csütörtök, február 5, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Legbátrabb Város üzenete: Hittel, Hűséggel és Bátorsággal, még a nagyhatalmi döntések is legyőzhetőek!

Tizedik alkalommal emlékeztek meg január 25-én a csehkiverő hősökről a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által megszervezett Legbátrabb Város Emléktúrán. A Balassagyarmatot felszabadítók viszonylagos útvonalát járta be az a 110 résztvevő, akik a szombatjukat az otthon ülés helyett a múlt harcosai tiszteletének szentelték.

Az emléktúra még a köztévé Híradójába is bekerült:

Kőszegtől Balmazújvárosig, Miskolctól Székesfehérvárig, az ország minden szegletéből érkeztek résztvevők a tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Legbátrabb Város Emléktúrára. Az egészen kis gyermekektől az idősebbekig érkeztek résztvevők, hogy lerójják tiszteletüket a bátor harcosok előtt.

A túra a balassagyarmati vasútállomáson vette kezdetét, ahol egy vármegyés lány, Kónyi Dorka foglalta össze az 1919-es januári történéseket. Aki eddig nem ismerte volna a pontos részleteket, itt az is megtudta, mekkora hősiesség volt ez a környékbeli, többségben háborúból éppen visszatért katonáktól.

Egy rövid buszozást követően, Magyarnándorban Schmiedt Károly, a település polgármestere fejezte ki tiszteletét az anno innen Balassagyarmat megmentésére induló harcosok előtt. A község vendégszeretetére jellemző, hogy forró teával és némi harapnivalóval megvendégelve indították útjára a túrázókat.

Az első nagyobb megállóra a táv felénél, Szügy határában került sor, ahol a szervezők forró teával fogadták a résztvevőket.

Ezt követően már a balassagyarmati Hősök temetőjébe vezetett a túrázók útja, ahol Barcsa-Turner Gábor mondta el gondolatait arról, hogy milyen módon lehetünk a legméltóbbak arra, hogy a múlt nagy hőseinek utódaiként tartsuk magunkat számon. A HVIM társelnöke mindenkit arra bíztatott, hogy senki ne úgy éljen, mintha bujkálnia kellene a társadalomban, hanem legyen bátorsága mindenkinek kimondani, hogy ő a normalitást és a magyar nemzetet képviseli és bátorságot kell meríteni a hősök példájából a liberális erők véleménydiktatúrája ellen. Mint kifejtette: Hitre, Hűségre és Bátorságra van nekünk is szükségünk és akkor a nagyhatalmi döntések is legyőzhetőek.

A túra utolsó állomásán, a főtéren, a városért harcoló hősi halált halt balassagyarmati katonák emlékét őrző táblánál, a túra szervezői vették át a szót. Horváth Gábor felolvasásából derültek ki részletek, az elesett harcosok halálának körülményeiről. Dobrocsi Lénárd pedig saját gondolataival ösztönzött mindenkit az ilyen önfeláldozó hősök emlékének méltó megőrzésére, egyben köszönetét fejezte ki, hogy ennyien ellátogattak Palócország fővárosába, ezen a hideg téli napon.

A túra után testileg ugyan elfáradva, de szellemileg feltöltődve tértek haza a résztvevők, a Legbátrabb Városból az ország minden pontjára.

Képeink a X. Legbátrabb Város Emléktúráról

 

 

(64 – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Zsidók csempészték a Gázai övezet területére a cigarettát

Tiltott termékek csempészésével vádolt meg  meg 12 embert az...

Narkó-terrorizmus, iszlám démonizálás, Grönland-mánia – Kiadták az új amerikai katonai stratégiát

Leonid Savin, orosz geopolitikus elemzi az új amerikai katonai...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Íme a jelen fiatalsága: Traumát okozott a honvédelmi órán levetített, kézigránátról szóló film a résztvevőkben

Amíg 60-70 évvel ezelőtt, dédapáink hasonló korukban fegyverrel védték...

Kategóriák

Zsidók csempészték a Gázai övezet területére a cigarettát

Tiltott termékek csempészésével vádolt meg  meg 12 embert az...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Mindössze 8 év fegyházra ítélték elsőfokon a budapesti Antifa-terrortámadások transznemű elkövetőjét

2026. február 4-én ítéletet hirdetett elsőfokon a Fővárosi Törvényszék...

Beférkőzött a cionizmus a magyar református egyházba

Előző cikkünkben pozitívan értékeltük a magyar református egyházak azon...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55