Egy pálcával a kézben

Az Árpád-dinasztiának két ága volt. Az egyik testileg beteges, gyengélkedő, korán elhalálozó, a másik friss, erős, hosszú életű. Az „aranyágacskák” – csak úgy mint más uralkodóházak sarjai – sokat harcoltak egymással a hatalomért. A fiatalabbak valahogy mindig úgy érezték, hogy jobban tudnák irányítani a magyar Archiregnumot (fő királyságot, őskirályságot), mint az idősebb rokonok. Ez történt Imre és András esetében is…

Egy pálcával a kézben

Sokan az Árpádház csúcsának tekintik III. Béla huszonnégy éves uralkodását. (1172-1196) Korának egyik leggazdagabb királya, sokáig a bizánci császári korona várományosa volt. Művelt, intelligens lovagkirály, aki termetével a nagy elődöt Szent Lászlót idézte. Árpádházi Imre, Margit, András, és Konstancia édesapja – körültekintő diplomata. Imre fiát – egyben az utódját – aragóniai hercegnővel házasítja össze, Margit lánya Izsák bizánci császár felesége lesz, András meráni hitvest kap az Alpok alól, Konstancia I. Ottokár cseh király hitvese lesz. Úgy érezte elrendezett mindent, amikor Szent György napján, az Úr 1196. évében a sírba szállt. De sajnos nem így volt.

Béla halála után megoszlott az örökség. Imre lett a király, és András kapta az apa vállalt feladatát: vezessen sereget Jeruzsálembe a Szent Sír felszabadítására, amit Szaladin elragadott a keresztényektől 1187-ben. A nagy király sok kincset, várat és uradalmat hagyott a kisebbik fiára, hogy a fegyveres vállalkozást végre tudja hajtani. De minden kútfő, minden krónika „lyukaskezűként” írta le András herceget, akinek szétfolyt a pénz a keze között. Nagylelkű és lovagias volt, mindig az utolsó tanácsra hallgatott és mindig bőkezűen megjutalmazta a jó hír hozóját. Így hamarosan elkopott a rengeteg kincs, vagy éppen arra használta András a maradék összeget, hogy a testvérét Imrét letaszítsa a trónról. Egy évvel Béla halála után Imre már csatát veszít az öccse ellen, így kénytelen őt kinevezni horvát-dalmát hercegnek. Ezután következett a rádi csata, amiben Imre győzött, a pártütő testvér pedig VI. Lipót az osztrák unokatestvér bécsi udvarába menekült. 1200-ban III. Ince pápának sikerült kibékítenie a hadakozó testvérpárt, és ekkor került sor meráni Gertrud és András esküvőjére is. A házasságot öt gyermek, további lázadások Imre ellen, és jóval később 1213-ban egy nemzeti tragédia követte. A korszak nem ismer olyan merényletet, hogy a Domina Reginát – a királynét – a saját gyermekei szeme láttára felkoncolják. Tegyük azért hozzá: tett érte, hogy így legyen, de ez egy másik történet. (Ny.Gy.)

De maradjunk Imre és András párharcánál 1203-ban! Ismét a fegyverekre volt bízva a döntés. Varasd vármegyében gyülekezett András – jórészt jöttment németekből álló – serege mintegy húszezer fővel. A Dráva túlpartján Imre csak körülbelül ötezer főnyi hűséges katonát bírt kiállítani. Ám a bölcs és már erősen gyengélkedő király nem kívánta testvérháborúval rombolni a hazáját, így egy különös megoldást választott. Nyilatkozzanak most a szemtanúk: „Az ország főnemesei és a seregnek nagyrésze elhagyták a királyt és törvény ellenére a herceghez pártoltak. Csak kevesen maradtak meg Imre mellett, de ezek is megdöbbenve a lázadás nagyságától, nem merték biztatni a királyt, hanem inkább a menekülést ajánlották neki. Ilyen körülmények között közeledett egy napon a két fél egymáshoz és hadaikat csatarendbe állították. De miután a királynak az ellenpárthoz képest úgyszólván semmije sem volt, nagyon kezdett aggódni, hogy mitevő legyen ily nagy veszedelem közepette? Végre mintegy mennyei sugallat által vezéreltetve, megtalálta azt a hasznos utat és módot, amelynek segítségével királysága jogát is visszaszerezheti és egyúttal a vérontás bűnét is elkerülheti. „Ne jőjjetek utánnam!“ – így szólt embereihez – aztán fegyvereit letéve, csakis pálcával kezében, lassú léptekkel az ellentáborba indult, hangosan kiáltván: „Hadd lássam, ki meri felemelni kezét a király vérének ontására!“ És a fegyveresek mind félreálltak és tágas utat nyitva előtte, még csak moccanni sem mertek. Öccséhez érve, karonfogta és kivezette sátrából s egy közelálló várban fogságra vetette. Erre Endre hívei valamennyien rettegve, szégyenszemre letették a fegyvert és a király lábai elé borulva, bocsánatot kértek tőle. A király pedig, igen kegyes lévén, megbocsátott nekik.“

Imre jó sokáig hagyta Andrást gondolkozni a háziőrizetben. Egy év is eltelt mire szabadon engedte. De addig is a herceg meráni feleségét szépen hazakísértette Dél-Tirolba úgy, ahogyan érkezett: csekély személyzettel, kincsek, birtokadományok, hozomány nélkül. Amikor András visszanyerte a szabadságát a bátyja azonnal hívatta Esztergomba. Itt az öccse gondjaira bízta a négy éves kisfiát Lászlót akit időközben királlyá koronáztatott, annak az édesanyját, és Andrást régenssé nevezte ki. Ezek után a gyógyhatású vizei miatt a király Egerbe távozott, itt érte a korai halál 1204 novemberében. Imre király az Árpádok testileg gyenge hajtásához tartozott, de jellemben és erkölcsben erős volt.

Forrás:
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme 4. A hódító hadjáratok és a keleti háborúk időszaka (1077-1235) 8. Imre király háborúi. f/ A viszály kiújulása Imre és Endre között
Passuth László: Hétszer vágott mező

(Nyitray György, Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)