csütörtök, január 15, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Módszeresen eltávolítják a templomok keresztjeit Kínában

“Több mint 500 keresztet távolítottak el a kínai hatóságok templomokról a keleti Anhuj tartományban április óta” – közölte kedden a Kathpress katolikus hírügynökség, miután Paul Li protestáns pap az ázsiai katolikus UCANews-nak nyilatkozott a témában. Mint mondta: “Nem érkezett tiltakozás a rombolás ellen sem a kormányhű Katolikus Hazafias Szövetség, sem pedig a kínai püspöki kar soraiból”.

Egy római katolikus egyházközségi pap arról számolt be, hogy tájékoztatta Liu Hszin-hung püspököt temploma keresztjének tervezett lebontásáról. “Azt mondta nekem, készítsek felvételeket bizonyítékként a lebontásról” – mondta. A pap hozzátette, hogy a püspök világossá tette számára: nem szállhat szembe a hatóságokkal.

Liu Hszin-hung püspök a Katolikus Hazafias Szövetség tagja, amely a Vatikán által el nem ismert hivatalos egyházi szervezet a kommunista Kínában.

A feszületek lebontása 2018 októberében kezdődött. Azóta az Anhujjal szomszédos Csöcsiang, Honan, Hopej és Kujcsou tartományokban keresztek ezreit semmisítették meg a várostervezési törvények állítólagos megszegése miatt.

Csöcsiangban a bontási munkálatokat Hszia Pao-lung akkori kommunista párttitkár vezette, akit 2020 februárjában Hszi Csin-ping elnök a kínai kormány Hongkongért és Makaóért felelős hivatala vezetőjévé nevezett ki. Becslések szerint az 1,3 milliárd lakosú Kína 13 millió lakosa keresztény.

Hivatalos adatok viszont mindössze hatmillióra teszik a számukat, csaknem száz egyházmegyével ugyanakkor országosan működő egyházi szervezettel rendelkeznek. A kínai katolicizmus sajátossága, hogy két csoportra oszlanak a hívek: a kormányhű és államilag szentesített Katolikus Hazafias Szövetség mellett, amely nem tarthat fenn kapcsolatot a Vatikánnal, egy titkos egyház is működik egyfajta földalatti mozgalomként, amely elismeri a pápa fennhatóságát.

Míg a “hazafias katolikusok” tevékenységét 1957, illetve a kínai kulturális forradalom (1966-1976) vége óta ismét engedélyezték, addig a földalatti egyház működését állami szankciókkal igyekeznek nehezíteni. A papokat és püspököket gyakran őrizetbe veszik vagy kihallgatják, emellett nem kaphatnak engedélyt templomok építésére sem.

(Orientalista.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Visszakozott Trump? Nem támadják meg Iránt?

Donald Trump arról beszélt, hogy nem kell megtámadni Iránt,...

Kitiltották Nagy-Britanniából, mert felhívta a figyelmet a cenzúrára

Eva Vlaardingerbroek holland politikai kommentátor szerint a brit hatóságok...

Pahlavi gátlástalanul kiszolgálná a cionista érdekeket

Nem is titkolja, hiszen nincs is mit. Eddig is...

Az USA köti az ebet a karóhoz: Grönlandot akarja – Európa már katonákat is küldött a szigetországba

Donald Trump álláspontja változatlan a szigetországgal kapcsolatban. Hiába a...

Jöhetnek a gazdasági migránsok családostul, az Aranyvízum programnak köszönhetően

Miközben a kormánypártok a retorika szintjén kiállnak a migráció...

Kategóriák

Erősödik a cenzúra és a digitális diktatúra az Egyesült Királyságban

Betiltanák Nagy-Britanniában az X-et, közben a kémállam beleköltözött a...

Trump szerint a MAGA mozgalomban nincs helye antiszemita nézeteknek

Donald Trump nemrég egy interjúban kijelentette, hogy szerinte sem...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55