell törvényileg szabályozva legyen, hogy ne az önkormányzatok kapjanak a kormánytól, hanem a kormány az önkormányzatoktól. Persze a befizetéseknek olyan mérvűnek kell lenniük, hogy a kormány tudja támogatásban részesíteni a forráshiányos településeket, de ez az elven nem változtat. Az önkormányzati vezető (polgármester) választáson szintén kritériumok vannak a jelöltek számra. Kell a három saját karizma, és valamennyi súlyozásból eredő karizma (a település méretéhez igazított mértékű), 60 évnél fiatalabb életkor, középfokú végzettség (70 felett ezt a pozíciót se lehet betölteni), és természetesen helybenlakás. Mivel az önkormányzatoknak jogszabály alkotási joguk van (önkormányzati rendelet), ehhez választói jóváhagyás szükséges vagy közvetlenül vagy képviselőkön keresztül, helyi szinten el lehetne dönteni, hogy melyiket alkalmazzák. Az önkormányzatok járásokba szerveződve rendelkeznek egy-egy mandátummal az országgyűlésben, ennek mindenkori betöltéséről a járások önkormányzati vezetői közösen gondoskodnak. Kérdés még a megyék súlya, mert ha a megyék fajsúlyosak a rendszerben, akkor az országgyűlési képviseletet is megyei szinten kellene ellátni, de egy megye azért nagy, ott lehetnek ellentétes érdekek, ezért ez a kérdés még számomra is nyitott. Az egyéb részközösségek (szakmai, vallási, stb.) országgyűlési képviseleti helyének betöltésére nem akarok én szabályokat felállítani, tegyenek erre javaslatot az ezen a területen működők.

Mint ahogy már írtam, az, hogy 1990 után ellopták tőlünk az újra megteremtődött szabadságunkat, hogy elsikkasztották a lehetőségét, hogy 45 év elzártság után (generációk nőttek fel, akik csak a szocializmust ismerték), a társadalom újra megismerkedve a saját történelmi gyakorlatával vagy a „demokratikus” országok sokféle – mert még ezek közt is számos, a miénktől eltérő választási rendszer van – megoldásaival, társadalmi vita után, egy alkotmányozó nemzetgyűlésen, majd egy népszavazáson maga döntsön közjogi rendszeréről, sorskérdéseiről, az nem jelenti azt, hogy ebbe a sikkasztásba bele kell törődnünk. Hogy miféle gazemberség folyt itt, arra elég példának említeni a kommunista gyilkosok (embereket a rendszerrel való szembenállásuk miatt – vagy csak úgy – megkínzók, agyonverők, kivégzők) felelősségre vonására hivatott úgynevezett „Zétényi-Takács” törvény alkotmánybírósági megtorpedózását, melyben kimondják, hogy „az elévülés attól függetlenül megszünteti a büntethetőséget, hogy miért nem üldözték a bűnöst, az állam mulasztása nem eshet az ő terhére.” Az „állam mulasztása”, mintha nem maga az állam – az illegitim, erőszakkal ránk erőltetett – lett volna ezen gazságok megrendelője! Nem „mulasztásból” nem vonta őket felelősségre, hanem szánt szándékkal! Ezt – és egyéb gazságok legalizálását – eredményezte a szocialista állammal való jogfolytonosság vállalása. Nem szabad ebbe beletörődnünk, már csak azért sem, mert a magyar történelmi jogfolytonosság szemszögéből nézve, a ’90 óta kialakított helyzet nem más, mint a ’45-tel kezdődő illegitim rendszernek csak egy újabb – bár kétségtelenül a legjelentősebb – belső „rendszerváltozása”. Tehát egy alkotmányozó nemzetgyűlésnek nem kell a ’90 óta kialakult állapotokat sem változtathatatlannak elfogadnia. A 2006. őszi események után pont annak a lehetőségét éreztem megnyílni, hogy esetleg „kiverekedhetjük” magunknak újra a szabadságot, hogy alulról szerveződve eljuthatunk egy alkotmányozó nemzetgyűlésig, ahol nem kell a „mutyi berendezkedés” érdekeltjei által felkínált lehetőségekre szorítkoznunk. Ezért is volt – és ma is az – a meggyőződésem, hogy a változást akaró erőket emellé a cél mellé kell gyűjteni, és nem amellé, hogy új erőkkel szálljunk be a „mutyi világba”, ami húsz év alatt a nemzeti összeomlás küszöbére vezetett. Persze válsághelyzetben nyilván azonnali cselekvésre van szükség. Világos, de akkor hatalmazzunk fel erre – akár a mostani választással ezt megtehetnénk – egy ideiglenes kormányt, miközben nekifogunk a jogfolytonosság helyreállítására való előkészületeknek. De a politikai helyekért tulakodók közül senki nem hirdeti kifejezetten ezt - sőt Orbán Viktor kijelentette, hogy ez a közjogi rendszer jó -, mindenki inkább a „mutyi rendszert” akarja máshogy, jobban csinálni, megreformálni, ami még a legjobb szándéktól vezérelve is csak félmegoldást szülhet. Mert aki a magyarságot igazából megmentő változást akar, az akarva-akaratlan bele fog ütközni előbb-utóbb a legitimitás kérdésébe, és minél jobban „belegabalyodik” a mutyi világ politikai viszonyaiba, annál kevésbé lesz képes szembehelyezkedni vele. Sajnos a „sötét oldal” (ahogy Joda mester is megmondta) csábító, járhatóbbnak tűnik, könnyen elhajlanak sokan, és meggyőzik magukat, hogy ők elég erősek azon át is eredményre jutni. De szikla szilárd meggyőződésem, hogy ez nem igaz, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy az én álláspontom – sőt én magam is – jelenleg csatát vesztett, mert a harc a jobbra való törekvésért soha nem ér véget. Persze nem tagadom, hogy örömet fog okozni, ha látom minden gazemberségek atyjainak, a szocialistáknak és a szadesznek a földcsuszamlásszerű vereségét, és eltűnését és a rémületet az arcukon a radikálisok előretörése miatt (annyit gyötörtek már személy szerint engem, hogy hazugság lenne ezt letagadni a részemről), de akkor tudnék igazán örülni, ha a megalkuvás nélküli szabadságért küzdők zászlaját látnám lobogni a „győztes sereg” élén.

Szólni kell még ősi népünk megmentésének egy másik útjáról, melyet eleink a régmúltban szintén sikerrel alkalmaztak. Ez pedig egy új állam alapítás, végszükség esetére erre is kell legyen forgatókönyvünk. Ez tulajdonképpen a Hunnia terv, amit Toroczkai Lacival meghirdettünk. Őseink a honfoglalást megelőző időkben jutottak hasonló dilemma elé. A puszták szittya lovas népeinek akkori államalakulata, Kazária, a maihoz hasonló lezüllés állapotába kezdett kerülni (nem sokkal ez előtt történt, hogy a kazár előkelők – nem tudni miért – felvették a zsidó vallást). Ekkoriban szakadtak el őseink – a reformálhatatlan reformálásával nem vesződve – inkább, és a Vérszerződés megkötése után, visszatértek Atilla örökébe, a szép Kárpát-medencébe, és új birodalmat alapítottak. Persze ma már nincs hova elvonulni újrakezdeni, de az elv mindenesetre nem elvetendő, hogy mindezt akár helyben, ország az országban módon elkezdjük felépíteni. Tulajdonképpen ez sok szempontból előnyösebb lenne, hisz így végképp nem kell kössük magunkat semmilyen előzményekhez, kezdhetünk teljesen tiszta lappal, viszont történelmi hivatkozásaink is talajukat vesztik (pl. Trianon), és mindenben csak a saját erőnkre számíthatunk, de igazából, ha jobban belegondolunk, most is ez a helyzet. Így egy „minőségi” társadalmat lehetne „összerakni” - hisz akárkit nem vagyunk kötelesek a sorainkba venni -, majd egyre jobban erőre kapva kikiálthatnánk függetlenségünket, és végül az elgyengült Magyarország maradékai is meghódolnának és csatlakoznának (hasonlóan egykor a besenyőkhöz meg kunokhoz), de persze már a mi szabályaink szerint. Nyilván ezt – különösen eleinte – óriási ellenszélben kéne csinálni, de igaz hazafiak számára ez már megszokott. Részben ennek a lehetőségét véltem felfedezni a Magyarok Szövetségében, de sajnos azóta sem derült ki, hogy ők valójában mit is akarnak.

Végülis akár így, akár úgy, de nemzetünk túlélése érdekében előbb-utóbb ki kell harcolnunk szabadságunkat, mert egy erős közösségben az ember ugyan nem lehet liberális értelemben teljesen szabad, de a közösség lehet szabad, és mindenki túléléséhez erre van szükség. Addig is marad a megszokott köszönés:

Szabadság magyar testvéreim!

Budaházy György

Vác, 2010. március 10.

(Szent Korona Rádió)

Ajánló: Minden magyar számára mérték! - A Történeti Alkotmány - Magyarország ősi alkotmánya (x)

2007-ben feltűnt egy szervezet a médiában, ami magára vállalta a pártirodák megrongálást, Csintalan Sándor megverését, egy busz felrobbantását és a politikusok házai elleni merényleteket.

2009-ben több embert is elkaptak, köztük Budaházy Györgyöt is, megvádolva őket azzal, hogy ők az állítólagos Magyarok Nyilai. Bizonyítékok közül Draskovicsé bár látványos volt, de eléggé nagy lebőgés lett az eredménye, azóta pedig egy Benkő György nevű személy állt elő egy újabb bizonyítékkal. Az olvasóink bizonyára ismerik a történetet...

Sorba vesszük a lehetséges variációkat, elméleteket, amik szóba jöhetnek a Magyarok Nyilai ügy kapcsán.

A. Létező szervezet
A1.: A Benkő-féle változat igaz: ő csak segített a rendőrségnek
Benkő György állítása szerint ő megunta, hogy egy régi barátja, edzőtársa arról mesél, hogy miket csinálnak a tüntetéseken (molotov-koktél, rendőrök kergetése stb.), és elkezdte ezeket a beszélgetéseket felvenni telefonnal, majd később kiderült, hogy itt többről van szó. A sztorit mindenki ismeri a médiából. Benkő szerint ő besétált a rendőrségre az összes felvett anyaggal, átadta az akció előtt, hogy megakadályozza azt, majd a nyomozók fapofával felvették a jegyzőkönyvet, meg sem simogatták a buksiját, mert már „képben voltak” és úgyis elkapták volna a "terroristákat". Ezt a verziót egyedül Benkő mosolygós nyilatkozatai támasztják alá, de nem túl életszagú.

Ebben az esetben a bent lévők hősök, szabadságharcosok, nem túl sok konspiratív képességgel megáldva.

A2.: Benkő bizonyítékai segítettek - a rendőrség bénázott
A rendőrségnek lehet, hogy lövése sem volt az egész ügyről, sötétben tapogatóztak, mikor Benkő besétált a rendőrségre és közölte, hogy ő tudja, hogy kikről lehet szó a Magyarok Nyilai ügy kapcsán. Ekkor az NNI-nél a hátsójukat verték a földhöz örömükben a nyomozók – mert már kínossá kezdhetett válni a Nyilak ügye-, és bedrótozták Benkőt, aki szépen kihúzott minden információt S. Józsefből. Az ő felvételei „oldották meg az ügyet”, ezek nélkül senkit sem kaptak volna el. Ezt a verziót az támasztja alá, hogy
-egy igazi felkelő nem beszélget telefon mellett
-a felvétel minősége
-csak azt a csoportot kapták el először, amihez Benkőnek volt kapcsolata. A többieket a lebuktatott csoport egyik tagjából kihúzott „vallomás” alapján csukták le, és ennél a csoportnál volt az „informatikus”, akinél a szerveren megtaláltak sok mindent.

Ebben az esetben a bent lévők hősök, szabadságharcosok, egy-két "selejt" azonban becsúszott a keretbe.

A3.: Benkőt küldték
Benkő nem magától sétált be a rendőrségre, hanem eleve ott dolgozik/dolgozott és eleve a beépülés volt a feladata. Csak a véletlen játszott közre abban, hogy pont egy edzőterembe jártak és évek óta ismerték egymást az egyik Nyíllal.
Alátámasztja:
-Túl felkészült, magabiztos, „profi” stb. Benkő

Ebben az esetben a bent lévők hősök, szabadságharcosok, ám nem tudtak kivédeni egy beépülő ügynököt.

A4.:Nem a Nyilak ülnek rácsok mögött
4.1. A nyomozóhatóságoknak eredményt kellett produkálniuk, ezért gyorsan bekaszniztak pár embert az ügyben, főleg Budaházyra utazva. A valódi Nyilak szabadon mászkálnak. A Benkő-sztorit később találták ki, mint bizonyítékot.
Ezt a verziót támasztja alá:
-Draskovics bizonyítékhamisítása
-Benkő ellentmondásos nyilatkozatai és manipulált felvétele
-Az eljárás során elkövetett számos hatósági visszaélés

Ebben az esetben a bent lévők ártatlan áldozatok.

4.2. Nem a Nyilak ülnek jelenleg, hanem egy szájhősködő bolond, akinek a „vallomásait” rögzítette Benkő, majd átadta a rendőrségnek. A „bolondnak” a baráti körét, ismerőseit aztán begyűjtötték.

Ebben az esetben a bent lévők ártatlan áldozatok, egy-két szájhős baráttal.

B. Nem létező szervezet
B1.: A titkosszolgálatok találták ki
Az egész Magyarok-Nyilai ügyet a titkosszolgálatok találták ki. Ha a magyar titkosszolgálat, akkor azért, hogy riogasson, szélsőségesezhessen, politikai tőkét kovácsoljon a hatalomnak. Ha külföldi akkor azért, hogy destabilizálja a magyarországi társadalmat, politikai rendszert.

Az egészet azért találták ki, hogy Budaházy Györgyöt és pár barátját lecsukhassák, akik már túl kellemetlenek kezdtek lenni a hatalom számára.

Ebben az esetben a bent lévők ártatlan áldozatok, akik a hatalomnak sokat értek.

B2.: Hazafiak felvállalták minden esetben ezt a nevet
A Magyarok Nyilai akciókat egymástól függetlenül létező csoportosulások követték el, és minden esetben Magyarok Nyilaiként vállalták fel a cselekményeket. Ezt támaszthatja alá az akciók sokfélesége, a nyomozók évekig tartó eredménytelensége. Ellene szól, hogy azóta nem volt hasonló akció (vagy csak nem tudunk róla?).

Lehetséges, hogy a bent ülők egy része ilyen hazafi volt, egy része pedig ártatlan áldozat. Esetlegesen csak egy "sejtet" számoltak fel a nyomozók.

--------

Ezekbe a változatokba tetszés szerint beilleszthető a politikai vonal, hogy ki támogathatta a szervezetet, vagy kinek áll érdekében összemosni a Jobbikot, HVIM-et, Toroczkait, Morvait stb. egy „terrorszervezettel”. Az sem mellékes, hogy miért a kampány időszakára jöttek ki a Benkő-féle „bizonyítékkal”.

Szintén nem említettük a vérdíjat, amit Benkő György vehetett fel, vagy állítása szerint fel sem vette. Magának a Magyarok Nyilai ügy szempontjából ez semleges, de beilleszthető a képbe: ha vett fel vérdíjat, akkor valóban szabadúszóként szolgáltatott bizonyítékokat, ha nem, akkor a hatóságok részéről volt beépítve.

(Szent Korona Rádió)

Pénteken délután lakhelyelhagyási tilalomra enyhítették az egyik hazafi, N.Z. előzetes letartóztatását. Az október óta előzetes letartóztatásban lévő hazafit már nagyon várta haza családja, felesége és két kisgyermeke. A házaspár egy örökbe fogadott halmozottan sérült kisfiút nevel saját egy éves kisgyermekük mellett. A férj előzetes letartóztatása emberfeletti terhet rótt az egész családra. Bár nem kapott teljes szabadságot a hazafi, mivel Budapest területét nem hagyhatja el, de a legfontosabb, hogy a családjával lehet, szerettei körében, és kisgyermekei most már nem kérdezgetik tovább hiába, hogy „mikor jön haza Apa a munkából?”.

Reméljük Isten segedelmével mielőbb kiheveri a hazafi és családja a megpróbáltatásokat, amit az elmúlt 5 hónapban ki kellett állniuk.
A Somogyi és társai ügyben eddig 17 gyanúsított van, akik közül 16-an kerültek előzetes letartóztatásba. Jelenleg egy hazafi áll házi őrizetben, hárman lakhelyelhagyási tilalom alatt, hárman pedig szabadlábon vannak. Kilenc hazafi még mindig előzetes letartóztatásban van. Közülük hárman már tavaly április óta, vagyis 11 hónapja, egy hazafi május óta, Budaházy György június óta, egy hazafi július óta, ketten augusztus óta, és egy hazafi október óta sínylődik a rezsim börtöneiben.
A szabadulás elindult, és ez reménységet ad mindannyiunknak, hogy a sorozat folytatódik, és hamarosan mindannyian szeretteik körében lehetnek.

(Szent Korona Rádió)

Ajánló: Igazságot szép Magyarországnak! (x)