vasárnap, május 24, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

19-44 – Megújul idén az Attila Védvonal Túra (szept. 21.)

Idén immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a HVIM főszervezésében az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra. Szerettük volna család-barátabbá tenni a túrát, ezért a rövidebb távot 19 km-re csökkentettük, így bátran gyerekekkel is nekivághatnak az indulók. Az útvonalban is történt változás, a cél előtt egy új ellenőrzőpontot iktattunk be, a Debreceni 16. Rohamtüzérosztály Emlékkeresztjét.

Természetesen idén is megrendezzük ezt a kiváló, közösségépítő túrát, ahol együtt hajthatunk fejet a hőseink emléke előtt! – nyilatkozta Barcsa-Turner Gábor, a túra főszervezője, a HVIM társvezetője. Lesznek új szervezetek is a pontőröknél, és az útvonalban is történt minimális változás. A 31-es rövid táv helyett 19 km-es családbarát táv lett kijelölve, ami Isaszeg Kálváriától indul. Új pont is beiktatásra került a Bajtemetés után, ahol egy ott harcoló alakulat emlékkeresztje áll.

Az előző év nagy sikere után idén is lesz lehetőség támogatói póló vásárlására, ami szeptember 10. 23:00-ig rendelhető e-mailben a név és méret leadásával. Csak és kizárólag a túrán résztvevők rendelhetnek és a célban, Maglódon vehető át a póló 3000 Ft-ért darab áron.

Előnevezni 2019. szeptember 18. 20:00-ig név, e-mail cím, telefonszám és lakhely (város) és a választott táv (teljes, vagy rövidített) megadásával!

Az előnevezéseket és a pólórendeléseket az [email protected] címre várjuk!

A tavalyi túra videója alább
(új HVIM-es csatornán, feliratkozni itt lehet rá – Az SZKR régi csatornáját törölte a Youtube)

A túra részletei:

A 44km-es túra indulási helyszíne és időpontja:

  • Dunakeszi Kossuth Lajos utca vége
  • 07:30

A 19km-es túra indulási helyszíne és időpontja:

  • Isaszeg – Kálvária
  • 11:00

A szervezésben résztvevő szervezetek: Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (főszervező), Betyársereg, Farkasok, Légió Hungária, Magyar Bozótmíves Közösség, Magyar Önvédelmi Mozgalom, Mi Hazánk, Szent László Aranyos Szegellete Egyesület, Vircsik András Baráti Kör

Ellátás és díjazás:
Az ellenőrző pontokon édesség és egyéb kisebb harapnivaló. A célban egy bográcsban főtt tál étel. Mogyoródon, a cukrászdában sütemény.
A szintidőn belül érkezőknek (19 óráig) emléklap és kitűző, a szintidőn túl teljesitőknek csak emléklap jár.

Útvonal:

  • Dunakeszi
  • Fóti rakétabázis
  • Fóti- Somlyó
  • Mogyoród
  • Szent László Kilátó
  • Szár-hegy – Makrai Ales pihenő (változás 2016-tól)
  • Bolnoka gerinc
  • Isaszeg katonasírok
  • Isaszeg Kálvária – a 19 km-es táv rajtja (nem ellenőrzőpont)
  • Isaszeg Öreghegy
  • Bajtemetés (Péceli Rakétasiló)
  • Debreceni 16. Rohamtüzérosztály Emlékkeresztje – új ellenőrzőpont
  • Maglód Árpád Vezér park.

A teljes táv (Dunakeszi-Maglód): 44 km

Rövidített táv (Isaszeg-Maglód): 19km

Nevezési díj:

1700Ft a teljes távra

1200Ft a rövidített távra

Dicsőség a Hősöknek!

Bővebben a túra honlapján.

(Attila Védvonal Túra – Szent Korona Rádió)

 

Legfrissebb

Texas állam pert indított a WhatsApp ellen – Átverés a titkosítás?

Texas állam pert indított a Meta tulajdonában lévő WhatsApp...

Magyarellenes feliratok jelentek meg Gúta több pontján

„STOP MAĎARIZÁCII” – vagyis „Állítsuk meg a magyarosítást” feliratok...

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kategóriák

Texas állam pert indított a WhatsApp ellen – Átverés a titkosítás?

Texas állam pert indított a Meta tulajdonában lévő WhatsApp...

Magyarellenes feliratok jelentek meg Gúta több pontján

„STOP MAĎARIZÁCII” – vagyis „Állítsuk meg a magyarosítást” feliratok...

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55