Gender equality? Nőket is behívhatnak sorkatonának Dániában

Kétségtelen, hogy a modern, elnőiesedett férfitársadalomnak szüksége lenne a sorkatonai szolgálat intézményére egy kis gatyába rázás miatt. Dániában azonban a nőket is alávetnék a procedúrának.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Dánia azt tervezi, hogy a nőket is besorozza katonai szolgálatra – jelentette be szerdán a dán kormány, és ezzel egyike lesz azon kevés országnak, amely előírja a nők számára a fegyveres erőkben való szolgálatot.

“A határozottabb sorkatonai szolgálat, beleértve a nemek közötti teljes egyenlőséget is, hozzá kell járulnia a védelmi kihívások megoldásához, a nemzeti mozgósításhoz és a fegyveres erőink létszámának növeléséhez” – mondta Troels Lund Poulsen védelmi miniszter sajtótájékoztatón.

Dániában a nők már most is jelentkezhetnek önkéntes katonai szolgálatra. A 2023-as évben a létszám mintegy negyedét teszik ki. Dánia immár a harmadik ország Európában, amely bevezeti a női sorkötelezettséget. Norvégia és Svédország 2015-ben, illetve 2017-ben tette ezt meg. A dán hadsereg a hivatalos adatok szerint 7000-9000 hivatásos katonából áll, az alapkiképzésben részt vevő sorkatonák nélkül. A hadkötelezettség a 18 év feletti férfiakra vonatkozik. Mivel azonban van elég önkéntes, nem minden fiatalembert soroznak be. Ehelyett sorsolást tartanak.

Poulsen mellett Mette Frederiksen miniszterelnök azt mondta, hogy Dánia az ország hadseregének átalakítása keretében négyről 11 hónapra hosszabbítja meg a férfiak és a nők szolgálati idejét. Emellett 2028-ig szárazföldi légvédelmi rendszereket is fejlesztik és egy akár 6000 katonából álló gyalogsági dandárt is felállítanak.

Horvátországban 3 hónapos sorkatonaságot vezettek be, Szerbiában megfontolják a 4 hónapot

Németországban is jöhet a kötelező sorkatonai szolgálat

Két perc alatt változtatta meg a nemét a svájci férfi, hogy ellógja a sorkatonaságot

(Pesti Srácok nyomán Szent Korona Rádió)