Miután vasárnap egy széles hazafias összefogással ellehetetlenítettük a “Meseország mindenkié” című botránykönyvből való felolvasó provokációt, most a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a könyvet terjesztő Pagony könyvesbolt üzleteinek kirakataira helyezett el figyelmeztető plakátokat országszerte.
Kónyi-Kiss Botond, a HVIM alelnöke elmondta: “A plakátok arra hivatottak, hogy felhívják a jóhiszemű vásárlók figyelmét arra, hogy róka került a tyúkudvarba, vagyis az értékes, nevelő célzatú mesekönyvek közé egy provokatív, a hagyományos értékrenddel összeegyeztethetetlen és az egészséges lelki fejlődésre káros kiadványt helyeztek.”
Mint ismeretes, a Pagony könyvkiadó nem ártatlan az országos felzúdulást okozó, mesekönyvnek álcázott liberális, LMBTQP propagandakiadvány
terjesztésében, hiszen a botrány kirobbanása után az azonnali elhatárolódás helyett az alábbi közleményt adták ki::
“Mi, a Pagony, úgy hisszük, hogy minden ember egyenlő, és mindenki egyenlő elbánást érdemel. Ezen elv mellett mindenkor kiállunk, és elutasítunk minden uszító, gyűlöletkeltő tartalmat és megnyilvánulást. [Úgy látszik, a tradicionális értékrend elleni uszítást és gyűlöletkeltést sajnos nem utasítják el… – szerk.] Világnézeti, ideológiai szempontokat nem érvényesítünk, amikor eldöntjük, milyen könyvet forgalmazunk.”
“Tekintettel arra, hogy a gyermekeink egészséges lelki-szellemi fejlődéséért dolgozó könyvesboltnak kutya kötelessége lett volna levenni a polcról az említett könyvet, ám a Pagony ezt nem tette meg, mi úgy éreztük, hogy figyelmeztetnünk kell a szülőket, nehogy váratlanul és akaratlanul olyan kiadványt vegyenek meg, ami káros gyermekükre.” – mondta Kónyi-Kiss Botond. “Továbbra is követeljük, hogy a Pagony könyvesbolt vegye le kínálatából a Meseország mindenkié című propagandakiadványt, és kérjen bocsánatot a magyar gyerekektől és szülőktől.”
Orbán Viktor miniszterelnök nagyon helyesen azt mondta pénteki interjújában, hogy “el a kezekkel a gyermekeinktől”. Barcsa-Turner Gábor, a HVIM vezetője ezzel kapcsolatban kifejtette: “Mi, a HVIM ezt azzal egészítjük ki, hogy el a kezekkel a meséinktől is! A mesék azok a hagyományos világképet lefestő, a tiszta idealizmust, a helyes emberi viselkedési mintákat, a bűnöket és erényeket bemutató irodalmi művek, amiknek a segítségével a gyermekeinket a normális, egészséges értékekre neveljük. A meséket megrontani súlyos, emberiség elleni bűncselekmény!”
Alább közzétesszük a HVIM által is használt plakátot, hogy esetlegesen más is használhassa. A plakát képként letölthető innen:
Képek a leragasztott kirakatokról Budapest több helyszínén, Székesfehérváron és Sopronban:
(64 – Szent Korona Rádió)
Egy harcos gondolatai az LMBTQP-lobbiról és a liberális “meseországról”