vasárnap, május 24, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az amerikai BLM-mozgalom átneveztetett egy bécsi gyógyszertárat

Új nevet és logót kap a szerecsenről elnevezett bécsi belvárosi gyógyszertár, a Mohren-Apotheke azt követően, hogy az  amerikai radikális jogvédő civil mozgalom, a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) aláírásgyűjtéssel tiltakozott a patika szerinte rasszista elnevezése ellen. “A mór megtette kötelességét, a mór mehet.”

Az intézményt 1350-ben alapították, és a tulajdonos birtokában lévő dokumentumok szerint ez az osztrák főváros harmadik legrégebbi gyógyszertára. Korábban egy ideig A fekete etiópiaihoz nevet is viselte, több évszázada azonban Szerecsen Gyógyszertárnak (Mohren-Apotheke) hívják. A Black Lives Matter ugyanakkor aláírásokat gyűjtött annak érdekében, hogy „kereszteljék át” a patikát.

Teresa Marosi, az intézmény vezetője szerint az elnevezés nem diszkriminatív, sőt, sokkal inkább elismerésnek számított, hogy a szerecsenről nevezték el a gyógyszertárat. Európában ugyanis a középkorban még fejletlen volt az orvostudomány, a hatékony gyógyszerek többnyire Afrikából és a Keletről származtak. Éppen ezért ebben az időszakban több patika kapta a „szerecsen” nevet.

A tulajdonos végül úgy döntött: tekintettel a tiltakozók érzékenységére, megváltoztatja a gyógyszertár nevét. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a névváltoztatás hivatali ügyintézéssel jár, ezért időt vesz igénybe.

Mireille Ngosso, Bécs I. kerületének helyettes elöljárója

A szociáldemokrata párthoz (SPÖ) tartozó Mireille Ngosso kongói születésű osztrák orvos és politikus, aki egyben Bécs I. kerületének helyettes elöljárója is, a Twitteren azt írta: „lenyűgöző érzés”, hogy a gyógyszertár tulajdonosa hajlandó a névváltoztatásra.

A BLM nevű legújabb marxista gyökerű elmebaj számára nincs lehetetlen. Az évtizedekre visszamenő modernista agymosásnak köszönhetően az impotens nyugati társadalmak torkán bármit le tudnak tuszkolni, sőt, úgy tűnik, a sokak által bálványozott nyugatiak önként és dalolva nyelik le a legnagyobb békát is. Legutóbb arról olvashattunk, hogy a sakk is belső lényegét tekintve rasszista játék, mivel a fehér kezd. Nem is beszélve a klasszikus zenéről, mely azon kívül, hogy a fekete forradalmárok szerint már senkit nem érdekel, jórészt fehér európai szerzők keze munkáját dicséri. Epekedve várjuk a Black Jesus ábrázolások mintájára a politikai korrektség jegyében elszaporodó schwarzer Mozart szobrokat!

(Magyar Demokrata nyomán λ – Szent Korona Rádió)

Van-e színe a rasszizmusnak? (videó)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kategóriák

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Gaudi jogi elégtételt vesz Magyar Péteren Schiffer Andrással összefogva

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közleményt adott ki 2026. május...

Nagy Sándorhoz köthető sírt találtak Görögországban

Óriási régészeti szenzáció tartja lázban Görögországot. Először mutatták meg...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55